Küldetés teljesítve! De megmondom a tutit, Isten engem úgy segéljen!

(DAC–Slovan, kicsit másképp)

Vasárnap reggel van, szél viszi messzire a tegnap győzelmi indulóit. Ahogy a minap írtam: ez a derbi, már nem az a derbi – s bár fénye kicsit megkopott, a Slovant legyőzni még mindig büszkeség és gyönyör. Duzzadó mellel állok ki, hallgatom mit mesél a bősz fuvallat, hagyom, hogy átjárja gondolataim, mielőtt belekezdek a „kicsit másképp” aktuális DAC sztorijába. Egy madárka szegődik mellém, lágy hangon csicsereg, bárcsak érteném szavát! Neki talán csak egy szokványos dallam, de bennem a diadal énekét ébreszti fel…

Ahogy közeledett a rangadó, úgy vált napról napra elérhetőbbé az „elérhetetlen”. Nyilvánvaló, hogy a tabellán már nem várható nagy változás, a történelmi ezüstérem súlyát pedig a nyakunkban érezhetjük, de ahhoz, hogy örömünk teljes legyen, csak egy út vezetett: csatát nyerni bármi áron!

Dunaszerdahelyen tartani a három pontot a pozsonyiak ellen! Ezzel a mottóval vágtunk bele a kalandos szombat délutánba, hogy mire nyugtával dicsérnénk a napot, kiélvezzük annak minden pillanatát. „Nyerni megyünk!” – szólt közbe a párom. Egy apró gól elég – kontrázok!

Úton a győzelem felé, félúton az Arénába, összejöttünk egynéhányan…

Mert minden meccsre illik felkészülni, testben és lélekben. Így van ez, mióta világ a világ, szívünkben viseljük a klub jelképeit, melyet a hűség forraszt össze.

Fekete Nándor felvételei

Ha nem is ezekkel a szavakkal, de korábban már írtam erről az életérzésről. Szerintem nem elég, ha megveszek egy sálat, és a nyakamba akasztom, egy kicsit több kell hozzá. Annyira felspanolt a Himnusz-ügy, hogy megfogadtam, egy sort sem írok már róla, nehogy elvigye a történetet más dimenziókba. Tényleg, csak egy mondat:

Vedd le a sapkád b@zdmeg, ha énekled, hogy ember maradhass!

Az Arénába érkezvén elszorul a torkom, negyven perc van a kezdésig és „üres” a lelátó – hogy lesz itt teltház? Sehogy! De a vendégszektort sem képes megtölteni a hupikék népség, nemúgy, mint mi Pozsonyban! Apró győzelem is győzelem, ám az igazi harc csak most kezdődik el. Csattan a kapufa, meghül a vér az ereinkben, lerohant minket a Slovan, és „büntet” a bíró.

De könyörgöm, miért kell azt az ártatlan gyepet ennyire felöntözni, olykor szinte banánhéjon „táncolunk”! Még két olyan helyzet adódott kapunk előtt az első félidőben, ami után 10 miatyánkot és 5 üdvözlégyet illene kukoricán térdelve elmotyognunk! Zsoltinkra megint rájár a rúd, és szokás szerint elkapja a végét, hogy visszadobhassa a feladónak. Látom ahogy Herc melegít, mese nincs, csere jön a szünetben – tanúm van rá, hogy megjósoltam!

Egy jó edzőnek a gyengébb formáció is jobb, mint a foghíjas alakzat. Jó meglátás mester!

Fordulás után az ellenfél kapusa a B-közép alá kerül. Nincs ember, aki ne vesztene pár százalékot az éberségéből, pokollal a háta mögött – dajkálom magamban a gondolatot. Tíz perc után sakk matt helyzet: a KisVida beadja, Divko felpörgeti, a NagyVida bevágja. Ott az az „apró” gól, jöhet a csók!

Végig sem futott rajtunk rendesen a libabőr, máris leforrázni készül minket a spori. Tizenegyes! Nem írhatom le, mit káromkodtam, de az összefoglalót nézve utólag visszaszívok mindent, ami akkor elhagyta a számat. Jogos volt, de azért „bünti”, meg piros lap is? Ember szült Ziemba?

Jedlička! Jedlička! Jedlička!

Megöli a labdát, és megöleli a népet, egyenként mindet! De messze még a vége, kibírjuk-e tíz emberrel? Nem ígérhetek semmit, csak vért és verejtéket. A másik oldalon pattog a labda, helyette a NagyVida fejét rúgja le szlovanos. Hol a piros te rózsaszín péniszkalap? Vajon a megfelelő emberünk ül a megfelelő helyen, és nemcsak bólogat, hanem néha szól is pár szót a kettős mércéről? (Nos Elnök Úr, most beszóltam bocs!)

A játék hevében a szurkoló hajlamos elragadtatni magát, ha nem így lenne, akár otthon is maradhatna nézni az Izaura tévét. Vissza a játéktérre: amit Čmelík mostanában összerobotol, kérem szépen, észrevette valaki? Big like-ot neki! Lassan telik az idő, tán túl szemcsés a homokóra tartalma, az angyalát. Mégis kibírtuk, nem lesz veretlenül bajnok a Slovan!

Fellélegezhetünk, a küldetés teljesítve! Szép volt fiúk!

Maroknyi csoportunkkal megKoronázzuk az estét, az előre lefoglalt asztalánál, majd We are the Champions dallama küld nyugovóra minket. Ó, igen, hisz’ mi vagyunk az igazi bajnokok! Mire elkészült a jegyzetem, a kora reggelből, késő délután lett, és megjelent a Chili írása. Menyasszonyom kifejezetten megkért rá, hogy amíg nem teszem ki az utolsó pontot, ne olvassam el! Akkor most itt a pont… Megyek rákattintok 🙂

(Roberto)

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább