A keleti végeken a helyzet változatlan – mondhatnánk lazán, de hátra dőlni igazán nagy luxus lenne. Noha a netes kereső térképes menüje a megteendő távot gyalogszerrel is tudtunkra adja, ezt csak megedzett „túlélőknek” ajánlanám, hisz’ a három nap bandukolástól ugyancsak elkopna a cipőnk talpa. Gépkocsival sem egy sétagalopp, főleg a sofőrnek, mert a „navigátorokból” áradó alkoholos gőz rontja a fedélzeti levegőt, ő maga pedig kénytelen szárazon maradni. Na de félre a tréfával, ezúton emelem nem létező kalapom mindazok előtt, akik nekivágtak a túrák túrájának!
Nyitókép: Fekete Nándor illusztrációs felvétele
Azért is, hogy a hosszú, ünnepi hétvégén az ország másik végében elénekelhessék nemzeti imádságunkat, nyitott szívvel és szélesre tárt karokkal, melyek közt megfeszülnek a sálak, ahogy azt Jézus tette értünk a kereszten. A többi halandónak – köztük nekem is – maradt az élő közvetítés, remélve, hogy a wifi-t is nélkülöző stream adatforgalmához kegyes lesz majd a szolgáltatóm. Ha mégsem, legalább a három pontot gyűjtsük be, mert a szívem sárga-kék, az úgyis többet ér!
Ismét Európa kapuján kopogtatunk, talán egy fokkal szolidabban, mint tavaly ilyenkor.
Nem rémiszt meg minket a helyzet súlya, vagy a tapasztalat felülírja aggódó gondolatainkat? Esetleg ez a csapat, nem az a csapat? De akkor mit ér a második hely? Ej, de sok a kérdőjel!Nagyszombat napján, annak „druszája”, Mihály állná utunkat. Aki járt ott, az tudja, hogy nemcsak a vendégszektort kalitkázták be a keleti tudorok, hanem saját ultráikat is komoly kordon közé zárták, ami ez esetben eléggé megmosolyogtató. Nem úgy az első félidő, melyet egy vérfagyasztó kapufával nyitnak a hazaiak. Ezután sem mi uraljuk a pályát, csak a lelátó hangerejében übereleljük a találkozót.
Hát igen, öreg igazság Szerdahelyen, hogy a szurkolótábor „tartja el” a csapatot. Komoly figyelmeztetés ez a jövőre nézve, mert az egész úgy jött le, hogy nem a Nagymihály a jobb csapat, hanem mi focizunk átlagon alul. A következő „sárga kártyát” már én kapom a telefonomra: máris takarékosságra int a „narancs”, amit egyelőre hanyagul ignorálok.
Talán majd félidőben a mester szavaitól megtáltosodnak a fiúk – ezzel nyugtattam magam…
És igen, használt a fejmosás, bár az első helyzetünk még kimaradt. Aztán Davis szabadrúgása már nem tévesztett célt, igaz, kellett hozzá egy kis „flipperezés” a sorfaltól. Lélektani bomba, már valós előny reményében dörzsölhettük tenyerünket, és előre szelhettük kenyerünket a három pont(y)hoz. A második gólunk után pedig készítettük a serpenyőt is, némi tűzifával a hal sütéséhez – Vida, Vida, vidám a vacsora, de vigyázat, a Slovan ellen ezzel a játékkal nem lakunk jól! Herc cseréjénél megszűnt a frekvencia, akarom mondani, a Huste bemondta az unalmast. Még szerencse, hogy a DAC Facebook-profilja élő videóval jött a lefújás után!
Ennyi volt részemről a DAC kalandjaiból a messzi „vadkeleten”.
Nem maradt más hátra, mint várni, hogy valamelyik szlovák szurkolói fórumra felkerüljön egy kép, rajta a 179 hűséges szurkolónkkal, akik közel ezer kilométert utaztak, hogy a helyszínen izgulják végig kötelező győzelmünket. Várni lehet… Asszony lesz tán a lányból addigra J
(Roberto)