Klikk Out Vikkendhouse: Mindegyik dal elkísér a múltba

Nyolcvanadik vasárnap a Vikkendhouse-szal. Nyolcvan teljes átszellemülés, a zene szárnyán fellegekben szállás. Ugyanennyi érdekes ember és azok életformáló kedvencei, melyek átsuhannak rajtunk és mi kivesszük azt, amire éppen szükségünk van. Eme kerek számú epizódban egy kedves hölgy és a zene kapcsolatába tekinthettek bele. A cikk alján találod a  mixet, mely főszereplőnk kedvenceiből áll.

Fotók: Ugróczky István

Dobsa Melinda tavaly csak úgy becsöppent az NFG-be, mikor Lali meghívta az Utazós klubestjére. Akkor tudtam meg, hogy Melinda világutazó, természetimádó, ökoaktivista és később az is kiderült, a legmenőbb kvízjátékvezető. Az utóbbin olyan zenei oldalát ismertem meg, ami egyből a Vikkendhouse-ra való felkérésre ösztökélt. A játékot még élvezetesebbé tette az a zenei szelekció, amit egy viszonylag komplikált DJ-keverőn játszott (amit akkor látott először) és amikkel elég szembetűnően harmonizált.

Járjuk be most vele együtt a zenés utat és hallgassuk meg az elmúlt tíz év legjelentősebb kedvenceit egy mixben.

Dobsa Melinda vagyok,  eredetileg bősi, de életem felét külföldön töltöttem. Egyetemista éveimben Prágával, majd Pesttel ismerkedtem, idegenvezetőként pedig bejártam Európa főbb városait,  de éltem Új-Zélandon is. Akár csoportot vittem, akár civilben utaztam, a zene mindig elkísért mindenhova. Végül hazataláltam, újra bősi lettem.  Hosszú évekig ezerrel pörögtem, minden buliban ott akartam lenni. Manapság már nyugisabb az életem, de még mindig sok dolog érdekel. Szívügyem a környezetvédelem, az I Love Eco csoportban aktívkodom. Mikor nem úton vagyok, szívesen látok bárkit vacsorára (bejelentkezés szükséges), meditálok, jógázom vagy  túrázom a barátaimmal.

Mikor történt az első impulzus, amivel rabul ejtett a zene? 

5-6 éves lehettem, volt egy nehéz, kazettás szürke magnónk, ami a szüleim ágya sarkában lakott. Onnan szóltak a Michael Jackson-számok, de Kylie Minougue – Locomotion c. számára is fulladásig ugráltam magam a duplaágyon. Arra emlékszem, hogy anyu egyszer azt mondta, elmegyünk egy MJ-koncertre és én sokáig lázban égtem elképzelve, ahogy repülőre szállunk és élőben láthatjuk/hallhatjuk azt, akit a tv-ben már sokszor láttam. Persze a koncertre sosem jutottunk el. 

1994-ben szüleim beköttették az MTV-t. Na utána el sem lehetett mozdítani engem a tv elől, a videóklipek  képi világa teljesen magával ragadott. Emlékszem, amikor a Take That – Back for Good c. száma kijött, felhívtam a barátnőmet (neki nem volt MTV-je) és telefonon játszottam le neki azt. Mivel anyukám már ekkor beszélt angolul,  megkértem rá, hogy fordítsa le a számok szövegeit. Mindkettőnk számára motiváció volt a számok megértése (Take That, Madonna, Soundgarden, Bon Jovi…), s az angol nyelv mai napig fontos szerepet játszik az életemben.

Gyerekkorodtól mostanáig milyen zenei stílusokon haladtál át? 

Mivel én zenei mindenevő vagyok, inkább azt kéne tőlem kérdezni, mi az, amit sose hallgattam. Elég erősen haladtam a mainstream peremén, sosem kutattam új előadókat. Ami megtetszett, azt hallgattam, mindig valahogy bejöttek az életembe a kedvencek. Talán a reggae áll a legtávolabb tőlem, olyannyira, hogy azt se tudom, hogy írják. Az MTV-n mindenféle zenével megismerkedtem, később a somorjai gimi és a bősi „alterosok” közé való tartozás az, ami irányított kevésbé mainstream stílusok felé. A gimis éveimre a magyar/külföldi rock (Tankcsapda, Metallica, Korn, Limp Bizkit, Prodigy, Bikini) a szlovák/magyar punk (Prosektúra, Konflikt, Slobodná Európa) jellemző, de gimis barátnőimmel bejártuk a környék diszkóit is, hogy a sok pogót egy kis tánccal is kiegészítsem. Később Prágában sok szlovák, cseh zenét hallgattam (innen a Nohavica iránti rajongás), de a nu metál is ott volt az életemben. 

Felnőtt koromban a zenei ízlésem random módon alakult. Nem tudatosan, zeneszerető emberek által ajánlott zenéket hallgattam (Duran Duran, Muse, Black Keys, MGMT, Editors, National, Kosheen, Hyperkarma). Talán az Arctic Monkeys az, amit magam fedeztem fel.  Egyetemi éveim alatt sok élő koncertbe belefutottam. A kedvenc helyem a Filter volt, ahol minden péntek estét Depeche Mode-estként adtak el, ami egy indierock-buliba torkollott, s a hajnal úgy eljött, hogy a sötét pince klubhelyiségében észre se vetted. Londonban, tömegközlekedésen sok időm volt, s mivel ez egy magányos, depresszív időszak volt, Vivalditól egészen a Foo Fighters-ig minden fellelhető volt az iPodomon lélektáplálékként.  S ahogy az életem változott, úgy a zenei ízlésem is. Manapság a lassú, valamit bennem megmozgató dalokat hallgatom szívesen vagy egyszerűen újra felfedezem a régi kedvenceket. A dalok szövegei, az előadó hitelessége valamit megszólít bennem,

az egyik dalban vigaszt, a  másikban végtelen életigenlést találok. 

Tiniként mekkora százalékban borították bravós poszterek a szobád falait?

Háááát, 70-80%-ban. Engem is utolért a pubertás Backstreet Boys-os rajongás, nem szégyellem (de az East 17-t is ugyanannyira szerettem). Azzal, hogy az embernek zenei stílusának kell lennie, csak a gimiben ismerkedtem meg. Be szerettem volna illeszkedni a számomra menőnek tartott csoportba, ezért vörösre festettem a hajam és feketében jártam.  Ezek az alterosok befolyásolták az akkori zenei stílusomat, de emellett rengeteg szép emlék, hajnalig tartó bulizások és életre szóló barátságok szövődtek a Falatozó nevű “podnikban”.

Kik az abszolút, de főleg örök kedvenceid?

Hát én zenében nagyon hűtlen vagyok, még a legnagyobb kedvencek is csak egy, max. két album erejéig tudnak lekötni.  Azokat tudom itt felsorolni akiket rongyosra hallgattam, miután megismertem az első számaikat. Ezalatt azt értsd, hogy amikor megszerettem őket, akkor hónapokig csak ezeket hallgattam, körbe-körbe. Ilyen az Arctic Monkeys, a Mumford and Sons, James Bay, Ben Howard, az Editors, Jaromir Nohavica, IMT Smile, a Passenger, a Florence and the Machine. A különleges hangok és a frappáns, nem mindennapi szövegek azok, amikért meghallok egy új dalt. Most Billie Eilisht tudnám hallgatni állandóan.

Melyik koncertélményed volt eddig a legemlékezetesebb?

A Linkin Park prágai koncertje valamikor 2003-ban. Akkor nagyon közel kerültünk az első sorhoz és annak idején még nem zavart a tömeg. Csak az érzés maradt meg, no meg az emlék, hogy szétfolyt a sminkem a pogótól. Sok szigetes pillanat jut még eszembe, de pár éve eljutottam ingyen, belógva egy Mumford and Sons koncertre (még a Pecsában). Ez számomra a legintimebb nagykoncert volt, ahol a lelkemig hatolt az élő gitárzene. Mostanában nem szívesen megyek tömegbe.

Már mondogatom egy ideje, hogy én akkor szerettem volna élőben látni a kedvenc előadóimat, mielőtt híresek lettek volna.

Utazásaid során milyen előadókkal és zenékkel ismerkedtél és mennyire formáltak azok?

Engem nem zenei stílusok formálnak, hanem pillanatok, amikor kapcsolódom valakivel , vagy akár egy hellyel a zene által. Minden utazásomra más zene jellemző. Amikor a Caminón nehéz szívvel gyalogoltam , csakis a Mumford and Sons segített.  Ha Florence and Machine-t hallok, Új-Zélandi tájak bukkannak fel előttem. De van futós számom, Bloc Party: Banquet; van megőrülésig táncolós számom, Beyonce: Crazy in Love; s van mérges, kitörni vágyó számom, Foo Fighters: The Pretender.  Új Zéland viszont megszerettette velem a laza ska zenét. Fat Freddy’s Dropot hallva a szerda esték jutnak eszembe, amikor élő zenei est volt a Blue Doors nevű koktélbárban.

Mi alapján válogattad a zenéket a mai mixbe? Ezek régi, vagy új kedvencek?

A számok az elmúlt 10 év kedvencei. Ezek az évek, benne az emberek, a nagy szerelmek, a különböző helyek azzá tettek, aki ma vagyok. Mindegyik dal elkísér a múltba, egy emlékfoszlányt, egy képet hoz fel, de legfőképpen azt az érzést, amikor a pillanatnyi, általam kifejezést nem találó érzelmeimet felismerem egy- egy dalszövegben. Amolyan megérkezettség érzést. 

Az itt kiválasztott számok, remélem, ugyanazt felébresztik a hallgatóban, amit bennem. Az ütősebbek felugrasszák a fotelből, táncolnak egy őrületeset, majd összezavarodnak az értelmetlen materialista világtól, eljutnak a kilátástalanság érzésig, s innen lesznek lázadók, akik mély érzelmek megélésével sok-sok bukkanó, reménytelenség után nem csüggednek, hanem  a boldogságot kereső hang segítségével végre meglelik az egyetemes igazságot: 

Megszületni a világra gyönyörű,
Benne lenni a világban gyönyörű,
De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!

Sorsa felől mért aggódik az ember,
Úgyis csak az lesz, aminek lenni kell,
Mint a Duna érkezik az életünk,
Folyjék ahogy folyni akar nélkülünk.

Nincsen kívül, belül élünk egyedül,
Fénnyel hintett ágyon forgók, mint kiszül,
Magunk álma, képzelete fogva tart,
Nem ázunk, de viseljük a zivatart!

A MIX:


TRACKLIST:


1. Arctic Monkeys – I Bet You Look Good on the Dancefloor
2. Macklemore – Can’t hold us
3. Editors – The Racing Rats
4. Foo Fighters – The Pretender
5. Florence and the Machine – Shake it out
6. Mumford and Sons – Little Lion Man
7. Jaromir Nohavica – Sarajevo
8. James Bay – Hold back the River
9. Joni Mitchell – Both Sides now
10. Shapeshifter – In Colours
11. Paolo Nutini – Iron Sky
Bónusz: Common Vibe x Várkonyi Csibészek – Lekapcsolom a villanyt

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább