Dunaszerdahely utcáin sétálva 17.: iskolás évek

(Szülővárosom megelevenedő történelmi emlékei)

Komenský, Gorkij, Hviezdoslav, ugye minden dunaszerdahelyi tudja mihez köthetőek ezek a nevek? Nos igen, így hívták a város magyar tannyelvű alapiskoláit a nyolcvanas években. Vagyis a mai Kodály Zoltán, Szabó Gyula, és Vámbéry Ármin alapsulikat. Én komenskýs voltam, nyolc évig ott koptattam az iskola padjait, annak az iskoláét melyről azt tartják, süllyednek a falai. A minap voltam arra, határozottan látni azt a fél centi különbséget 🙂 

1982-ben fogtam kezembe először életemben tankönyvet, és elkezdtem kerekded betűket formázni füzetem lapjaira. Nem volt hátrányomra az alapiskola közelsége, épp ellenkezőleg, a Komenský utcai intézmény naponta csupán 3-400 méter „leküzdesét” jelentette.

Majda Dusan, Karaffa Attila képarchívuma (2)

 

Hamar megismerkedtünk a betűk világával is, az első összefüggő szöveg, ha jól emlékszem (nem, nem a Halotti beszéd!) Móricz Zsigmond verse, A török és a tehenek volt. Emlékeznek még hogy is végződött?

…Meg is számol Mehemed 
Három féle tehenet: 
Fehéret, feketét, tarkát, 
Meg ne fogd a tehén farkát! 
Nem tudta ezt Mehemed, 
S felrúgták a tehenek!

A tehenekről eszembe jutnak a tejespoharak, az iskola konyháján, vagyis félúton a napközit és a tornatermet összekötő folyosón. A sulis koszt semmivel sem összehasonlítható.

Ahogy a hatalmas keverőlapátok krémes burgonyapürét készítettek, hozzá fasírt meg uborka. Mindig „dupláztam” belőle, és végül a paradicsomlevest is megszerettem. Mintha csak ma lett volna, pedig több, mint három évtized telt el azóta. A „Komenskýnak” akkor még lapos teteje, és tágasabb udvara volt. Hátul, az épület tövében egy földön fekvő sírkövet találtunk a bokrokban, melynek eredetét senki sem ismerte.

Nyitókép és fotók: Németh Sándor

Felirata olvashatatlan volt, talán az egykori Kálvária domb körüli temetőből származhatott. Mindenesetre gyerekként elég érdekesnek véltük, és amolyan találkozóhelyként szolgált a nagyszünetekben, vagy tanítás után. Aztán a suli felújítása során – amikor a tetőtér megkapta a mai „kupolaszerű” formáját – eltávolították, így végleg a feledés homályába merült…

Megemlíteném Zirig és Rajj tanárnőket, akik az alsó tagozatban igyekeztek megismertetni bennünket az általános műveltség alapjaival.

Délutánonként a napközi otthon kényelmét élveztük, nem tudom létezik-e még ilyen egyáltalán? Azért, mi tagadás az udvaron jobb volt, mint bent. Legurulni a domboldalon, vagy körbefutni a salakpályát ma már nem lehet. Minden beépült, csak a „kézi” pálya érintetlen, ahol Szúnyog tanár úr vezényelt tornaórákon. Aki nem készült, az választhatott a megnevelő módszerei közül, pl. ötödikben öt kör futás, vagy 50 fekvőtámasz „járt”, de volt ott egyéb retorzió is.

Túléltük, a mai fiatalok is tanulhatnának így rendet és főleg fegyelmet! Az utóbbit Lovas tanár úr is megkövetelte, mégis kedvenc tantárgyammá vált a történelem.

Ha már elkezdtem, úgy illik, hogy folytatom a felső tagozattal: nyugodjék Csala tanár úr, majd Manczal tanárnő szárnyai alatt repültünk ki a középiskolába…

A gimnáziumot ajánlották, mert mindenáron újságíró szerettem volna lenni. Aztán benőtt a fejem lágya, és inkább egy szakmát választottam, amiben végül nem sikerült elhelyezkednem.

Olyan időket éltünk, amikor az új társadalmi rendszerben mindenki a helyét kereste, az állami cégek szétesőben voltak, a magánszektor pedig még gyerekcipőben járt.

Mindannyiunknak megvan a maga iskolás története, melyet az eltelt évek, és főleg az élet az idők során kiszínezett. Dunaszerdahely, mint járási központ a középiskolás oktatási intézményekben sem szűkölködött. Csak a teljesség igénye nélkül, a gimi mellett említeném az „SPTŠ”-t – magyarul a „mező”-t -, vagyis a mai Vidékfejlesztési Szakközépiskolát, ahonnan szintén sokan elindultak a nagybetűs élet felé…

(Roberto)

 

Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább