Bevégeztetett – mondaná a költő, ha egy forradalmi eseményről írna verset, és tényleg bevégeztetett. Sokéves munka gyümölcse érett be, ezt a tényt még akkor is illik megemlíteni, ha Chili barátom korábban óva intett a „retrós fílingjeimtől”. De amíg világ a világ, élénken élni fog bennem minden DACos esztendő, amit azóta élek, hogy a gólya Dunaszerdahelyre „pottyantott” le. Gondolom, szüleim a pohár tej és a keksz mellé egy sárga-kék szívet is készítettek ki annak idején az ablakparkányra ennek a szárnyas jószágnak.
Ahogy csőrében cipelte a nem éppen pehelykönnyű testemet, az járhatott a fejében, hogy a gyereknek egyszer talán a szavai is súlyosak lesznek. Aztán lerakott ide a Csallóköz szívébe, a többit pedig a sorsra bízta. A legszebb és az egyik legöregebb szerdahelyi nótát énekelte közben, én akkor megtanultam minden sorát. Úgy ittam dallamát, hogy közben már készült is az első mez, a hosszú sál, és érett bennem az a szentimentalizmus, amivel a világ felé fordulok, ha az érzéseimről írok egy nyúlfarknyi jegyzetet. Olyat, mint a mostani például.
Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, hogy…
…ha már megvarratta azt a sárga-kék mezt, egyszer egy bajnoki címet is küldjön a gólyával utánam. Eleddig elérhetetlennek tűnt, és ahogy belső harcomat vívtam a modernkori stadionunk ellen, egyre inkább vált megfoghatatlanná is. Valahogy mindig az ősök csatái lebegtek előttem, akik szintén megérdemelték volna, hogy a csúcsra vezessék ezt a magasztos klubot. Persze nem kesergek, nem lenne helyénvaló!
A zsolnai meccset a televízió képernyője előtt megélve azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem izgulok az eredményen, és ezzel nem voltam egyedül. Úgy játszottunk, ahogy az egy ezüstérmes csapathoz illik. Az elején még zavart, hogy a technikusok szándékosan úgy tekergetik a hangerő gombját, hogy a lelátón csak a hazaiakat lehessen hallani, pedig ez fizikailag kizárt volt a létszámfölényünk miatt. Aztán látva a DAC szárnyalását, feladták küzdelmüket.
Ezt a meccset a pályára lépés pillanatában megnyertük!
Még nem arany, de oly’ aranyos ez az ezüst, ontja magából az áhítatot, keresi a szavakat bennem. Gyere kedves gólya, igazgasd meg vihar tépte fészkedet, mert jövő ilyenkorra…
De csitt, nem szabad elkiabálni még, jön az, ha a sors úgy akarja. Talán pont anyák napjára, ahogy ez az ezüst! Látva játékosaink arcát, eloszlik bennem a kétség, ők is akarják, de vajon ugyanazt érzik-e, mint egy szerdahelyi suhanc? Ha másért nem, hát ezért irigykedhetünk picit a zsolnai tejfeles szájú akadémistákra. S akinek ezek a szavak túlontúl erősek, jusson eszébe, hogy a szomszédgyerek sikerének örülhet az ember, de csak a sajátjáét érzi igazán magáénak.
Három fordulóval a vége előtt megnyílt Európa kapuja…
Tavaly ott szorongtunk a végsőkig, most meg sima ügy lett. S ha néha azon kapja magát az ember, hogy telhetetlen, bevillan egy harmadik ligás meccs a múltból. Kellett volna még pár nap talán, hogy felfogjam, történelmet írtunk. Ahhoz is sok időnek kell eltelnie, hogy csak a jövőre koncentrálhassunk. Pedig itt van, úgy hívják:
EZÜSTÉREM!
(Roberto)