A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Orbán Bence
Herczeg Szonja első novelláskötete (Kis üdítő, kis krumpli) viseli az újságíróság és a szereppróza lenyomatait is. A kérdés az, hogy ez hogyan működik – és működik-e egyáltalán.
…
Röviden a szüzsé: Herczeg Szonja teljesen hétköznapi polgárokat helyez a kötet középpontjába, szerepprózában járja körbe az adott tematikát és problémát, viszont az átlagos szituációtól teljesen elütő, meglepő-de-nem-lehetetlen csattanókat ad a történetnek. Végig megmarad a realizmus talaján, de abban a valóságban, amit egy esti híradó reprezentál. Minden novella történetének „hírértéke” van, nincs köztük pozitív csattanó, a hétköznapok disztópiáját festi le.
A kötet hátoldalán szerepel két nagyon fontos információ: hogy Herczeg Szonja újságíró, és hogy „reality novellákról” van szó. Ez alapján kézenfekvő lenne csak autofiktív alkotások füzéreként vizsgálni a Kis üdítőt, viszont ez kontraproduktív lenne, emellett szemben áll a szakmai elképzelésemmel. Úgy hiszem, a valóságfaktor – az igaz történet alapján, ha úgy tetszik – túlságosan sokat tud torzítani egy mű kritikai megítélésén, egyrészt az olyan alapvető emberi dolgok miatt, mint a sokkhatás vagy a katasztrófaturizmus, másrészt pedig az eufemizálásra kényszeredettség miatt, úgymond. Utóbbi alatt azt értem, hogy egy valóságon alapuló mű esztétikai megítélését hajlamosak az emberek összemosni az értékelő (vagy kritikus, vagy nevezzük bárhogy) ideológiájával. Ebből adódóan sokan ilyen belső kényszer hatására elkezdik szépíteni a véleményüket, álláspontjukat, ha érzékeny témáról van szó – egyszerűen a konfliktuskerülés miatt. Az emberek empátiája felülírja a kritikai szemléletüket. A Kis krumpli esetében viszont a sajtóideákon túl is fontos a distinkció: egyszerűen más a könyv esztétikai minősége a két olvasásnál, emiatt lenne kontraproduktív vizsgálni csak az egyiket.
…