Magazinunk mixsorozata legújabb epizódjával jelentkezik, melyben a felvidéki kultúra dicső művelője, a Pozsonyi Előadóművészeti Főiskola végzős hallgatója, a Pósfa zenekar egyik alapítótagja, Iván András áll a zenei fókuszban.
Fotók: Ugróczky István
A Vikkendhouse célja bemutatni a hazai kultúrában, sportban és egyéb ágakban aktívan tevékenykedők zenei fejlődését gyermekkortól egészen napjainkig egy rövid beszélgetésben. Amíg a cikket olvasva közelebb kerültök a főszereplőhöz, közben meghallgathatjátok a legnagyobb kedvenceit egy mix formájában.
Lássuk és halljuk a 77. kiadást. A mixhez készüljetek, nem a megszokott hossz és forma hallható!
Iván András vagyok, 24 éves. A Pósfa zenekar (egyik) vezetője vagyok, ahol brácsán játszom, és főként a felvidéki népzenét igyekszünk öregbíteni. A zenei pályafutásomat gitárral és énekléssel kezdtem, majd a somorjai zeneiskolában gitáron is végeztem, és a somorjai Madách Imre Gimnázium után a Pozsonyi Előadóművészeti Főiskolára (VŠMU) felvételiztem, ahol jelenlegi tanulmányaim ötödik, utolsó évét végzem (klasszikus) nagybőgő szakon. Érdeklődési köröm a kultúra és minden, ami annak a része, s azt formálta vagy formálja.
Mi az első emléked, ami a zenével kapcsolatos?
Hogy a lakásban hegedűk lógnak a falakon és sok más hangszer vesz még körül, hogy apum hegedül és hétvégente lagzikat és bálokat jár muzsikálni, s hogy anyum a templomban orgonál és énekel, valamint estelente nekünk is lefekvés előtt. Aztán ez mind rám ragadt…
Mi volt az első kazettád vagy CD-d, amit a saját pénzedből vettél?
Ha jól emlékszem, az első CD-m a Coldplay első lemeze, a Parachutes volt. De az első bakelit lemezemre viszont tisztán emlékszem, mert az volt az egyetlen használt Pink Floyd korong a lemezboltban, ahová betévedtem, ez volt a Whish You Were Here.
Melyik zene hatására fogtál te is hangszert?
Inkább a zenélés, az éneklés, az önkifejezés öröme volt az, ami arra késztetett, hogy hangszert vegyek a kezembe. Meg hát apu, anyu meg a bátyám is zenéltek, mindenki valamin, szóval nekem is kellett már egy hangszer. Aztán a gitárra esett a választás, mert egy időben szerintem túl sokáig maradt a Gemini együttes CD-je a Hi-Fi-nkben, és naponta azt hallgattam, főleg a Repülő zenekar c. számot és arra csápoltam a nappaliban.
Ki a három abszolút kedvenc előadód?
Ha könnyűzenéről van szó, talán inkább úgy mondanám,
egy abszolút kedvenc van, ők a Pink Floyd, akik művészi szintre emelték a könnyűzenét
– tőlük jöhet bármikor, bármi –, viszont sokan vannak még, akiket szintén nagyon szeretek, pl. a Led Zeppelin, az egyik legnagyobb rock&roll zenekar és a Radiohead, akik új megvilágításba helyezték a könnyűzenét. Még sorolhatnám a további nagy kedvenceket, amiben erősen dominál a (’60-as és) ’70-es évek izgalmas zenei világa.
Életed során melyik koncertélmény az, ami örökre megmarad?
Amikor kis „rockercsíra” korunkban apuék elvittek bennünket Légre egy akkori rockfesztre, és élőben láthattuk és hallhattuk a Karthago együttest, akiket addigra már rongyosra hallgattunk otthon. Azt talán sohasem felejtem el. 🙂
Miben változott az életed a Pósfa zenekar megalakulása óta?
A zenekar megalakulását követő években voltak időszakok, amikor csak népzenét hallgattam, de úgy, hogy arra az időre félre is tettem a rockzenét, így nem is hiányzott. Öt évvel később felkerültem Pozsonyba a főiskolára, és ott rá kellett kapcsolnom a komolyzenei ismereteimre és az az iránti érdeklődésemre, és újabb „csodákat” fedeztem fel.
