Mi az, ami a nőiességről leggyakrabban eszünkbe jut? Valakinek egy puha, szőke hajzuhatag, egy finom érintés, vagy gyengéd ölelés? Van, aki örök anyát lát bennük, de sokan életük egyik legnagyobb talányának tartják őket.
„Nem értem őket!” Kiáltanak fel sokan – köztük én is – amikor egy teljesen logikus okfejtéssel egy dolog ellenkezőjének tökéletes cáfolatát bizonyítják be, mégpedig teljesen racionális érvekkel.
S mindezt rezzenéstelen arccal. Ugyan én magam sem látom kívülről, miközben az igazamat magyarázom, de semmi kétségem afelől, hogy bárminek az ellenkezője mellett én is ugyanúgy képes vagyok teljes vállszélességgel érvelni – akár egy időben mindkét oldal mellett is. S hogy ez az éppen aktuális hormonállapotomnak köszönhetően változik-e – a nap 24 órájában akár többször is – azt már nem tudom. Mindenesetre ez egy csodálatos, kétségkívül tipikusan női képesség, amivel mindkét nem tagjainak jobb tisztában lenni.
Egy nő számára a valóság mindig csak viszonyítás kérdése. Egy dolog ebből a szemszögből jó, máshonnan nézve viszont rossz.
Ha valaki durván bánik velünk, legyen az nő, vagy férfi, hiába süti meg a világ legfinomabb citromtortáját, vagy szereli meg ingyen a kedves szomszéd kocsiját, a mi szemünkben akkor is ő lesz a világ főgonosza. Thanos messze elbújhat mellette a nevetséges kavicsaival és a szánalmas csettintésével. Utáljuk és kész. Mindegy, mit tesz később, mit tett eddig, mennyire volt jó másokhoz. Utálni fogjuk és másoktól is ezt várjuk.
Mit képzelnek, kik vagyunk mi, hogy ilyen durván bánjanak velünk? – tesszük fel magunknak a kérdést.
Érzelmileg kompromittálva nagyon nehéz magunkat függetleníteni és az egyes problémákat külön kezelni. Egy férfinek talán könnyebben megy az elvonatkoztatás, ezt nem tudhatom. De az biztos, hogy kényes helyzetekben a férfiak viselkednek többnyire racionálisabban.
Már az sokat segíthet a konfliktusaink kezelésében, ha tudjuk, nagyjából hogyan működünk, mi jellemző ránk. Így magunkkal és így másokkal szemben is türelmesebbek és megértőbbek lehetünk.
