Dacos lányaink

Kézilabdaszerető emberként pár éve már vásárolom a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat bérletét, és idén is megvan a jegyem a Budapesten megrendezendő 2019-s négyesdöntőre, a final fourra. Tehát a világ női kézilabdaelitjét figyelem testközelből. 

Nyitókép: Örzsik Ödön illusztrációs felvétele 

Mikor a dunaszerdahelyi női kézilabdáról beszélgettünk, néhányszor már megígértem magamnak, hogy kilátogatok a soron következő mérkőzésükre. Most megtörtént. Egy igazi rangadót sikerült elkapnom, melynek tétje a tabella első helyezése volt.

A VSK Dunaszerdahely–HC Tatran Stupava mérkőzésről szeretnék pár gondolatot megosztani a tisztelt olvasóval. 

Ahogy a bemelegítést figyeltem, meg is jegyeztem a mellettem ülőknek, nem lesz ez egy könnyű meccs. Pillanatokon belül vezetett az ellenfél 0:2-re, majd egy hétméterest harcoltunk ki, amit Juhos Kata kihagyott.

A mögöttem helyet foglaló Somogyi „Somi” Iván, a győri női kézilabda szerelmese és szakértője konstatálta, hogy a csajokon érezhető a mérkőzés tétje, amit Lelkes Lilla, a csapat terminátorának két gyors kiállítása is jelzett. Fokozatosan megnyugodott a csapat, és ahogy múltak a percek, úgy vették át a mérkőzés irányítását a HC DAC lányai.

Hatékonyabb volt a védekezésünk, a kapuban pedig Oláh Bella mutatott be néhány bravúrt.

Meg kell említenem, hogy az ellenfél jól feltérképezte a játékunkat, mert a csapat agyának számító Juhos Katára úgy figyeltek, mintha maga Görbicz Anita ellen játszottak volna.

És itt jött a mérkőzés döntő momentuma. Brunczvik Tünde csapatvezető és Priklerová Silvia edző jól reagált az ellenfél agresszivitására, és a bal átlövő Bugár Cintia játékára helyezte a hangsúlyt, aki megbirkózott a feladattal, és a vállán cipelte a csapatot góljaival.

Pár perccel a mérkőzés vége előtt az ellenfél utolsó próbálkozásait is meghiúsították a lányok, amiben nem kis szerepet játszott Szabó Kati irányítása, Straka Mária párharcainál a lelátón is felszisszentünk, viszont Marika ketrecharcosként tűrte a kemény ütközéseket. Amit picit hiányoltam, az a szélsőjátékunk, ám Matus Virág dobott egy szép gólt, ami bizonyítja, hogy lehet számítani rá a nehéz percekben.

A DAC futballmeccseiről jól ismert Tar Miki szurkolása fokozta a szépszámú szurkolók tapsviharát,

és miközben dobtunk két beállós gólt, a súlyos sérüléséből felépülő Mészáros Réka magabiztosan kihasználta második hétméteresét, és megnyertük a meccset.

Szép volt lányok…

Végezetül csak annyit. Láttam én már ETO-t Bajnokok Ligáját nyerni, Görbiczet varázsolni, Nora Mörköt brillírozni, de nagyon jó volt ott lenni ezen a meccsen, látni titeket lányok. Tudjátok miért?

Mert a mieink vagytok. Hajrá DAC!

U.i.: Azok a játékosok, akiket nem említettem név szerint az írásomban, természetesen ugyancsak nagyban hozzájárultak a csapat remek teljesítményéhez.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább