Mesevárossá lett Dunaszerdahely

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Keddtől péntekig a város a gyerekeké – még a város kulcsát is megkapták, ugyanis megkezdődött az idei Duna Menti Tavasz, az országos gyermek báb- és színjátszó fesztivál.

A szemerkélő eső sem vette el az összesereglett gyerektömeg kedvét attól, hogy a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt egybegyűlve átvegyék erre a pár napra Dunaszerdahely város kulcsait.

Elsőként Rigó Konrád kulturális államtitkár köszöntötte a színes kavalkádot, emlékezve, hajdan ő is fellépett itt, majd a Fürge Irka szerkesztőjeként, illetve gyerekzsűri tagként is segítette a Duna Menti Tavaszt. „Nagyon kevés olyan országos rendezvényünk van, amely Csallóköztől Bodrogközig lefedi a kulturális életünket – a Duna Menti Tavasz ilyen” – tette hozzá Rigó, kifejezve egyben az örömét, hogy a gyerekek munkája nemcsak az egyént, hanem a közösséget is építi.

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke szerint a megnyitó napja a felvidéki magyar kultúra ünnepnapja egyben, hiszen a közösségi élményt semmilyen díj nem tudja helyettesíteni, s megköszönte a felkészítő pedagógusoknak és a gyerekeknek is a magyar kultúra megélésében és továbbadásában végzett munkájukat.

A teljes cikk elolvasható, valamint a képek megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk oldalán.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább