Egy kis oltás

Sárkány ellen sárkányfű

A cikk megjelent a Klikk Out 2019/04. számában.

Gondolom, mindenki hallott az elméletről, mely szerint az MMR-oltás, azaz a kanyaró, mumpsz és rubeóla elleni vakcina autizmust okoz. 2008-as, Rossz tudomány című könyvében Ben Goldacre az oltás körüli hisztériáról még azt írta, hogy speciálisan brit jelenség, amely szerencsére nem terjedt tovább a sziget határain túlra. Mint tudjuk, ez mára változott. Fáziskéséssel ugyan, de egész Európában, illetve Amerikában is elterjedt a hír, és ennek megfelelően rengeteg aggódó szülő döntött úgy, hogy nem oltatja be gyermekét e betegségek ellen. Mi az eredmény? A már csaknem kiirtott kanyaróvírus járványokat okoz(ott) Angliában, az USA-ban, Olaszországban, Hollandiában, de a szomszédos Romániában és Magyarországon is.

De honnan ered a teória, mely szerint összefüggésbe hozható az oltás az autizmussal?

1998-ban Andrew Wakefield brit orvos az általa összehívott sajtókonferencián grandiózus bejelentést tett: úgy vélte, megtalálta a fejlődési rendellenesség kiváltó okát. Nyolc autista gyermeken végzett vizsgálatokat, akik szüleik tanúsága szerint mind a vakcina beadása után nem sokkal produkálták az első tüneteket. Úgy vélte, az oltás gyulladást okozott a kicsik bélrendszerében, és a sérült beleken keresztül ártalmas proteinek kerülhettek a véráramba, ez hozta magával az eredetileg egészséges szervezet leépülését. Tudományos cikkét a témában a Lancet nevű orvosi lap jelentette meg.

A szenzációs bejelentésnek természetesen hamar híre ment, Wakefieldből pedig rövidesen médiasztár lett, és hősnek kiáltották ki. Eleinte úgy tűnt, más tudósok is alátámasztják eredményeit, a szkeptikusok hangját pedig nem sokan hallották meg. Pedig már akkor sokan kritizálták cikkét, és jelezték, hogy az egész jóformán spekuláció, semmi konkrét bizonyítékot nem sikerült felmutatnia. Nem beszélve arról, hogy egy néhány alanyt magába foglaló kutatás aligha reprezentatív jellegű.

A bomba néhány évvel később robbant, mikor is egy Brian Deer nevű oknyomozó újságíró kiderítette, hogy Wakefield etikátlanul járt el: egy csomó felesleges és invazív vizsgálatot is elvégzett alanyain, amelyek során egyikük komoly sérüléseket szerzett (a kolonoszkópia során több helyen kilyukadt a bélfala). Ráadásul, ami egyértelműen megkérdőjelezi hozzáállását és eredményei érvényességét: milliós nagyságrendű összeget fogadott el egy ügyvédtől, aki olyan autista gyermekek szüleit képviselte jogi úton, akik meg voltak győződve arról, hogy a vakcina károsította a kicsiket.

Mikor ez kiderült, akkori társszerzői kihátráltak a cikk mögül, magát a cikket visszavonták, Wakefieldet pedig eltiltották a praxistól. De a baj már megtörtént: sokan nem hitték el, hogy a karizmatikus doktor valójában egy haszonleső szélhámos.

Azóta  kutatók rengeteg tanulmányt végeztek több millió páciens adatait feldolgozva, ám egyetlen egy sem támasztotta alá, hogy a beoltottak körében magasabb arányban fordul elő az autizmus, mint az oltatlanoknál. Egyértelmű cáfolat, hogy Japánban, ahol a hír hatására betiltották a vakcinát, azóta is évről évre nő az autisták száma.

Világszerte sajnos egyre gyakoribb az autizmus, ám ez nem kis részben annak köszönhető, hogy egyre jobban felismerik a rendellenességet az orvosok, és hatékonyabban diagnosztizálják. Sajnos jelenlegi tudásunk szerint nem gyógyítható, de nagyon sokan dolgoznak rajta, hogy a jövőben az legyen, illetve hogy valós okainak feltárásával meg lehessen előzni.

S végül néhány szó arról, miért fontos, hogy gyermekeinknek beadassuk a bizonyítottan biztonságos vakcinát. Sokan azt hiszik, hogy a kanyaró nem súlyos betegség, csakhogy ez tévhit. A mostani járványok során gyermekek ezrei kerültek kórházba, és többen bele is haltak a szövődményekbe. A mumpsz ugyan ritkán halálos, de okozhat agyhártya- és hasnyálmirigygyulladást, valamint meddőséget. A rubeóla, a harmadik betegség, ami ellen az oltás véd, pedig ironikus módon az autizmus kockázatát növeli a magzatnál, ha terhes nő fertőződik meg vele. Azokat pedig, akik immungyengeség miatt nem kaphatnak oltást, vagy pici babaként még nem kaphatták meg, csak az védi, ha a többiek oltatnak – így nincs kitől elkapniuk a kórt.

FORRÁSOK


1. Ben Goldacre: Rossz tudomány, 2012 (eredeti: Bad Science, 2006)
2. Boldogkői Zsolt: Hiénák a betegágy körül, 2016.
3. Paul A. Offit: Autism’s False Prophets, 2008.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább