Civil a pályán rovatunkban korábban már kérdeztünk írót, rendőrfőnököt, iskolaigazgatót, szobrászt, színészt, etnológust… Most egy olyan fiatal mesterszakács sportolási szokásai iránt érdeklődtünk, aki egy televíziós gasztroversenynek köszönheti a népszerűségét. Tatai Robi azt mondja, közel két évvel a Séfek séfe vetélkedő után is megállítják az emberek az utcán, bár a forgatás óta már szedett fel pár kilót. Mindennapjait most főképp saját éttermének beindításával tölti, ami rengeteg lótás-futással jár, de arra azért továbbra is odafigyel, hogy jó karban tartsa magát.
A legtöbb képi ábrázoláson a szakácsok kövér, pocakos emberek, mert aki jól főz, az nyilván a hasát is szereti. Rád nézve azonban rögtön lejön az ember számára, hogy sportolsz valamit.
Örülök, ha ez így látszik. Kevesen tudják rólam, de voltam én 130 kilós is, még középiskolás koromban. Somorján tanultam, és tizenhat évesen lehetőségem volt külföldi tanulmányútra menni. A francia Alpokban voltam, Les Arcs-ban, ahol szakácsként tanultam, és ahol olyan társaság jött össze, akik mind sportoltak valamit. Akkoriban úgy indultak a reggeleim, hogy
mielőtt beálltam volna a tűzhely mellé, a konditerembe vettem az irányt.
De volt olyan is, hogy munka után este tíz órakor mentünk gyúrni. Ez a fajta edzésforma mindig is tetszett nekem. Kint pedig egészséges ételeket, sok halat fogyasztottam, s mikor három hónap után először hazatértem, itthon alig akartak megismerni, annyira lefogytam. Ezen a helyen szerettem meg igazából a főzést, ezért aztán több alkalommal is visszatértem.
Ez a hely egy igazi téli turistaparadicsom. Nem tudom elképzelni, hogy nem álltál volna sílécre.
Nem tévedsz. A szállásom feljebb volt a hegyen, mint az étterem, ahol elsajátítottam a szakácsmesterség fortélyait. Adta magát, hogy síléccel csússzak le, mikor dolgozni mentem. A nap végén aztán vagy visszagyalogoltam, vagy felültem a felvonóra.
Így lett a síelés az egyik kedvenc téli sportom. A snowboardot is próbáltam, de az nem igazán jött be.
Olvastam valahol egy rólad szóló cikkben, hogy Korzikán is dolgoztál. Ezen a szigeten sok hasznát nem vetted a síléceknek. Maradt a gyúrás?
A szabadnapjaimat rendszeresen edzéssel töltöttem. Futás, úszás és gyúrás – ezt a hármat kombináltam. A fogyás meg jött magától.
A rendszeres testmozgásnak és az egészséges ételeknek köszönhetően több mint 50 kilótól sikerült megszabadulnom.
Sportoltam én akkor is, amikor 130 voltam, de nem voltam szálkás. Otthon megettem 10-15 kiflit, aztán elmentem bunyózni Bősre Gróf Lóriékhoz. De ezt csak hobbiból űztem. Amikor megindult a súlycsökkenés és elkezdtem szálkásodni, akkor már több figyelmet fordítottam a kondigépekre. Kint megvolt erre a lehetőségem, az étkezésre is komolyabban odafigyeltem.
Maga a testedzés már gyermekkorom óta foglalkoztat.
Alapsulis koromban a spórolt pénzemből vettem egy mellpadot, feltekertem a hangerőt a hifin, és az unokatestvéremmel közösen nyomtuk. Külföldön aztán ez mindennapossá vált, napi másfél óránál alább sosem adtuk.
Miben segített a testedzés? Könnyebb volt így kiereszteni a fáradt gőzt?
Engem inkább motivált. Minden egyes alkalommal, mikor hazatértem, megjegyezték, hogy megváltoztam. Persze, mindig az előnyömre. Ezek a visszajelzések pedig jólestek. A konditeremben egyébként mindig el tudom engedni a munkával kapcsolatos gondolatokat.
A tévés forgatások alatt mennyi időt tudtál szánni az edzésre?
Az egy valóban stresszes időszak volt. A forgatás és a munka mellett nagyon kevés időm maradt a sportolásra. Másfél hónapig tartott a felvétel, de közben állandó rohanással telt az idő. Két napot Pesten voltam, aztán két nap hazajöttem dolgozni, majd megint vissza. Reggel nyolckor bekapcsolták a kamerákat és este tízkor végeztünk. Kimerítő volt.
És mi a helyzet most?
Szerencsére még mindig sok felkérést kapok, és a saját vállalkozásom is lassan beindul. Munka, hajtás, ügyintézés, de a heti három alkalmat igyekszem betartani. Bősre járok edzőterembe.
A haverokkal hetente, kéthetente focizni is eljutok a műfüves pályára, legutóbb pedig paintballozni voltunk.
Bunyózni is eljárnék még, de arra már tényleg nem futja az időmből. A feleségemmel viszont néha kimegyünk futni a töltésre. Ő is rákapott a mozgás örömére. Egymást motiváljuk.
Együtt voltatok tavaly egy Lyon-meccsen is a Facebook tanúsága szerint. Ez akkor volt, amikor részt vettél a főzőversenyen megnyert Bocuse d´Or tanfolyamon?
Igen. Épp akkor játszott otthon a Lyon a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligájában. Korábban még nem jártam ilyen nagy meccsen. Megvettem a jegyeket, szurkolói sálat, ahogy kell. Az ötvenötezer néző fantasztikus hangulatot teremtett a stadionban. Teljesen fel voltam pörögve.
Nagy futballdrukkernek tartod magad?
Ezt így nem mondanám. Ismerem a csapatokat, a legkiemelkedőbb játékosok nevét is tudom, de fanatikus nem vagyok, a hírek szintjén csak felületesen követem a futballvilág történéseit.
Cristiano Ronaldo stílusa tetszik,
de gyerekként a brazilok voltak a kedvenceim, meg a portugálok. Roberto Carlos, Rivaldo, Cafu… igazi retró nevek.
DAC-meccsen még csak szakácsként voltál a VIP-szektorban?
Voltam már egyszerű szurkolóként is, amikor kimentünk a haverokkal. Nagyon élveztük azt az atmoszférát, ami betölti a stadiont. A családom többi tagja egyébként gyakran kint van a hazai meccseken, de én is intéztem már jegyet párszor egy-két ismerősnek.
A DAC egy szimbólum, a felvidéki magyarság szimbóluma, és nincs a környéken olyan ember, aki ne tudná, mi történik a csapattal.
Még akkor is így van ez, ha az illető nem focibolond. Elég, ha csak a legutóbbi himnuszügyre gondolunk. Megvan róla a véleményem. De Világi úr jól menedzseli a dolgokat, előbb-utóbb úgyis eljön az ideje a bajnoki címnek.
Zárásképp, hogy foglalnád össze röviden, mit adott számodra a sport?
Fegyelemre, mások iránti tiszteletre tanított. Tizenhat évesen kerültem ki először külföldre. Nem volt, aki bevásároljon helyettem, vagy kimosson rám, mindent magamnak kellett megcsinálnom. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése és az önállósodás is könnyebben ment számomra a sport segítségével.