Válaszok? Nincsenek

Nemrég azt vettem észre magamon, és már nagyon, de nagyon kikívánkozik belőlem: egy jó ideje már csak kérdéseim vannak. Ez egy szomorú vallomás, mintha gyónnék Nektek, mintha bocsánatot kérnék azért, hogy most nem tudok semmit sem mondani. Se szépet, se okosat, se jót, se bölcset, se semmi magvasat.

Amint elmerengek egy témán, hamar rájövök, hogy választ vajmi keveset találok. Bármennyire is igyekszem, keresem a lényeget, kutatom a tárgyat és a közvéleményt, körbejárom az elejétől a végéig, mást nem tudok elétek tenni, mint a puszta feltevéseket, kérdéscsontvázakat, melyeken élő hús, ha volt is, rég elrothadt, vagy apró rágcsálók, kistestű ragadozók martaléka lett.

Szóval nincsenek válaszaim. Nem mintha eddig lettek volna. A csontvázak is rég külön darabokban fekszenek szerteszét. Örülök, ha magam számára legalább én elég hitelesnek bizonyulok. Kell ennél több? Most ezt is remek teljesítménynek tartom.

Ha már csak annyit tudnék tenni értetek, hogy elinduljatok egy gondolat nyomán és elmerengjetek a mai napon, a moston, már az egész nem volt hiábavaló.

Ha már ennyit megtesztek, előbb-utóbb eljuttok odáig is, hogy megvizsgáljátok az értékeket az életetekben. Vagy az életetek értékét? Akárhogy is. Húztok egy vonalat, ami egy koordináta, egy mérföldkő, egy fontos viszonyítási pont lesz az életetekben.

Ha pedig sorjáznak majd a kérdések: Miért? Hogyhogy? Mikor? …és még meddig? Ne zavarjanak össze!

A válaszokat én sem tudom. Nem ismerem, nem ismerhetem. A lényeg, hogy kérdések legyenek. A legtöbb baj mindig is a válaszokból volt.

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább