Az emberek manapság csak magukkal vannak elfoglalva. Nem érdekli őket semmi más, csakis a saját jólétük. Képesek akár sárba tiporni a másikat, annak érdekében, hogy előrébb jussanak.
Önös érdekeket hajszolnak. Ügyet sem vetnek más nyomorúságára, nem zavartatják magukat, ha a másik kárára tesznek. A külsőségek váltak a legfontosabbá, így azon vannak, hogy minél többet, minél csillogóbbat mutassanak a nagyvilágnak.
Sokan elkönyvelik, züllött a világ, nincs mit tenni, velejéig romlottak vagyunk.
Ma egy csodálatos rendezvényen jártam. Jótékonysági futáson vettem részt. Na, jó, bevallom, nem futottam, csak szemlélődtem. Meghökkentő volt számomra, amit ott láttam. Több száz ember gyűlt össze. A futóverseny nevezési díjából befolyt összeget rendre egy beteg gyermeket nevelő családnak ajánlják fel a szervezők. Ez olyannyira megmozgatja az embereket, hogy évről évre egyre többen vesznek részt rajta.
Ezúttal még a rajthoz állás is csúszott kicsit, mivel olyan sok regisztráló állt a sorban, hogy nem végeztek időben a sorszámok kiosztásával.
A tömegben volt, aki életében először húzott futócipőt, s volt rutinos versenyző is.
De talán a versenyző nem is a legmegfelelőbb szó, ugyanis senki nem a győzelem miatt ment oda. A résztvevők segíteni akartak.
Fantasztikus volt látni a sok jólelkű embert. Most biztosan sokan azt gondolják, „persze, akinek van miből adakoznia, az adakozhat”… Ez egy rossz hozzáállás. Nem milliomosok mutatták meg magukat a rendezvényen. Ellenkezőleg! Teljesen hétköznapi, átlagemberek gyűltek össze.
Bár züllött a társadalmunk, mégis van remény egy jobb útra térésre. Hiszen, ha egyetlen kislány ennyi jó szándékú segítőt vonzott, akkor még nincs minden veszve…
