Egy estét töltöttek a gyerekek Andersennel a Csallóközi Könyvtárban

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A dán meseíróra, Hans Christian Andersenre emlékezve szervezik meg 2000-től az Egy este Andersennel című programot, hogy ezáltal is népszerűsítsék a könyvtárakat és az olvasást. A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár az idén már 16. alkalommal volt aktív részese a meseestnek.

Ezúttal is két alapiskola, a Szabó Gyula Alapiskola és a Smetana ligeti alapiskola 15-15 diákja jött össze pénteken este a könyvtár olvasótermében, hogy nagyokat nevetve, szórakoztató programokon keresztül kedveljék meg a könyvek világát.

A magyar és szlovák köszöntők után a Teátro Neline, azaz Nela Dušová bábművész kedves előadását élvezhették a srácok. A Horgolt mese, mely egy cicusról és egy kutyusról szólt szórakoztatott, oktatott, miközben a gyerekek aktív szerepléssel is kivették részüket a történetből.

A résztvevők ezután a szokásokhoz híven esküt tettek a könyvek szeretetére, majd könyvmollyá avatták őket, ennek bizonyítékaként pedig nyakasztóval gazdagodtak. Az ekkorra már két – magyar és szlovák nyelvűre – osztott csoportok újabb mesét hallgathattak, élvezhettek, melyet a szlovák diákoknak Pogányová Mária olvasott fel, míg a magyaroknak Molnár Kantner Éva Papírszínháza segítségével adott át.

A teljes cikk elolvasható és a képek megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk oldalán.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább