Töltsük a vasárnap délutánt a Vikkendhouse 78. emeletén! Magazinunk mixsorozata most egy hölgy közreműködésével folytatódik, akivel végigjárjuk azt a zenei utat, ami a rádióslágereket éneklő kislányból egy rendkívüli énekesnőt faragott.
Fotók: Horváth Reni (Horen)
A peredi születésű Takács Noémi, a Noémo zenekar alapítója, az igényes és kellemes hangulatú popdalok teremtője. Zenéikhez nagyon sok személyes élményem köthető. A minimalista jegyeket őrző, mégis üzenetet suttogó dalaik gyakran váltják egymást a fejemben. Minden alkalommal valami újat kapok tőlük.
Ismerjétek meg Noémit, közben hallgassátok meg a mixet: egy idilli zenei utazás, mely a főszereplőnk nyolc abszolút kedvencéből áll.
Takács Noémi vagyok, 27 éves, a Noémo zenekar dalszerző, énekes frontleánya. A Felvidékről származom.
Mi volt az első zene, ami beindított?
Sajnos nem emlékszem az első zenei élményemre, de azt tudom, hogy mindennemű zene felkeltette az érdeklődésemet.
Egy hallgatás után megjegyeztem a dalok dallamát és szövegét, aztán élő rádióként otthon produkáltam magam a vendégeink előtt. A legkorábbi és legmeghatározóbb élmény, amire már emlékszem, az tizenhárom éves koromban ért, Norah Jones hallatán. Azelőtt talán sose hallottam olyan bársonyos hangot, csilingelően szép muzsikát.
Milyen zenés korszakokon mentél át tiniként és hol tartasz most?
Egy jó ideig sodródtam az árral. Ami elérhető és népszerű volt, azt hallgattam. A kilencvenes évek magyar popslágereire például imádtam táncolni, azt játszottam, hogy én vagyok a Bestiák egyik tagja. 😀 Aztán a fiúk is nagy mértékben befolyásolták a zenei ízlésemet. Volt egy magát rappernek nevező srác, aki nagyon tetszett. Ebben az időben természetesen én is bő pólóban, bő nadrágban jártam, Dopemant, Majkát, Rózsaszín Pitbullt hallgattam. Ezt követte a rocker korszak. Fekete pólók, The Rasmus, Linkin Park, Soul Asylum, No Doubt, Edda, Republic.
Tizenhárom évesen pedig hatalmába kerített Norah Jones. Akkor döntöttem el végérvényesen, hogy én jazz-énekesnő leszek. Ez természetesen nem valósult meg azóta sem, de azt hiszem, jó irányba terelt. Felvételt nyertem a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol rengeteg inger ért. Mindenki más műfajt képviselt, ráadásul elmosódtak a műfaji határok. Addigra bebizonyosodott, hogy az, hogy valaki jazz-sztenderdeket énekeljen, többnyire már nem elég érdekes. Fekete-Kovács Kornél volt a zenekarvezető tanárunk, aki egy fantasztikus zeneszerző, hangszerelő, trombitás. Ő mondta mindig azt, hogy meg kell tanulnunk hangszeren játszani, és el kell kezdeni saját dalokat írni, abban van a jövő.
Az én elképzeléseim között alapból sosem szerepelt a dalszerzés. Leginkább azt képzeltem, hogy majd Presser Gábor felfedez és ír nekem egy rakás dalt. 😀
Természetesen ez egy naiv vízió volt. Végül belevágtam a dalszerzésbe, így lettem levendula popper. 🙂 Most már egyáltalán nem szeretném, hogy más mondja meg, miről énekeljek. Nehéz ez az út egyedül, de nagyon sokat tanulok belőle, és általa önmagamról.
Melyik előadó inspirált régen és motivál mostanában leginkább?
Szerettem Republic-dalokat énekelni, például talán a Repül a bálna volt az egyik első dal, amivel felléptem úgy, hogy magamat kísértem. Bármit szívesen énekeltem, ami tetszett. Manapság, akiknek az éneklése a leginkább inspirál: Whitney Houston, Jessie J, Yebba, Thirdstory. Viszont szeretem a jó dalokat, még akkor is, ha az éneklés nem a legtökéletesebb.
Kik a kedvenc előadóid és miért?
Jelenleg az egyik legnagyobb kedvencem Jacob Collier. Ő egy pofátlanul fiatal, és pofátlanul tehetséges, képzett énekes, dalszerző, aranzsőr, multiinstrumentalista. Azért imádom, mert nagyon színes és részletgazdag a zenei világa. Valahol a zene szerintem arra hivatott, hogy kifejezzen olyan érzelmeket, amik a szavakon túl vannak. Tehát amihez a szó, az értelem már kevés. Ez nála szerintem remekül működik.
További nagy kedvencem Lianne La Havas. Ő egy angol énekes, dalszerző. Nagyon karakteres hanggal van megáldva, a gitárjátéka sem mindennapi, és csodás dalokat ír. Kifejező előadó.
Matt Corby, ő is egy csoda. Szintén fantasztikus dalszerző, kifejező előadó.
Joni Mitchell, örökös kedvenc, kimeríthetetlen életművel. Norah Jones.
Magyar viszonylatban a Mörk, a Muriel, a Jónás Vera Experiment, Nyeső Mari, Palya Bea, a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duó.
Összefoglalva az a zene tetszik, ami hiteles és önazonos. Emellett pedig számomra fontos az is, hogy szakmailag érdekes legyen, érzelmileg pedig kifejező.
Van olyan koncertélményed, amit szívesen átélnél újra?
Hallgatóként és előadóként sincs ilyen. Van erre egy biológiai magyarázat, megpróbálom valahogy leírni.
Mindig az okoz kimagaslóan jó élményt, amikor egy új impulzus felülmúlja az eddigieket. Ha ez megtörtént, akkor az lesz az új alap, az evidens. Ha ezt újra átéled, az már nem tud ugyanolyan katartikus élményt kiváltani belőled, mert már „megszokott” lesz. Ez a valami inspirál arra, hogy állandóan fejlődj, mint előadó, és mint hallgató. Amikor egy újabb lépcsőfokkal feljebb lépsz magadhoz képest, akkor jelentkezik újra ez az érzés.
Mindettől függetlenül épp a napokban jutott az eszembe Gerendás Péter egy koncertje, amit úgy 15 évesen hallottam Vágsellyén. Emlékszem, bementem a terembe és láttam, hogy a színpadon 3 gitár van egy szék körül. Gondoltam, aham, akkor egyedül fog fellépni, nem zenekari kísérettel. Be is ültem rögtön az első sorba, középre. Nagyon meghatározó élmény volt, azelőtt sosem hallottam ilyet. Gerendás Péter elvarázsolt a dalaival, a történeteivel, ittam a szavait, hangjait.
Aztán most legutóbb Fekete-Kovács Kornél Foundations c. anyagának koncertjén jártam a Müpában. Elmondhatatlanul különös élmény volt, mélyen elgondolkodtató, önmagam felé fordító. Az emberek kifelé menet nem csacsogtak, hanem csendben mentek egymás mellett. Mindenkit önvizsgálatra tanított. Katartikus élmény volt.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Soul Asylum – Run Away Train
2. Republic – Repül A Bálna
3. Thirdstory – Grows Old
4. Jacob Collier – Ocean Wild, Canyon Deep
5. Norah Jones – Those Sweet Words
6. Lianne La Havas – Elusive
7. Joni Mitchell – Both Sides Now
8. Muriel – Ez a világ
