A cikk megjelent a Klikk Out 2015/05. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Tóth László, József Attila-díjas költő a fél életét a Járási Népművelési Központban, Héger Károly, Barak László és Jarábik Imre környezetében töltötte. Ő úgy fogalmaz a DMT kapcsán: „Hol is lettem volna máshol, hogyha egyszer a városban egy ilyen, országos szintű, országos visszhangot keltő és országos súlyú rendezvény volt, mint a Duna Menti Tavasz.”
Előzmény: Duna menti emlékek Mesevárossá lett Dunaszerdahely
Országos rendezvényt Dunaszerdahelyre
Gyermekfesztivál (ma már) nem gyerekcipőben
Milyen munkát végeztél a DMT-n?
Az első rendezvényt megelőző beszélgetések, tervezések szintjén ötletadóként biztosan ott voltam. Ma már nem hiszem, hogy ki lehet deríteni, hogy ez vagy az kinek az ötletéből indult ki, legfeljebb azt, hogy ki szervezte meg. Akkor én a városban élő lapszerkesztőként, újságíróként, családapaként, gyermekversek írójaként, gyermekversek fordítójaként, gyermekantológiák szerkesztőjeként voltam jelen a Fürge Irkákban, később nem egyszer zsűritagként is, vagy a járási előválogatók zsűrijeként, magyarán beleadtam apait, anyait, a gyerekeimet is. Szerzőként is, mert máig egyik legfontosabb élményem, amikor Marták Katalin és a még Százszorszép nevű bábcsoportja színpadra vitte az Ákombákom című mesekönyvem anyagát.
Ki voltál te a DMT-k történetében?
Egy olyan szürke eminenciás, aki mindenhol ott volt, főleg nézőként, drukkerként, de emlékszem például a számomra is nagy élményt jelentő tábori estékre a pozsonyeperjesi táborban. Tehát azt is mondhatnám, hogy ennek a gyerekzsivajnak a pártolójaként, híveként, élvezőjeként voltam jelen a kezdetektől. 1990-től pedig zsűritagként ismét nem egy DMT-n részt vettem. Szépek voltak a gyerekek, szépek voltak a tanítónők, szépek voltunk mi is. Fontos dolgokat tudtunk egymásnak mondani, és én ebben látom a jelentőségét.
Te milyen nevekre emlékszel, akik ott sertepertéltek a fesztivál körül?
Az a szellemi erő, vagy tőke, amit képes volt egy-egy ilyen DMT megmozgatni – Szigeti Lászlótól, Bereck Józseftől, Mészáros Károlyon, Hogya Györgyön, Vajkai Miklóson keresztül – mindenki ide dolgozott. De például a DMT sajtóját jegyzi a szlovákiai magyar szellemi élet akkori legjava Szilvássy Józseftől Bodnár Gyulán, Dusza Istvánon, megint csak Szigeti Lászlón, Ozsvald Árpádon keresztül. Ma már nem lehet elvárni ugyanezt, az a mediális közeg sincsen, ami akkor volt, de egy DMT-előadásról, vagy az egész DMT-ről 7-8 újság adott hírt. Ebből az következik, hogy a saját magát megteremtő közeg megteremthette a visszhangját is. Mert rendelkezésre álltak azok a fórumok, amelyek sajnálatos módon ma már nem.
Hogy látod a DMT, a mozgalom, illetve a fesztivál fejlődését a kezdetektől?
Annak idején szülőként, friss szülőként kezdtem a részvételt. Ma már nagyapaként is és új szülőként is, de főleg nagyapaként igyekszem. Én csak bízni tudok abban, és ahogy a sajtóját meg a Fürge Irkákat ismertem, feltételezni tudom, hogy megmaradt az a jelentősége, hogy az, aki ide eljött, legyen az gyerek, vagy akár nagymama, mindenki óhatatlanul a hatása alá került valamilyen formában.
