Fotók: Horen
Míg meg nem született Róki, teli pofával, és bár tükör előtt nem gyakoroltuk, úgy képzelem el, hogy trollface-szel toltuk ki magunkból a „mi nem leszünk olyan szülők, akik…” kezdetű vaskos törvényeket. Ha most valakivel fogadtam volna, hogy százszor írom le ezt minden egyes botlásnál, ha netán mégis olyan szülők leszünk, akik…, akkor most bérelhetném ki egy nyolcemeletes panel oldalát.
Róki közben odabent emelgethette a szemöldökét: csacsi öreg medvéim! De sajna az ultrahang nem egy képregény, azon nem látszanak a gondolatbuborékok, a méhfalon leadott morzekódokat meg félreérthettük.
Azért ezt a fajta okoskodást reményeim szerint javarészt a négy fal között gyakoroltuk, de ha valakivel mégis fogadtam, most ne írja ide kommentben, mert zavarba jövök!
De lássuk, melyek azok a cselekmények, amelyeket magunkról kétségkívül megjövendöltünk, ám aztán százezredesünk éles bevetés közben módosíttatott:
Eljött az első hosszú, kínos csend ideje. Aztán kérdésedre, hogy telt a húsvét, elmondom, hogy képzeld, Róki húsvéthétfőn volt négy hónapos! Haha.
Nézd meg, kérlek, az Instagramunkat, Facebookunkat!
Soroljam? Szoptatás mindenáron, hurcikendő, Adamo hinta, cumisüveg-mentesség, dudlimentesség. Pipa, pipa, pipa, pipa, pipa. (Az elsők ám tényleg hasznosak, hékás!)
A következő hosszú, kínos csend. A józan eszünk, az! Az a ludas! Eltartott egy darabig, míg magunkkal letárgyaltuk, hogy sem a cumisüveggel, sem a dudlival nem egy rozsdás lándzsát szúrunk le a gyerek torkán, és ha bizonyos élethelyzeteket túl akarunk élni, akkor kell az a büdös dudli!
Látnád, mi van itthon, mikor becsönget a futár…!
Noha játékot még szinte csak más vett, cuki ruhák és kiegészítők terén elvesztettük a háborút.
Aztán szembejött a rögvalóság. 24/7. Nyolc óra munka, nyolc óra bőgés, nyolc óra bolondozás.
-II-
Az első kanyarnál, hm… nem, már a kapukilincsnél bőgni fogunk!
Aztán persze akadnak dolgok, amiket eszünk ágában sem volt megfogadni. Például azt, hogy mi nem leszünk olyan szülők, akik a végtelenségig imádni fogják a gyereküket. Vagy azt, hogy mi nem leszünk olyan szülők, akik a sajátjukat mindenképp a legszebbnek fogják tartani. Vagy pedig azt, hogy mi nem leszünk olyan szülők, akik képtelenek lesznek meglátni a borúban a derűt.
Mert ha nem félnénk attól, hogy keveset látna a világból, akkor folyton körbeölelnénk. Mert akármennyire is profi az idegek szeletelésében, a nap vége mindig az, hogy kisimult arccal, az ágy közepén Krisztus-pózban fekve éri el, hogy mi csak felé fordulva férjünk mellé. Mert ahogy izgatottan, horizontálisan lindy hopozik/breakel (nem kívánt törlendő), vagy teli szájjal nevet ránk, mikor meglát, úgy tokával-vonóval, hurkástul szétrobbantja a dobogókövünket.
Mert mialatt mi csak csetlünk-botlunk körülötte, ennek a mi kis huncut, pimasz fráterünknek éppen négyzetmilliméterről négyzetmilliméterre kell értelmeznie és tiszta erőből megmásznia ezt az univerzumot, mindeközben pedig ő mégis totál odavan értünk!
Szóval mi nem leszünk olyan szülők, akiknek ez nem tűnik fel!
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
