“Mindenkinek van hangja, olvass fel te is!” – A magyar kultúra napja a légi alapiskolában

“Mindenkinek van hangja, olvass fel te is!” Zengett a mottó a héten a légi Benyovszky Rudolf Alapiskola folyosóin, mellyel a tanárnő, Hodossy Krisztina biztatta a gyerekeket a magyar költészet napja alkalmából megrendezendő rendhagyó versfolyamban való részvételre.

„Még soha nem szerepeltek a gyerekek közül ennyien!” – szólt zárszavaiban az igazgatónő, Mgr. Csiba Lydia, aki köszönetet mondott az idei megemlékezésért és mind az 51 költeményért, melyeket a gyerekek oly nagy lelkesedéssel szavaltak.

De ne szaladjunk ennyire előre. Hadd szóljak egypár szót a megemlékezésről, melynek lángja mélyen ott ragyogott minden résztvevő gyermek, kicsi és nagy szívében. Én is odatarthattam a lelkem, megmelegíthettem a szívem a gyermekek fényében, és bátran engedtem, hogy a versár elragadjon. A műsor közbeni „rendetlenkedések”, amik egy alapiskola folyton nyüzsgő aprónépségének elhagyhatatlan sajátjai, mind elhanyagolhatóak voltak a „színpadon” történtek mellett. Ahol, ha kellett, nagy hanggal, ha kellett, suttogva szólaltatták meg a résztvevők a vegyesebbnél vegyesebb, viccesebbnél viccesebb, szerelmesebb, komolyabb,  édes-szomorú költeményeket.

Már a megemlékezés kezdete előtt könnyek szöktek a szemembe, amikor a kezembe véve egy darab papírt József Attiláról íródott vers köszönt vissza rám. Elöntöttek az emlékek, a szépek, a fájók, amikor még magam is hittem. A jóban, a szépségben, az irodalomban, amikor hittem a hitben, amikor még magam is fáklya voltam, akinél a fáradt felnőtt szívek megmelegedhettek. Nem is vállaltam a részvételt, kész lebőgés lett volna, mert szó szerint, bőgés lett volna.

Talán a résztvevő gyermekek és tanítóik nem is tudják, milyen hatalmas dolog történt ott, akkor Légen. Remény gyúlt! Remény gyúlt a szemekben és hit szökött a szívekbe, erő a lelkekbe.

Még akkor is, ha tudták, pár percig tart majd csupán, amint ott együtt szavalják majd a kiválasztott verseiket. Bajtársiasan összekapaszkodva álltak ki az egész iskola elé, hogy hangjukban összefonódva legyenek eggyé a lényeggel.

Magyarságunk kincs, magyar költészetünk pedig egyedülálló és világszínvonalú. Jó, ha már a legkisebb iskolás gyermekek is megértik, nem csak az a költő, aki már halott és a tankönyvekben szerepel. Ma is jócskán léteznek olyan versfaragók, akik a költészetükből élnek, verseket írnak, regényeket, dalszövegeket. Akiknek van mit elmondaniuk és megadatott nekik az a hang, melyen szólni tudnak. Nem úgy, mint más, nem úgy, mint a többi.

Ők, a költők, egyéni, különleges módon mondják el nekünk, ami jó, ami fáj, ami vicces, ami komor, ami hétköznapi és ami groteszk. Különleges hangon. Mert mindenkinek van hangja, ahogy a mottó is szól, így arra buzdítok mindenkit, hogy legközelebb, ha egy ilyen remek alkalom nyílik, tekintse ajándéknak, s még ha könnyező szemmel is, de álljon ki, olvadjon eggyé azzal a csodálatos egésszel, a versek világával, ami mindannyiunkról, mindannyiunknak szól.

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább