Dunaszerdahely utcáin sétálva 20.: kajás vagy-e? Az leszel!

(Szülővárosom megelevenedő történelmi emlékei)

Kisiskolás voltam csupán, amikor az egyik nyári szünetben édesapám egy étkezési utalványt nyomott a kezembe: „tessék fiam, ezzel bemehetsz a Kulacsba, és ehetsz rajta rántott sajtot”. Mondanom sem kell, hogy az e fajta invitálás akkortájt nem volt szokványos, hisz’ nem a ma ismert „gasztrojegyről” volt szó, hanem az egyes cégek által kínált ebédjegyről.

Ez volt az első alkalom talán, hogy a Kulacsban jártam, és szinte úrnak éreztem magam, mert vendéglőben ehettem. Bizony más idők jártak, persze a rántott sajton kívül bármit választhattam volna az étlapról, ám van, amiben nem ismerek kompromisszumot.

Nem reklámnak szánom, de ha jól belegondolunk, az egyetlen ma is működő restiről beszélünk éppen. Belülről szinte alig változott, ami ebben az esetben épp’ a patinás hangulatát emeli. Ki ne ismerné Marika nénit, aki egy személyben maga a dunaszerdahelyi vendéglátóipar lelke. Munkabírása és kedvessége vetekszik bármelyik ötcsillagos szálloda komplett személyzetével.

Fotók: Majda Dusan

Volt még ugye a Komáromi úton az Állj meg vándor, ahol nagyanyám (Mátis Rozália) is szakácskodott anno, így akadt egy kis protekcióm. Mára nyoma sincs az épületnek, csak visszaemlékezésekben él az igazi kifőzde jellegű ételeinek jóhíre. Meg is ennék most egy jó tányér pacallevest! Az előtte található buszmegállót egyesek még ma is úgy hívják: „megálló a vándornál”. A másik lebontott vendéglő az Arany kalász a mai Kondé Püspök utcában, melyet mindenki csak Partizánnak nevezett, és egyben hotel is tartozott hozzá. Kocsmaját szimplán Dzsungelnek hívták, vajon mennyi „Tarzan” fordulhatott meg ott?!

Messze földön híres knédlijük volt, melyhez olyan szalontüdőt szolgáltak fel, hogy az ember jó napot köszöntött az üres tányérnak.

„Ha mindet megeszed, holnap jó idő lesz” – ez az ismert gyerekeket motiváló mondat itt feleslegesnek bizonyult! Nagynéném volt az egyik pincérnő, talán van, aki még emlékszik rá, Mátis Marikának hívták. Innen nem messze található a Bihari szálló, csak már nem a nyolcvanas évekbéli funkcióját tölti be, ahogy a Karcsai úton üresen tátongó Hubertus sem.

Fotó: Németh Sándor

Szülővárosom „klasszikus” éttermei közül megemlíteném még a Duna hotelt, mely mind közül a legelőkelőbb helynek számított abban az időben. Bevallom, ott csak a recepcióig jutottam, de azt több alkalommal is, lévén DAC-meccsekre elővételben árusítottak itt belépőjegyet és műsorfüzetet. S ha már az előbb egy kocsmáról is írtam, egy mondat erejéig álljon itt még kettő: a Bicskadobáló és a Füstös. Mit is mondjak erre, nem csak kis Jeruzsálem, de kis Palermo is volt egykor Dunaszerdahely…

Talponállókból és büfékből akadt szép számmal, de hamburgernek se híre, se hamva…

Valószínűleg, mert azt sem tudtuk mi az, mondjuk nem is hiányzott. Volt viszont mustáros hot dog (a kecsup sem volt még annyira divatban) és lángos. Utóbbiért a Fő utcai Tejbárba volt érdemes betérni, de a városi termálfürdőben a mai napig „kötelező” legalább egyet elfogyasztani.

Én speciel a régi, jól bevált fokhagymásra esküszök, de azt jó gazdagon, hogy a vámpírok messziről elkerüljenek! JA lángos amolyan „mindennapi kenyerünk” volt az alapiskola büféjében is, ahol 3.20-ért árusították. Ugyanitt a rakott szendvics 2 koronába került, erre azért emlékszem ilyen pontosan, mert 3.20 volt a napi zsebpénzem, és a maradék 1.20-at félreraktam spórolás gyanánt Búvár zsebkönyvekre. Na most lebuktam, bocsi anyu…

Jó kis matematikai feladvány lenne ebből: Robi naponta 1.20-at spórol a zsebpénzéből, ha lángos helyett szendvicset vásárol. Hány napig kell szendvicskenyeret enni Robinak, ha egy Búvár zsebkönyv 17 koronába kerül? (a megfejtéseket hozzászólásban szíveskedjenek leírni)

Hasábburgonyát a sétálóutcán ’86-ban már biztosan lehetett kapni, majd a pizza is megjelent a kínálatban a Bihari szálló konyháján. Minden év szeptemberében – ahogy napjainkban is –, megnyitotta kapuit a Csallóközi Vásár. Mondanom sem kell, hogy a cigánypecsenye igazán ott ízlett a legjobban. Bár a mai gazdag kínálatot (és főleg az árakat) meg sem közelítik az akkori sátrak étlapjai, a hús garantáltan környékbeli sertésből származott.

Nagy szívfájdalmam, hogy a csallóközi rónák állattenyésztését a rendszerváltozás szinte teljesen tönkrevágta, és a faluszéli gazdaságok szellemtelepekké váltak. De nem szeretném elvenni a kedves olvasóm kedvét, vagyis inkább az étvágyát a hagyományos, magyaros ízektől. Mit szólnának például egy gazdag Jókai bableveshez töpörtyűs pogácsával? Desszertnek túrós palacsinta jó sok mazsolával? Jó étvágyat kívánok!

(Roberto)

Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább