Az interjú megjelent a Klikk Out 2019/04. számában.
Fotók: Ugróczky István
Ilyen és ehhez hasonló humorpatronoktól zeng az év tavasztól őszig, alkonyattól pirkadatig a kultúrházakban és éttermekben. A vőfélykedés szórakoztatás és vezénylés, nem kevés ráfordítást igényel még úgy sem, ha az emberről lerí, hogy rátermett személyiség. A felbári Igari Annamária nőként áll helyt, és nyújt kimagasló teljesítményt ebben a szakmában, amelyről egykor bizonyára elképzelhetetlennek tűnt, hogy azt ne férfi végezze. Nőfélyként, női vőfélyként a szűkebb régiónkban tulajdonképpen egyedülálló, akiben ráadásul az elmúlt évek alatt rengeteg mesélnivaló gyülemlett fel. Ezekből is szemezgettünk amellett, hogy feltártuk, milyen útja vezetett idáig.
Milyen tulajdonságai kell legyenek annak a nőnek, aki erre a szakmára adja a fejét?
Mindenképpen legyen talpraesett! Tudjon improvizálni, legyen kedves, barátságos, alázatos! Ne legyen kihívó, azt nem szabad! Tudjon komoly is lenni, de lökött is, mikor arra van szükség!
Kislány- vagy kamaszkorodban volt bármi, ami előre vetítette, hogy foglalkozhatsz valami ilyesmivel?
Kiskoromtól jártam versmondó, mesemondó versenyekre, egy ideig énekversenyre. Ami verseny adódott, azon én elindultam…
Akkor ilyen zászlóvivő lehettél az osztályaidban…
Minden rosszban is benne voltam… 🙂
Így indul a vőfélykarrier…
Kimondottan jó tanuló voltan, tipikus tanárgyerek. Én is annak készültem, azt is tanultam, de végül csak rövid ideig dolgoztam pedagógusként.
Melyik az az emléked, ami tulajdonképpen a vőfélykedést előhívta benned?
A saját esküvőm jelentette a kezdőlökést. Nagyon jól sikerült, máig emlegeti a rokonság, Menyhárt Dodi volt a vőfély. 9-10 éve aztán az unokahúgom esküvőjén szintén, és ismét eszembe jutott, hogy ez mennyire jó szakma. Sokáig viszont még mindig csak rágódtam azon, hogyan kezdjem el.
Végül kb. hat éve, a húgom esküvője után úgy vágtam neki, hogy vesztenivalóm nincs. Eleinte Dodi terelgetett, ő mondta, hogy adhatna vőfélykönyvet, de ha eredeti szeretnék lenni, akkor próbáljam magam megírni a szövegeimet.
Én pedig megírtam magyarul, majd a tanácsára szlovákul is, mivelhogy az esküvőknek szinte a fele vegyes. Mikor megmutattam, tetszett neki, aztán még készültünk arra, hogy begyakoroljuk, de jött a lagzis szezon. Egy zenész kollégám, Špaček Gyuri, aki az én esküvőmön is játszott, szintén sokat segített, mikor valamiben elakadtam, de végül egy díszítő ismerősöm volt az, aki beajánlott az első lagzimra.
Mi volt úgymond a batyudban, amivel nekiindultál?
Főleg idegesség. 🙂 Rengeteget gyakoroltam, elkezdtem beszédtechnikára is járni. Eredetileg egy 150 fős szlovák-magyar lagzi lett volna az első, de egy főiskolás csoporttársnőm, aki arra vendégként készült, kérdezte, nem vállalnám-e el az övét is, ami meg egy héttel korábban volt, és végül ez lett az első. Csak egy kicsi, kb. 40 fős családias lagziról volt szó, ahol végigmentünk a hagyományos elemeken, de menyasszonytáncot nem akartak, így már 10-11 körül mehettem is haza.
Az említett 150-es lagzin a pár nem izgult, hogy az lenne számodra az első?
Ők nem kérdezték, én pedig nem kötöttem az orrukra. Biztos voltam benne, hogy mindent beleteszek, és nem szerettem volna, hogy ezen aggódjanak. Végül jól sikerült, nagyon jó parti volt. Átestem a tűzkeresztségen. 🙂
Ha jól láttam, idegenforgalmat tanultál, és említetted a pedagógiát is. Mivel foglalkozol manapság a hétköznapokban?
Egy nemzetközi cégnél dolgozom, a külföldi klientúrával foglalkozom, afrikaiakkal, arabokkal és most már oroszokkal is.
Itt dolgoztál már akkor is, mikor vőfélykedni kezdtél?
Akkor még anyaságin voltam a lányommal, de közben várandós lettem a fiammal. Egymás után két anyasági hosszú időre bezár a négy fal közé.
