Előrebocsátom, semmilyen szinten sem szeretném lenézni vagy megalázni az ellenfelet, de néhány dolgot egyértelműen ki kell mondani. Nem véletlenül jellemeztem „piszkos futballként” a szombati vetélytársunk elleni utolsó összecsapásunkat, és nem véletlenül mondtam a párharc előtt félig kívánságként, félig megállapításként, hogy pont a Szered lesz az a gárda, amely ráfizet a DAC mostanság tapasztalt gólaszályára.
Egyrészt le a kalappal a Szered előtt a felsőházba való jutásért, másrészt azonban meg kell mondani, egy ilyen minőséget képviselő együttes sohasem juthatott volna a felső hatosba (ismétlem, le a kalappal a kíméletlen küzdőszellemmel kombinált, foggal-körömmel stílusú futballjuk előtt), ha a Spartak és a Trencsén nem futna vállalhatatlan idényt.
Itt szívesen figyelmeztetnék mindenkit (az újságírókat is), akik egyhangúan ünnepélyesen keringőztek az előadás hamis hangjaira: bajnoki cím a fekete-pirosaknak bármi áron. Tényleg nehéz olyan precedenst találni, amikor egy csapat a bajnoki cím elhódítása után ekkora szabadesésben tartson… fene tudja, hová.
Hagyom, hogy az El Maestrót majdhogynem „fergusoni” magasságokba emelő újságírócskák kezdjék el annak tárgyilagos elemzését, hogy milyen következményei lehetnek a híres esetekben a nagyszombati klub ellen hozott döntéseknek, melyeket a „bajnoki szezon” szült. Tessék.
Mondjuk ki őszintén, a Nagyszombat félcsődje vagy a Trencsén vesszőfutása segítette a play-offba a Szeredet.
De mi a futball haszna ebből? Hát, nem sok. Néhány DAC-játékos számára segített az önbizalma visszaszerzésében. Itt főleg Divkovićra és az aktív Čmelíkre gondolok, aki úgy cikázott át az ellenfél védelmén, mint kés a vajon.
Másrészt azonban a kétgólos előny birtokában néhány labdarúgónknál nyilvánvalóan jelentkeztek a meccskoncentráció óriási hiányosságának jelei. Ha ezek a futballisták a volán mögött ülnének ilyen koncentrációkieséssel, egy perc vezetés után rettenetes módon szenvednének balesetet. Nyers összehasonlítás, amivel azt szeretném érzékeltetni, hogy egy kicsit másképp, de a szombati, Szered elleni mérkőzés is a piszkos összecsapások közé tartozik.
A Szered felsőházbeli szereplése természetesen siker számukra, kihozták magukból a maximumot, és bizonyos tekintetben megemelem előttük a gondolatbeli kalapom, másrészt…
A Szered az Aldo Baez által dirigált sportszerűtlen fegyverekkel nem képes a végtelenségig kivédeni, semlegesíteni az ellenfél minőségét, és a Ľubo Michalík által bemutatott foggal-körömmel stílus sem. Állíthatják többen is, hogy Ľubo a tapasztalataival még mindig megüti az élvonal szintjét, így miért is ne, de az éremnek két oldala van.
A játékvezetők jóindulatból egyszerűen elsiklanak a szabálytalanságai felett, amelyek nagyon egyszerű okokból fakadnak (már néhány éve túlvan fizikai és erőnléti teljesítőképessége csúcsán). Nem tudom, ez sajnálat-e vagy mi?
Nem, Ľubo nem egy Jaromír Jágr, aki 47 évesen is fantasztikus erőnléti is fizikai állapotban van. Michalík nyilvánvaló súlyfelesleggel küzd, lassú, ebből pedig szinte komikus szabálytalanságok és bizarr szituációk születnek, ahogy ez az égi meszelő kezei nem motorikus használatával igyekszik lerántani az őt kicselező játékost.
Ez nyilván nem a futballista hibája, aki úgy van vele: amíg lehet, miért ne? Eljött azonban az ideje annak, hogy a játékvezetők abbahagyják a sajnálatát – ha már pályára lép a Fortuna Ligában – és azt fújják le, amit le kell.
Pali Penksa miatt a Szered sok mérkőzését követem figyelemmel, ezért állítom, hogy Michalík (és Baez is) minden meccsen nagyon gyorsan – a találkozók első félidejében – az öltözői zuhanyzóban köthet ki.
A Szerednek csak felvillanásai vannak, és hogy ennyi elég volt a felsőházhoz, az nagyobb gond a liga számára, mint az általam istenített Horalky kekszről is híres város kis klubjának.
Igen, mi gólfesztivált rendeztünk, Divko és Luky önbizalmat szerezhetett.
Örülök ennek, de valahol a szövetség elvégezhetne egy mélyebb elemzést a liga állapotáról, mert néhány klub fejlődését nem fedheti el a jelenlegi állapot, mely szerint olyan „rendszer nélküli klubok” a sikeresek, akik lehet, hogy pár év múlva már nem is léteznek majd.
A legkönnyebb az lenne, ha az idei rájátszás brutálisan ingatag minőségét ráfognánk az „Ilyen a futball!” klisére.
Önámítás és önsajnálat. Sajnáljuk azt a klubot, amely évtizedek óta nem szerzett bajnoki címet – az egész liga ráfázott erre. Sajnáljuk azt a klubot, amely bár derekasan tartja magát az élvonalban, normális körülmények között semmi keresnivalójuk sem lenne a play-offban.
Együttérzésből „összefújunk” egy bajnoki címet egy csapatnak, jelenleg együttérzésből hagyjuk, hogy egy, az öregfiúk meccsére elegendő erőnléttel rendelkező futballista végigjátssza a meccseket, majd a játékvezető a saját teljesítményével együttérzően Kone kőkemény szabálytalanságakor kompenzálja Michalík védelmét… Ez is azon emberek „szisztematikus” munkájának az eredménye, akik döntenek a futball és a bajnokság képéről. Rendszermentes liga, ad hoc megoldásokkal.
Őrület…
