Egy egész arcnyi mosoly a vége

A nők egyik legnagyobb ellensége az a bizonyos szemkörnyéki ránc, mely ellen csak komoly erőfeszítések árán tehetünk. Már ha képesek vagyunk egyáltalán.

Ha most még nem vagy – elég – ráncos, akkor nyugodj meg, előbb-utóbb az leszel. Csak idő kérdése. Ez már csak így van, ténylegesen tenni ez ellen valójában oly keveset tudunk.

Íme a választási lehetőségek:


VAGY ne mozgasd többé az arcizmaidat, mert akkor kisebb százalékban bukkannak majd fel ráncocskák,
VAGY felszedsz az arcodra legalább két kilót (miközben a többi testrészedre vagy húsz megy fel), ami kitömi a kis hézagokat és megfeszíti a legszélesebb mosolyú arcbőrt is,
VAGY megműtteted,
VAGY csodakrémeket használsz és bizakodsz, reménykedsz,
VAGY elfogadod.

Elfogadod azt, hogy itt az Idő. Elérkeztél oda, hogy megjelenhessenek a kis nevetőráncok Rajtad is! Ez pedig elég jó jel. Hiszen sokat mosolyogtál, kacagtál, ami természetesen nyomot hagyott az arcodon is. Minél hosszabbak a ráncok, annál nagyobb az a bizonyos testi (lelki?) mosoly, annál nagyobb a gesztus, mellyel az örömet kifejezheted az arcodon.

Idős korunkra pedig, amikor a ráncaink már egymásba futnak és mélyen barázdálják arcunkat, a mosoly lesz az, amiben mind összetalálkoznak majd. Mert az egész arcunk egy Nagy Mosoly lesz. Nemcsak a szemünk nevet majd, s vele a szánk is, hanem egészen az állunkig, a nyakunkig szalad majd a jókedv.

Üdvözöljük hát a víg kedély eme testi megnyilvánulásait és szeressük magunkban a nevetés, a jókedv és a vidámság képességét!

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább