Mától szavazhatunk arra, mit is támogasson régiónkban a megye!

Forrás: Dunaszerdahelyi.sk

Idén már Nagyszombat megyében is bevezették a participatív vagyis részvételi költségvetést, amely azt jelenti, hogy a megyei források egy részét a lakosok döntése alapján osztja szét az önkormányzat.

A részvételi költségvetés egy olyan döntéshozatali mechanizmus, amiben az állampolgárok közösen dönthetnek közpénzek felhasználásáról. Lehetővé teszi, hogy az adófizetők együtt döntsenek a közhatalommal a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben – olvasható a szakmai összefoglalók egyikében.

Nagyszombat megye participatív költségvetésének terhére 113 projekt került beadásra összesen 455 ezer euró értékben. A megye 250 ezer eurót különített el idei költségvetésében az első évben bevezetett lakossági részvételi projektek finanszírozására. Áprilisban lezajlott a nyilvános lakossági találkozók második fordulója is, először Dunaszerdahelyen is bemutatták a programot, majd a második találkozó alkalmával a nyilvánosság számára bemutatásra kerültek azok a pályázatok, amelyek megfelelnek a megye participatív költségvetéséből történő támogatás feltételeinek.

A Dunaszerdahelyi járásból érkező projektekre 54 ezer euró áll rendelkezésre, ezekre majd online lehet szavazni sms-es visszaigazolással május 10-től május 23-ig, méghozzá ITT!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább