Könnyebbé teszik a gyógyulást – ápolónőket jutalmaztak Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Hatodik alkalommal jutalmazták a Dunaszerdahelyi járásban dolgozó nővéreket és ápolókat az Ápolók nemzetközi napja alkalmából rendezett hétfői ünnepi esten.

A gála elején Szabó Emma, a Novus Ortus Diákszínpad tagja és Szolgai Mária, az Egészségügyi Középiskola szavalatát hallgathatta meg a közönség. Ezután Hájos Zoltán polgármester emelte ki, hogy hatodik alkalommal Dunaszerdahelyen is ünnepelik a nővéreket, mert úgy érezték, erkölcsi kötelességük, hogy megköszönjék az egészségügyben dolgozó ápolók munkáját. Azoknak, akik nagy szeretettel, elhivatottsággal végzik munkájukat, akár az orvosok mellett, a kórházi vagy szociális intézményekben, a magánrendelőkben vagy éppen a bölcsődében. Egyúttal a munkájuk lelki és fizikai kihívásait is kiemelte, amelynek ellenére mindig van erejük pozitív erőt adni a betegeknek.

Fekete Mónika a Nővérek és Szülészasszisztensek Regionális Kamarájának elnöknője a kamara nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Szólt az ápolók nemzetközi napjának történetéről és az őket érintő kihívásokról napjainkban.

A teljes cikk elolvasható és a képek megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk-n.

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább