A cikk megjelent a Klikk Out 2019/05. számában.
El tudod képzelni, hogy megkapod az év végi bizonyítványod a suliban, majd a számodra nem tetsző jegyeket átírod szebbekre? Otthon már a realitás talajától szolidan elrugaszkodott tiszta egyest mutogathatod – hát nem csodás?!
Bizonyítványhamisítás. Valahogy így képzelem el, amikor a hajléktalanokat úgy próbálják meg eltüntetni az utcákról vagy a számukra kialakított szállókba gyömöszölni, hogy az első esetben megtiltják, míg a másikban kötelezővé teszik számukra, hogy ott legyenek.
A hajléktalanok a társadalmunk pattanásai, rendellenességre rámutató „rendszerellenségek”.
Most Dunaszerdahelyen próbálják szabályozni az életüket, életvitelüket, amihez sokan tapsolnak. Született egy városi rendelet, amely úgy, ahogy van, betiltja az utcán lakást, alvást, sőt, még a padon alvást is. Ezekkel a szavakkal. Nem említ hajléktalant, nem is teheti, ergo vonatkozik mindenkire. Aki pedig megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indulhat, aminek a vége általában pénzbírság.
Nyilván a hajléktalannak is párosulnak a jogai mellé kötelezettségei, csakhogy annak nevezhető-e vajon a közterületről való felszívódás? Belemászik-e a hajléktalan bárki életébe és jogaiba azzal, hogy ott van?
1. Emberi kinézet mint látványrombolás nem jogsértő. Hiába fáj a szemem a citromsárga és ciklámen ruháktól…!
2. Akkor netán az, hogy ott vannak a dolgai a közterületen? Bocs, én se hordom fel a balkonra az autóm.
3. Korlátozza-e a jogaimat akkor az ápolatlanság „illata”? És az ápoltságé? Beszéljünk a két lábon járó drogériákról?
Urambocsá’ megszólít? Ugyan már.
4. Inzultál, zaklat, fenyeget, meglop, kényszerít, korlátoz a szabad mozgásomban a fentieken keresztül? Nem igazán.
Rájuk ugyanúgy érvényesek azok a jogszabályok, amelyek másokra is, tehát „ránk” is érvényesek azok a rendeletek, melyek(et) rájuk (szabtak – hisz ahogy említettem, magát a hajléktalan fogalmát a rendelet nem említi). Innen nézve miért ne büntethetné a városi rendőr akár egy köztéren babakocsiban alvó kisbaba szüleit, vagy a fűbe leheveredő, piknikező, elbóbiskoló családot?
Nyilván egyetlen biztos úr se indítványozna ilyen abszurd szituációt, az egyenlő bánásmód elve viszont azt kívánná, hogy ez esetben akkor olyanok ellen se alkalmazzák a rendeletnek e pontját, akik nem „mi” vagyunk.
Még ha a cél a sorok között ennél nemesebb is, az utcai élet önmagában nem korlátozza mások jogait, ergo nem tiltható be. Nem kényszeríthető senki se arra, hogy valakivel lakjon, kivéve, ha azt a helyet börtönnek hívják.
Segítő kezet nyújtani kötelességünk, azt elfogadni jogunk. Minden más méltatlan.
