Fotók: Horen
Bizony, nagy szó. Jó, valljuk be, inkább valami olyasmit csinálok, hogy egymás után rakom a hangjaimat, és az dallamosabbra sikeredik, mint egy beszéd. Már tudatosan magasítom, finomítom a széleiket, nehogy olyan legyen az eredmény, mintha én lennék a Denevérember a Nolan-féle Batman-filmekből. Ultra egy hangom lehet, na, az ebugatta!
Szerencsére Rokink egyelőre nem annyira vájtfülű, így neki az általam képviselt silány színvonal is megfelel, amit úgy képzeljetek el, mint a (nyugodjék!) párkányi zenélő házat.
No, miután képbe hoztalak Titeket, elmondom azt is, hogy miket szoktam énekelni a palántánknak. Van, ugye, az az alapvetés, hogy a kicsi szereti a szülei hangját hallani, megnyugtatja őt, és így tovább, és így tovább. Eleinte azt hittem, most jött el az ideje a jó kis meseolvasásoknak, és megrendeltem egy raklap Benedek Eleket, de egyelőre nem jutottunk a címükön túl. A kis herceget persze sikerült felolvasnom, de akkor Roki még nem tanult meg tiltakozni. Meg hát legalább jól a fejébe véshette közben: „Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat”.
Néhány hónap elteltével viszont eljött a Bóbiták ideje. Ismerhettek olyan alakokat, akik gyügeségből vagy alibista módon, de az első sor után a többinek csak a végét éneklik, amikor kell. Bóbita, Bóbita táncol. …ülnek. …fuvoláznak. …hegedülnek. Jól érzitek, ez voltam én!
Weöres Sándorunkhoz jó nyúlni, mikor eljön a kemény gyerekdaléneklős fázis, hiszen aki picit is szereti a magyar nyelv csontrepesztően játékos produkcióit, annak ő lesz a Biblia. Ahogy Reni mondaná: jöhet pászon!
Rokink persze ebből még egy kukkot sem ért, de egyrészt én nem akarom elővenni a Hogyan kalapáljuk bele a gyerekbe a szavakat? c. porosz tankönyvet, másrészt ez mindkettőnket valamilyen szinten szórakoztat, én pedig legalább nem érzem magam egy egyszínű, komótos, tátogó csigának a Duck TV-ből.
Jöjjön, amit már jó előre beígértem, heti hetesem azokból a dalokból, amelyekkel bolondítani szoktuk Rókánkat!
Ha egyből nem is ugrik be, mi a halál ez, akkor tessék: zimme-zumm, zimme-zumm, rece-fice bumm-bumm-bumm. Na, ugye! Reni egyik kedvence, az abszurd sorain a szülő szórakozik, a hangutánzókon meg a kicsi.
No, ez meg a Kityrákotty. Soha nem fogom tudni megtanulni, milyen sorrendben vesszük az állatokat félpénzen, és azok milyen hangot adnak ki. Pulykám mondja: Dan-da-rú. Na, ne röhögtessetek, ilyet ki jegyez meg?!
A Bartók Béla által begyűjtött meseszerű balladát (Helló, Wikipédia!) részben a magyar népmesék és a Dallas Claytonjának hangját is adó Szabó Gyula narrálja, az ő orgánuma meg, ugye, szívmelengető. Majdnem azt írtam, hogy bugyiszaggató. Eddig az ismeretterjesztés, aztán még azt elárulom, hogy főleg azért került ez ide, mert minden versszakában van egy olyan sor, hogy „hihihi-hahaha”, és azt Rokink is a fenti jelzőkkel illethető mosolyával jutalmazza!
Ezen most meglepődtetek, ugye? Tanuljátok meg, hogy a Jön, lát, győz… sor végén nem az van, hogy „Vuk”, hanem az, hogy „fut”. Mert én képtelen vagyok erre. Aztán meg hallanotok kéne, ahogy a kislánykori Wolf Kati hangját próbálom utánozni… De nem fogjátok, haha!
Ezt már tudjátok, de hát itt a helye ennek a kis büdös, malacot röptető, szárnyat igéző, csókot ígérő Bóbitának! Mivel a Fürge rókalábak szövege valami isten adta tehetség útján megmaradt az emlékezetemben, így ez volt az első, amit újra kellett tanulnom (sorvégek, ugye). Nem mellesleg ez az all time best of altatódalunk!
Szerintem ez a világ legjobb ritmusú, legfrappánsabb gyerekverse, Halász Jutkánk pedig olyan prímán énekli, hogy csak úgy burjánzik rajtam libabőr. Csiribiri csiribiri / Szellő-lány / Szikrát lobbant / Lángot hány. Jó napot!
A végére maradt az, amit ha csak versként olvasok, talán elmegyek mellette, Gryllus Vilmos viszont olyan mérhetetlenül kedves dalt varázsolt saját szerzeményéből, és Roki is olyan egyértelműen csillogó, zabálnivaló tekintettel figyel fel rá, és keresi, honnan jön, hogy ez tényleg nem az én privát listám győztese, hanem az övé. Bravó!
És akkor most a képzeljétek el, hogy én ezt mind éneklem! Ha az Apu(ci)rókából valaha egy könyv lesz, annak biztos nem lesz CD-melléklete…
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett