Apa (is) csak egy van

Az interjú megjelent a Klikk Out 2019/04. számában.

Ott vannak az első ultrahangon, a szülésnél, az óvodai ballagáson. Az apák látszani akarnak. A társadalmunkon belüli szerepváltozások az apák szerepére is hatással vannak. Ágh Dávid klinikai szakpszichológus az apává válás lélektanáról mesélt. 

Arról rengeteg szó esik, az anyák milyen folyamaton mennek keresztül az anyává válásuk során. Kevesebbet beszélünk a férfiakról. Velük mi történik?

Az apává válás is egy összetett lélektani folyamat, bár aránytalanul kevesebbet kutatott terület. Az anyák esetében segíti és erősíti a kötődés érzetét, hogy a testükben érzik a magzatot, annak növekedését, mozgását – a férfiak esetében ez hiányzik.  Apró, nüansznyi azonosulási folyamatok révén kapcsolódnak gyermekükhöz, az anyán keresztül:

gyakori pl. a „szolidáris” súlygyarapodás férfiaknál, párjuk várandóssága alatt.

A baba születése után, a serdülőkor óta nem tapasztalt hormonszintváltozás lép fel, csökken a tesztoszteronszint, emelkedik a prolaktin- és vazopresszinszint – mely a biológiai alapja a családcentrikusabb viszonyulásoknak:

csökken a kockázatkereső/vállaló magatartás, erősödik a kötődésre való érzékenység, az empátia, saját és mások (főleg a párunk és a csecsemő) érzelmi állapotainak felmérésére való készenlét; az agy szerkezetileg is változik, biztosítva a csecsemő ellátásához, gondozásához szükséges képességek erősödését.

A baba érkeztével megváltozik a párkapcsolati tér: az intimitás átértelmeződik, a szexualitás átmenetileg háttérbe szorul. Az apák gyakran azt tapasztalják, hogy kiszorulnak, másodhegedűssé válnak – a hormonális változások okozta érzelmi ingatagság melegágyán ez gyakorta belső és külső konfliktusokhoz is vezethet.

Az anyákra jellemző „fészekrakó-ösztön” párjaként, a férfiakban – valószínűleg egy alapvető szorongó hajlam mentén – erősödni tud az anyagi biztonság megteremtésére való rágörcsölés.

Az apává válás folyamata, mint minden átmeneti időszak, a sérülékenységen és konfliktusokon túl lehetőséget biztosít a helyreállításra, korábbi elakadások feloldására, saját apjukkal való kapcsolatuk gyerekkori mintázatának átírása révén, fejlesztve azt saját apává válásuk folyamatában, gazdagítva identitásuk repertoárját. Az apai identitás talán már megfoganásunk óta fejlődik, hisz tudattalanul gyűjtjük a férfi-, apai-, nagyapai- és transzgenerációs mintákat is.

Érzékelsz valamiféle apa-forradalmat?

Teljes forradalmat nem, inkább pár fecskét. Nyilván sokban mások a mostani generációból kikerülő apák, mint anno.

Továbbra is erős ellentmondások árnyalják a képet: miközben erősödik (egy talán legitim) elvárás, hogy több időt töltsenek gyermekeikkel, hogy az apaság ne csak az anyagi háttér biztosításában merüljön ki, kitartó az az identitás és elvárás is, hogy a férfi a családfenntartó, ami viszont magával hozza azt, hogy sokat van távol. Picit sakk-matt helyzet…

Az elején említett anyai hangsúly nem csak a kutatásban van jelen. Kevesebb az irodalom, tájékoztató műsor, stb., ami az apaságról szólna. A férfiak ezen a területen különféle sztereotípiákkal találkozhatnak, főnökök részéről, család részéről (ha pl. szülői szabadságon maradnának), de sokszor akár a párjuk, az anya részéről is, aki adott esetben érzelmileg zavarónak érezheti az apa belépését az anya-gyermek mátrixba.

Mit gondolsz, mi az apák legfontosabb szerepe a nevelésben?

Azt gondolom, hogy a jelenlét – hogy elérhető, válaszkész, stabil pszichológiai tényező legyen gyermeke számára, megfelelő azonosulási felületet biztosítva. A tekintélyszerep jelentősége csökken.

Egyes kutatások szerint az anya befolyását is meghaladó az apák szerepének fontossága a kitartásra nevelés és az erkölcsi ok-okozati viszonyok megismertetésének területén. Az apa egyik fontos funkciója, az anyát kiegészítve, a határszabás: a meddig az addig meghatározása (jó, ha ebben nem jó és rossz zsarut játszanak).

Az apák játéka gyermekeikkel legtöbbször más természetű, mint az anyáké: míg az anyáké inkább kapcsolati és nyugalmibb, addig az apáké mozgásosabb, stimulálóbb, így más mentális folyamatok fejlődését támogatja.

Kiegészítve az anyai viszonyulást, nagyon fontos, hogy egy más, férfi perspektívát, rálátást, nézőpontot biztosít, ami lány- és fiúgyermek esetében is szélesíti lelki, megküzdési eszköztárukat.

Hogyan befolyásolja az apa a fia és hogyan a lánya személyiségfejlődését? Mi az, amit az apától tanulunk, öröklünk, figyelünk meg?

Az apánktól sok mindent öröklünk: a nemünket, a (vezeték)nevünket – Nomen est omen.

Szüleink kölcsönös egymáshoz viszonyulásából lessük el tudattalanul azt a mintát, milyen egy férfi és egy nő kapcsolata, hogy viszonyulunk majd férfiként egy nőhöz, mit keresünk majd nőként a férfiban. Klasszikus esetben az apától tanuljuk azt is, milyen egy család vezetése, irányítása, a biztos háttér megteremtése. Az apai minta hozzátesz a megküzdés, stresszkezelés, reziliencia (egyfajta rugalmas ellenállás) magvaihoz bennünk.

A fiúk esetében fontos identitás-tartalmakat biztosít (jó esetben, mert pl. egy bántalmazó apával nehéz azonosulni).

A lányok esetében a serdülőkorban fellépő kockázati szexuális magatartást összefüggésbe hozták kutatások távolságtartó, hideg apákkal – mivel ebből tudattalanul azt tanulják a lányok, hogy nem várhatják el a férfiaktól az érzelmi involválódást, valamint a kevéssé érdeklődő és szabályozó apa kapcsán könnyebben kerül kapcsolatba a serdülő lány promiszkuis korabeliekkel.

Mi történik egy családban, ha nincs apa vagy jelenléte csak minimális?

Érzelmi hiány keletkezik. Ha az apa nincs egyáltalán jelen, a férfi mintákat más férfi szereplőktől tudja csak begyűjteni a gyermek (nagybácsi, nagyapa stb.). Gyakran az anya olyan terhet érez, hogy egyszerre kell anyának és apának is lennie – feszültsége az anyai tükrözés révén bekerül a gyermek belső mentális állapotaiba is.

Az apa hiányát egyes kutatások összekapcsolták serdülőkori kockázati magatartással, szerhasználattal, delikvenciával, lógással (hiányos határok). Mindenféleképpen lyuk, ködfoltok keletkeznek az eredettörténetünkben, mivel egyes információk nem elérhetőek – Wagner Parsifalja jut erről eszembe – ami okozhat egy folyamatos helykeresést, identitáskonfúziót.

Az apa távolmaradása egy erős leértékelés: „elhagyható” vagyok, nem fontos – erősen polarizálhatja az önértékelést, gyakorta erősítve megfelelési kényszereket, egy „apai kísértetnek”.

A nevelésben involvált apa és a gyermek lelki egészsége között találtak a kutatások párhuzamot – vagyis a hiánya érzékenyíthet lelki sérülékenységre: pl. nők esetében, a mára közhellyé koptatott apakomplexus nagyon is valós tud lenni, az apai szeretet iránti tudattalan igény mentén.

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább