Vannak dolgok az életben, amit nem lehet megmagyarázni, s ha nem lehet, talán nem is kell. Éppen az óraátállítás reggelén kapóra jött, hogy egy órával kevesebbet kell várni. Mire is? Hát a pozsonyi derbire, meg… Na jó, hagyjuk.
Elméláznék az élet értelmén, meg miegymáson, de tök felesleges. Ez egy focis jegyzet lesz, ha tetszik, ha nem. Szóval azon a bizonyos vasárnap reggelen, ki-ki úgy ébredt, hogy a vekker rosszul ütötte az ütemet, vagy az időzítéssel lehettek esetleg gondok.
Na ja, az időzítés. A vasárnap az nem szombat és tudvalévő, hogy én szombatra „terveztem” a meccset, csak az ember tervez, Isten meg… Dehogy az Isten, a televíziós közvetítés miatt rakták át a meccset. Igen ám, csak akkorra meg hívott a szolgálat, ezért bármily csalogató, nem a helyszínen élveztem végig a találkozót. Közvetve viszont figyelemmel kísérhettem az eseményeket, na meg azt, hogy sárga-kék füst borította a dunaszerdahelyi vasútállomás hátsó fertályát.
A füstön kívül némi hang is hozzájárul a nap fényének emeléséhez.
Zengett az aula, harsányan ahogy kell, és a „kiserő személyzet” is talpig díszben állt a „harc mezején”. Az ismerősebb arcok azonnal kiszúrtak magunknak, pedig igyekeztem elkerülni vigyázó tekintetüket. Puszi, pacsi, és a Pali barátom egy szelfit is nyomott, mert azt mondta, úgy biztos a siker. Meg, hogy írjak valami szaftos cikket a Klikkbe, mert ő úgy szereti…
Aztán csak azt kellett oldanom, hogy az égi csatornák megnyíljanak valahogy, de ne eső formájában. (Remélem, a főnököm nem olvassa, mert abból csak gubanc lenne.) Szóval, megoldottam hála az égnek, meg a Lacinak. Úgy a huszonkettedik perc tájékán már „képben” voltam. Hangban is, mert a hazai szurkolók szokásos soviniszta kántálása sértette a fülemet.
A szememet pedig Herc piros lapja, amit szerintem nem érdemelt ki a második sárga okán. De a bíró objektivitása nem először, és nem is utoljára sérült ekkor. Kapusunk viszont a helyén volt, így aztán:
Szünetig tíz emberrel is partiban voltunk a pályán, a lelátón pedig ezren szorongtak, akarom mondani szurkoltak a DAC-nak!
Nehéz megítélni tévén keresztül, de ilyen ótvar plexit és háló kombót, ami a vendégszektor előtt van, a kalendáriumban sem láttam még. Jött viszont a Slovan vezető gólja, amit hálistennek hamar sikerült egalizálni, miután Davis büntetője olyan magasan találta a hazai hálóőrt, mint ahogy Toldi tartotta annak idején a botját, jelezvén, merre is van Buda. Egy tucat perc telt tán el, és ismét vezetett a Slovan. Szegény Jedličkánk hiába védett ki 3-4 ziccert, ha csak erre a potyagólra emlékezne majd mindenki. Ráadásul kifogott egy „büntit” is duplán! Aztán jöhetett a klasszikus letámadás, és volt esélyünk az egyenlítésre is. A vége pedig? Jött a kegyelemdöfés…
Hogy mi a tanulság? Nem játszottunk annyira rosszul, és ha nincs a pályán bíró, akár nyerhettünk is volna. Arra meg kár fogadni, hogy kap-e sárgát a Ljubičić. Inkább fogadjunk, hogy legközelebb összejön a győzelem! Csak mert hiányzik…
(Roberto)