Chernobyl – Ghost Land: Milan Vrábeľ felvételei

Poór Tibor: 
1986, Pozsony, egy nappal a csernobili robbanásról szóló információ után
A kémiaprofesszort, doktor Fašungovát a robbanásról szóló kérdéseinkkel bombázzuk. Mivel mindennap három napilapot vásárlok (Új Szó, Šport, Smena), Fašungová elkéri tőlem az Új Szót azzal a feltételezéssel, hogy az egy Magyarországról érkező napilap, ahol nem volt olyan szigorú a cenzúra. Azzal a válasszal hűtöm őt le, hogy az ugyanannyira cenzúrázva van, mint a csehszlovák napilapok. A professzor asszony azt magyarázza nekünk, hogy a Csernobilban bekövetkező robbanás a hirosimai és nagaszaki detonáció intenzitásának a többszöröse…
Csehszlovákia olyan ország volt, amely talán a leggusztustalanabb módon állt hozzá ehhez a témához (a Szovjetunión kívül), ami a cenzúrát és a saját lakosainak beadott, idióta hazugságokat illeti. Míg az összes környező ország jelentette a fertőzést, az országunkat mintha valami csoda folytán (szerintük) elkerülte volna ez az undormány. Mintha mindegy lett volna a kommunistáknak, hogy a fizika törvényeit hazudtolják meg előttünk…
Több mint harminc év elteltével elkészült az HBO sorozata a csernobili katasztrófáról. Figyelmen kívül hagyva a mű filmes minőségét, több generációnyi embernek ez talán az egyik legnagyobb utólagos pofon arról, amit még a legszörnyűbb álmunkban sem sejtettünk – hogy mennyire komoly volt a helyzet…
Egy ankéttel készültünk ehhez a témához, amelyet e videót követően fokozatosan publikálunk majd Milan Vrábeľ 2017-ből származó fényképdokumentációjával színesítve. Többek között Fibi Sándor, Antal Ágota, de a tizenhét éves keresztfiam is nyilatkozik majd, aki megszállottként imádja a kémiát és a fizikát… 

Grafika: Gocoň Laci
Videó: Milan Vrábeľ
Utómunka: Szabó Péter Pál

 

Iratkozz fel a Klikkout Youtube-csatornájára: https://goo.gl/5L74zq
Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
Létrejött a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább