A cikk megjelent a Klikk Out 2019/06. számában.
Fotók: a szerző
Személy szerint mindig nagyon megörvendek, mikor a Felvidék határain kívül szerveznek főzőversenyt, főleg ha egy „hungarikum” jellegű étel kerül a nap fénypontjába. A halászlét még az anyaországban is sok esetben vitathatóan készítik, ám mivel ezerféle recept létezik, így mindenki a sajátjára esküszik. Így születtek meg a tésztás, tejszínes-citromos, krumplis, galuskás változatok, és még sorolhatnám egy teljes napig. Egy gyönyörű, napsütéses szombat délelőtt úgy döntöttem, hogy ellátogatok egy főzőversenyre, és „kuktaként” besegítek egy jó barátomnak, Mr. Jedlíknek… 🙂
Hol lehetne jobb halászlevet főzni, mint egy konyhában? A rendezvény immár hatodik alkalommal a Kis-Kárpátok szemet gyönyörködtető erdei közt elrejtett Konyhában (Kuchyňa – Malackai járás) került megszervezésre. Bátran ki merem jelenteni, hogy a rendezvény helyszíne hihetetlenül gyönyörű, tiszta és rendezett. Egy hatalmas víztározó tőszomszédságában található a Karpaty camping park, amely otthont adott a közkedvelt rendezvénynek. Tény, hogy nem egy tömegnyomorral küszködő rendezvényről van szó (mindössze hat csapat mérte össze erejét), ám annál családcentrikusabb és barátibb élményt nyújtott az odalátogató vendégeknek. A helyszínen minden adott volt egy sikeres rendezvény lebonyolításához, kis színpad, kellemes hangszín, melyen egy remek zenekar pengette a húrokat az egész nap folyamán. Majdnem mindenki ismerte egymást, és ha mégsem, az esetben hamar összehozott barátként a főzőkanál, no meg egy jó kupica pálinka. Mindegy, milyen nyelven beszélsz, nem magyaroznak, nem tótozunk! Pedig hallatszott magyar szó és kacagás jócskán!
Nincs bográcsozás tűz nélkül! Ez ezen a rendezvényen is szabály volt, így mindenki kizárólag szabad tűzön készíthette a saját „hallevét”. Őszintén szólva a hat csapatból mindössze egy, a T-SPEED tartotta magát a magyar vonalhoz, és egy remek magyaros halászlevet főztek. Ne lepődjünk meg! Nemeshódosból származik a csapat fakanálforgatója (Tóth Szilárd). A többi csapat sokféleképpen próbálkozott, volt, aki répával, galuskával, sőt, elhangzott egy ukrán változat is vodkával…
Mr. Jedlík egy valóban egyedi „hallevet” varázsolt, amibe „kuktaként” én is belekotnyeleskedtem. Az alapot másfél órán át készítettük, rosé borral öntögettük, így főtt teljesen kásásra a hagyma, a paradicsom és a paprika. A fűszerek összetételét Mr. Jedlík még nekem sem árulta el, de annyi biztos, hogy kiváló alapanyagokkal dolgoztunk. Az alapban jelen volt több halfajta, mint a lazac, a harcsa, a süllő, a ponty vagy a tőkehal, amelyekből nagyon kellemes ízvilágú „hallevet” kaptunk. A cseresznye a tortán a helyszínen két órán át tölgyfa reszeléken füstölt lazac volt, amellyel ékesítettük a hallevünket. Én inkább Zuppa di Pesce-nek nevezném, azaz egy olasz halászlének, mivel az ízvilág és az alapanyagok teljesen ebbe az irányba terelték. Nagyon ínycsiklandozó és különleges ízvilággal bírt, ám hiba lenne a hagyományos magyar halászléhez hasonlítani. A konyhában, akár az életben, az ellentétek vonzzák egymást, így a kissé édeskés ízvilághoz nagyon dukált az enyhén csípős hozzávaló, így kijelenthetem, hogy egy nagyon zamatos, gazdag és különleges ízvilág keletkezett. Különleges, akár csak Mr. Jedlík!
A rendezvény délután kettőkor kezdődött, és tartott, ameddig a jókedv és az józan ész bírta. Három óránk volt az ételek elkészítésére, így negyed hatkor már mindannyian leadtuk a mintákat a zsűrinek. Apropó, zsűri! Sajnos a végéig nem volt nyilvánvaló, kik is a zsűri tagjai. A minta leadása után fedték fel kilétüket, így értelemszerűen az egész főzési folyamatot inkognitóban tudták megfigyelni. A zsűri négytagú volt, amelyből ketten a gyengébb nemet képviselték. Hat óra tájékán kezdődött a kiértékelés. Kijelenthetem, hogy akik részt vettek a rendezvényen, azok mindannyian nyertesek, hiszen egy gyönyörű nap szabadban, barátokkal, jó étellel, még jobb italokkal, felbecsülhetetlen. Jó volna, ha jövőre eljönne egy-két csapat a vidékünkről is, hadd tudják meg a „záhorákok”, milyen az igazi magyar halászlé…! 🙂
A harmadik helyen egy szimpatikus csapat végzett, akik éppen jobbról voltak a szomszédaink, így az elejétől a végéig figyelemmel kísértem a bográcsozást. Különlegesnek tartom, hogy gyökérzöldséget is főztek az alaplében, amelyet utána kiszedtek belőle. Itt is megfigyeltem, hogy többféle hal került forrásba, míg el nem készült a halászlé, amely a nem éppen minőségi paprikának köszönhetően nem bírt a legszebb színnel. A halászlevet halhúsból és darából készített gombócokkal kínálták.
Másodikként a T-SPEED (Szilárd és Katika) és az őket követő rezesbanda végzett. Ahogy már említettem, egy izgalmas,valódi magyar halászlevet bográcsoztak össze, pontypatkóval tálalták, úgy, ahogy azt illik. Számomra kissé sótlan volt és kevésbé csípős, ami persze korrigálható volt az asztalnál, és bizony be is „csíptem” egy jókora tányérra valót. Számomra a halászlé legyen halászlé, ez pedig kis híján nagyon ott volt! Miért csak kis híján? Mert a második lett! Ám ez köszönhető a zsűrinek is, hiszen nem valószínű, hogy annyira „otthon vannak” a halászlék értékelésében.
Az első helyezés Mr. Jedlíket illette (Matyko Jendek), kinek aznap a „kuktája” voltam, és segítettem. A receptet teljesen rá hagytam, nem szóltam bele a folyamatba, ám én teljesen másképp csináltam volna. Tény, hogy Matyko nem magyar halászlevet, inkább olaszos hallevet főzött. Az ízvilágot sajnos nagyon nehéz papírra vetnem, ám egy kiegyensúlyozott, édeskés-pikáns, jellegzetesen halas ízvilággal bírt. Valóban bőségesen voltak adagolva a kiváló minőségű alapanyagok. A színezéshez az eddig általam látott legjobb, 200 ASA-val rendelkező piros édes paprikát használt. Mint minden győzelmet, jócskán megünnepeltük ezt is…! 🙂
Jövőre alágyújtok az én katlanomnak is, nemcsak „kuktaként” fognak ugráltatni… 🙂 Gyertek el ti is!
