A cikk megjelent a Klikk Out 2013/05. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
A minap láttam néhány felvételt a budapesti Élet menetéről. Bár lapunk megjelenésekor ez már közel egy hónapos történet, aktualitása továbbra is van – még egy ünnepnap, május 8., a fasizmus felett aratott győzelem emléknapja kapcsán is.
A holokauszt magyarországi áldozatairól való megemlékezést szélsőségesek zavarták meg. Egyebek mellett egy apró momentum ragadott meg, ami megmutatta, hogy milyen orbitális szakadék tátong akár nemzeti érzelmű és nemzeti érzelmű ember között.
Az egyik oldalon ott az Adj gázt! felcímmel bíró motorosfelvonulást jegyző csoport, akik saját bevallásuk szerint ilyen címmel teljesen véletlenül szerveztek rá a zsidó áldozatokról való megemlékezésre – ráadásul útjuk keresztezte is (volna) a menetet. Valószínűleg hasonló nézeteket vallott az a néhány emberpéldány, akik a menet útját keresztezve Simon Peresz izraeli államfőnek akartak üzenni, Petőfit megerőszakolva („Foglalod a kurvanyádat…”) kifeszített molinójukkal, illetve Jews to the gas (kb. Gázba a zsidókkal) feliratú pólójukkal. Szabad véleménynyilvánításra hivatkoztak. Na, ne röhögtessetek.
Egyébként nem tiltott a százas szög primitivitásával gondolkodni. Az ellentmondást nem kell észrevenni sok holokauszttagadó szélsőséges között, akik szerint – a jobbikos Gaudi-Nagy Tamást idézve – Magyarországon nem is volt fasizmus (persze, mivel hungarizmusnak hívták), és a között, hogy „híveik” üzeneteikkel egyébként gyakorlatilag jóváhagyják azt, ami szerintük nem is volt. Tagadjuk, de követjük a gonoszt, ugye.
Vagy azt az ellentmondást, hogy ezt – az elnyomást, kirekesztést – mégis hogyan gyömöszölik bele abba a – csak szerintük – keresztény hitvallásba, amit ugyanolyan lendülettel tolnak ki a szájukból, mint antiszemita jelmondataikat. (Csakhogy tisztázzuk: antiszemita nem az, aki nem csípi Simon Pereszt, hanem aki gázba vetne egy népet.)
Velük állítható szembe például az a szintén nemzeti érzelmű idős asszony, aki az egyik felvételen úgy nyilatkozott, hogy családja szempontjából egyáltalán nem érintett a deportálásokban, ellenben nemzetileg igen. És hogy nemzetileg szolidáris mindenkivel, aki Magyarországon él vagy ott született, mivel aki nem szolidáris, az nem is keresztény. Merre hány méter ez az előbbitől?
Sajnos magyar és magyar között (legyen az akár határon túli) manapság a legkeresettebb különbség a pártbélyeg. Ez alapvetően határozza meg – legalábbis sokak szemében – hogy milyen értékeket vall, és a két szembenálló nézőpont gyakran olyannyira elvakult és korlátolt, hogy képtelen a saját piszkát eltakarítani. Átellenben kiabálni sokkal könnyebb, mint magunk mögé.
Gyakran a gondolatainkat nem mi „választjuk”, hanem indulatunk, vagy egyéb érzelmeink. A megnyilvánulásainkat, vagy ha úgy tetszik, a saját életünk menetét viszont már a saját döntésünk előzi meg…