A lányom még csak pici volt, amikor az unokahúgom esküvőjén voltunk. A férjemnek már akkor is említettem a vőfélykedést, de még nem tudta komolyan venni. Amikor a fiam egyéves volt, akkor mondtam, hogy már muszáj belevágni, és ennek most már hat éve.
Láttál azelőtt női vőfélyt vagy ceremóniamestert?
Mielőtt elkezdtem, kíváncsiságból keresgéltem. Hallottam a nőfélyekről, állítólag egy idősebb magyarországi kolléganő találta ki ezt a kifejezést. Magyarországon több is van belőlük, de élőben egyiküket sem láttam.
Leginkább tehát férfiaktól tanulhattál. Hogyan lehet ezt a maszkulin szakmát kicsit nőiesíteni?
Szerintem egy nőnek ezt egy kicsit nehezebb végezni, mint a férfiaknak. A férfiaknak van egy kiállása, ami ehhez kell, nőként viszont úgy érzem, tőlem többet várnak el, még ha mindenki kíváncsi is rá, milyen egy nőfély.
Elvárják, hogy az ember úgymond tökös legyen. Két dolgot viszont én nem teszek: nem iszom és nem táncolok. Ha koccintok is, akkor ugyanazzal a pohárkával egész este. Alapvetően én nem azért vagyok ott, hogy szórakozzam, hanem hogy másokat szórakoztassak. Előfordul persze, hogy a vőlegényt én viszem táncolni, ha a helyzet éppen úgy kívánja. Volt úgy például a menyasszonytáncnál, hogy a menyasszonyt lekérték, a vőlegény pedig egyedül állt. Hogy oldjam a helyzetet, addig én táncoltam vele, míg nem jött valaki. Olyan is előfordult, hogy a vőlegény csak ücsörgött, míg a menyasszony táncolt, és én felkiáltottam, hogy azért kéne ide egy vőlegény is, majd bevittem őt táncolni.
A vőfélynek kell tudnia, ugye, irányítani az embereket, átlátni az egész folyamatot, de talán a legnehezebb elérni, hogy a poénok csattanjanak. Te hogy állsz ezzel?
Ehhez szükség van improvizációs készségre és jó humorérzékre. Mondok egy példát.
Vannak, ugye, az aperitifes poharak, bennük citromkarika, fogpiszkáló. Szólok a násznépnek, hogy tessék vigyázni, szemre ártalmas eszköz van a pohárban, de inkább a szemünk folyjon ki, mint az ital! 🙂 Kell, hogy tudj hülyéskedni!
Mennyi időnek kellett eltelnie, hogy mindez rutinszerű legyen?
Nagyjából két év kellett. Az első évemben még javarészt olyan lagzik voltak, ahol eredetileg nem terveztek vőfélyt, csak utolsó pillanatban szóltak, vagy ahol babát várt a menyasszony, és gyorsan le kellett szervezni a lagzit. A második évemtől jöttek azok, akik már tényleg előre gondolkodtak, és most is vannak már foglalásaim 2020-ra, sőt, 2021-re is. Az első évben előfordult még, hogy lámpalázas voltam, de főleg amiatt, hogy minden rendben menjen, mert minden helyzetre nem lehet előre felkészülni. A mai napig elmondom a pároknak, hogy 50%-ban lesz úgy, ahogy eltervezték, a többi borul.
Ért abból bármilyen kellemetlenség, hogy nőként viszed a hátadon a lagzit?
Előfordult már, hogy kezdegettek, de azért akkorra már lelépek, mire a násznép elázik. Tudni kell ezt kezelni.
Van a lagziknak olyan eleme, amit kimondottan szeretsz?
Talán a búcsúztatót, vagy ha csak a szertartás után találkozunk, a köszönetnyilvánítást. Úgy gondolom, hogy az esküvő olyan alkalom, ahol a szülőket meg kell említeni, nélkülük ugyanis nem lenne ott se a menyasszony, se a vőlegény. Ez egy szép hagyomány, közben mindenki meghatódik.
Aztán nagyon szeretem a próbákat is, ott lehet egy kicsit szívatni a párt. 🙂
A játékok közül melyek azok, amelyeket kedvelsz?
Mostanában a héliumos játékot. Körülbelül két éve történt először, hogy rendeltek a lagzira héliumos palackot, aztán a menyasszony és a vőlegény is kiválasztott egy csapatot. Mindenkinek adtam egy héliumos lufit, majd mondtam, hogy válasszák ki a kedvenc versikéjüket vagy egy dalocskát, és gyerünk. Aztán amikor egy óriás srác olyan hangon szólal meg, hogy az Alvin és a mókusokat is szinkronizálhatná, olyankor fetrengeni lehet.
A kocsis játékot is kedveltem régen, ma már mindenki ismeri, vannak, akik kimondottan kérik. Előfordult, hogy a vőlegény az anyósát hívta ki egészségügyi mentőládának a játékba, akinek szirénázni kell. Mondom, nem mondod, hogy az anyósodat hívod ki erre, erre ő, hogy erős hangja van, menni fog neki. Elmondtam az örömanyának mi a feladata (amikor a történetben elhangzik az ő „funkciója”, akkor kell felállni – a szerk. megj.), ő pedig olyan aktív volt, hogy még ki se mondtam a szót, már szirénázott. Az egészet maga elvitte…
Minden hétre lehet így egy-egy jó, új sztorid…
Igen, a barátnőim és a család is kérdezget, mindig elő lehet hozni valamit.
Az idei szezonban március közepén volt az első lagzim, sok ismerőssel, és volt ott egy srác ismerősöm, bokszedző, aki a társaival megfogta és a magasba dobálta a vőlegényt. Odaszólt nekem is, hogy rám is ez vár.
Miután lement a gyertyás tánc, én elköszöntem és mentem volna haza, de körbeállt a násznép, és láttam, ahogy ez a srác tűri fel az ingujját. Menekültem volna a hátsó ajtón, de onnan jött szembe a másik. Bevittek a kör közepére és elkezdtek feldobálni. Persze nem voltak durvák, csak hülyéskedtek. 🙂
Mi volt a legegzotikusabb lagzid?
Volt egy angol-magyar nyelvű esküvőm, Szencen, egy hajón, ahol én is adtam össze a párt. Hivatalosan már összeházasodtak, csak formalitás volt. Rengeteg nemzetiség volt ott, tíz országból érkeztek vendégek. A menyasszony magyar volt, de a családjában voltak szlovákok is, a vőlegény egyik szülője német, másik lengyel, a baráti körében pedig volt vietnami, angol, skót és spanyol is. Úgy beszéltük meg, hogy vigyük bele az itteni hagyományokat, de vegyünk át valamit a brit-amerikai stílusból is. Sokan nem ismerték például a köszönetnyilvánítást, amit én megcsináltam az anyukáknak, a pár pedig saját maga írta az esküt. Nagyon jól sikerült az egész, a szilvapálinkát úgy itták, mint a vizet, és éjfélkor szólt is az egyik pincér, hogy a mólóról le kéne küldeni a vendégeket, mert úgy buliztak, hogy már billegtek alattuk a deszkák.
Milyenek a tapasztalataid a vegyes, szlovák-magyar lagzikkal?
Hál’ istennek jók. Kicsit nehezebb, mert kétszer kell mondani mindent.
Volt olyan eset, amikor a menyasszony azt mondta, hogy magyarul nem kell, hisz szlovákul mindenki ért. Erre azt mondtam, hogy a magyar és a szlovák is megérdemli, hogy az anyanyelvén hallja.
Ilyenkor más szövegeket viszek, hogy ne legyen olyan hosszú. Előfordult viszont, hogy azért nem vállaltam egy lagzit, mert a menyasszony annyira összerakta a napomat, hogy még azt is megszabta, mikor és mit mondhatok, ráadásul csak szlovákul. Kerestem neki végül egy szlovák kollégát…
Mennyi lagzi van mögötted?
Jelenleg 107. (Március 25-én beszélgetünk – a szerk. megj.)
A századikra emlékszel?
Igen, tavaly szeptemberben volt. Nem az lett volna, csak augusztusban kiesett egy esküvőm. Belevaló pár volt, és miután megtudták, hogy ők lesznek a századikok, külön kitűzőt csináltattak nekem, és tényleg úgy álltak hozzá, hogy ott én is ünneplek. Virágot is kaptam, nagyon aranyosak voltak.
A lagzis stábon belül, gondolom, időről időre mindenkivel találkozol, más vőfélyekkel viszont nem. A kollégákkal mennyire ismeritek egymást?
Van úgy, hogy az én násznépem megy a templomba, egy másik pedig jön. Olyankor van alkalmunk köszönni, vagy a Facebook-csoportunkban megszólítjuk egymást konkrét esküvők miatt, esetleg úgy találkozunk, hogy valamelyikük vendégként jön a lagzira. A legtöbbjükkel kapcsolatban vagyunk, de inkább csak ismerjük egymást.
Szerinted mi az oka, hogy kevés ebben a szakmában a nő?
Sok mindenkiben úgy él, hogy ez egy férfiszakma. De én meg úgy vagyok vele, hogy az irányítás, a szervezés egy nő erénye is.
Előfordult, hogy szívesen maradtál volna még hajnalig a lagziban?
Persze, főleg ha nagyon jó a parti. Olyankor húz azért ez valakit, de nem szoktam maradni. Egy szabályt mindig is betartottam, azért is vállalok lagzikat inkább itt a környéken: mire felébrednek a gyerekeim, addigra otthon akarok lenni. Ugyanis ahányszor lagzizom, a fiam biztos, hogy fél hétkor már kérdezi, hol a süti…! 🙂