Megtanultam nagyon sok szempontból szemlélni a zenét, más művészeti ágakat, a világot és értelmezni mindezt, mindent ami körülvesz – köszönhetően a kialakult baráti körömnek is. S hogy a zenének milyen fontos szerepe van egy ember életében.
Ebben a népzene egy fontos kulturális azonosulási pont az életemben, amire mostanában döbbentem rá úgy istenigazából. Ezt teljes mértékben a magaménak érzem és
a Pósfával is ezt próbáljuk közvetíteni az emberek felé, hogy ez a mi kultúránk és milyen kevés kell ahhoz, hogy értsük, átéljük.
Az évek során a zenével behatóbban foglalkozva néha úgy érzem, sokat tudok már róla, aztán mindig rájövök, hogy még milyen sokat nem is ismerek. Ebben a népzene, a komolyzene és a jazz számomra új távlatokat nyitott. Azóta már inkább csak nosztalgia gyanánt hallgatok pl. Korn-t, Limp Bizkit-et, Linkin Park-ot, Godsmack-et, Tankcsapdát vagy Coldplay-t. Bár a Tankcsapdát, bizony nehéz volna mellőzni a tábortűz mellől – ami jó, az jó. 😉
Mi alapján válogattad a zenéket a mixbe?
Próbáltam minél több fő műfajt felvonultatni valami közös vonal mentén, és nem mellesleg, hogy nagy kedvencek legyenek. Vagy meghatja az embert, vagy libabőrös lesz tőle, vagy a kettő egyszerre, ha a zene az ember veséjéig hat.
A komolyzene Bach-chal kezdődik. A szonátái és szvitjei a vonós hangszerek bibliája. Volt már szerencsém ezt a szvitet tanulni, s közben rájöttem, hogy talán Bach-ot a legnehezebb játszani. Gyönyörű kikapcsoló zene.
A népzenében nehéz volt a választás. Végül egy olyan autentikus felvételt választottam, amiben a hegedűjáték a heavy metal zenekarok gitárosait idézi, a lassú ritmusok és pulzáló lüktetésük keveredése a zenei édes-keserű érzéssel pedig utánozhatatlan.
Ezt követi az egyik kedvenc Led Zeppelin blues feldolgozásom, utalva a gitárszóló és a hegedűjáték ereje közti párhuzamra, a lassú ritmusokra és az ének hangszerszerű használatára.
Akárcsak az ezt követő Pink Floyd: The Great Gig In The Sky c. „művében” is, utalva arra, hogy szöveg nélkül, a puszta zenével is mi mindenre lehet utalni. Ez esetben az élet-halál motívum megjelenítése egy női énekhang erejével, amit a lassú pulzáló és fokozódó zene csak erősít. A puszta zenén átjön az emberi élet ereje – milyen elemi erő kell ahhoz, hogy a világra tudjon hozni egy másik embert.
Ezt egy kis jazz követi, egy kicsit könnyedebb hangzással, ahol az édes-keserű életérzés visszaköszön, majd a jazz könnyedsége és keménysége is megmutatkozik – nehogy már azt higgyük, hogy csak a rock- és a metálzene lehet a kemény zene, mikor a durvaság és keménység megvan a népzenében, a klasszikus művekben és a jazzben is ugyanúgy. Figyelem és átélés kérdése az egész. Ezekre is hallhattok példát a válogatásban.
Végül pedig a rock-történelem talán egyik legütősebb „kompozícióját” hallhatjátok. 😉
Üzenet a mixhez:
Tegyetek félre mindent, hunyjátok be a szemeteket és figyelve (!) hallgassátok – legyen az bármilyen szokatlan és bármilyen hosszú! Legyetek kíváncsiak és befogadóak!
A MIX:
TRACKLIST:
1. Bach – Cello Suite No. 1 in G major ( Netherlands Bach Society)
2. Kelemen Laci és a Magyarpalatkai Banda – III. 1. szám
3. Led Zeppelin – You Shook Me
4. Pink Floyd – The Great Gig In The Sky
5. Miles Davis – Blue In Green
6. Dave Brubeck – Kathy’s Walz
7. Mingus Big Band – Moanin’
8. Pink Floyd – Shine On You Crazy Diamond (Full Length: Parts I – IX)
