A MissQ Június Hónap Nője: Váradi Erika

Egy különleges est keretében zajlott az e havi Hónap Nője fotózásunk, ahogy talán a Klikk sorozatának eddigi évadjaiban még nem volt! A fotózásnak és forgatásnak a dunaszerdahelyi Loft Bar adott otthont, ahol élesben zajlott a munka, miközben a partyhangulat egyre csak fokozódott. Erika hibátlan alakjára a MissQ ruhaüzlet biztosította a szebbnél szebb ruhákat.

A beszélgetés megjelent a Klikk Out 2019/06. számában.
Riporter: Kurucz Klaudia
Fotók: Szabó Péter Pál

Szia. Mutatkozz be kérlek a Klikk Out olvasóinak!

– Váradi Erika vagyok, 19 éves, Dunaszerdahelyről jöttem. A Vámbéry Ármin Gimnázium végzős diákja vagyok, tanulmányaimat Pozsonyban szeretném folytatni.

Nagyon szépen teljesítettél a fotózáson. Mi áll annak hátterében, hogy ennyire fitt és felkészült voltál? Sportolsz vagy valami egyéb tevékenységet folytatsz?

– Szabadidőm nagy részét már több mint 10 éve a táncnak szentelem. Többféle stílust tanultam, eleinte a hip-hop, majd a latin-amerikai táncok vonzottak, most pedig swinget és rock ’n’ rollt táncolok párban egy társulatban színház előadások keretében. Emellett gyerekkorom óta aktívan sportolok.

Mennyire vagy elégedett a külsőddel, van-e valami, amit megváltoztatnál magadon?

– Próbálom magam szeretni és elfogadni, persze, mint minden lány, én sem vagyok teljesen megelégedve magammal.

Az alakomon dolgozom, próbálok egészségesen étkezni, kisebb-nagyobb sikerrel.

Mik a legértékesebb tulajdonságaid?

– Véleményem szerint nagyon barátságos és segítőkész vagyok. Nehéz helyzetekben mindig a barátaim mellett állok, ezenkívül szívesen segítem a szegényebb családokból jött gyerekeket, vagy próbálom megmenteni az elkóborolt állatokat.

Van-e fejleszteni való belső tulajdonságod, illetve rossz szokásod? Ha igen, sorold fel, mik azok, és az okot is amiért zavarónak találod!

– Nagyon önfejűnek és akaratosnak tartom magam. Nem szívesen fogadok el tanácsokat az idősebbektől, és inkább a saját fejem után megyek. A hibáimat sem szívesen ismerem el.

Voltál-e már hasonló fotózáson? Van valami tapasztalatod a szakmában?

– Sok tapasztalatom nincs, de részt vettem már pár fotózáson, amelyek ismerősök körében zajlottak.

Szeretnéd magad kipróbálni hasonló fotózásokon a modellszakmaban, esetleg el tudnád képzelni magad egy újság címlapján?

– Szívesen kipróbálnám magam hasonló helyzetekben, úgy érzem, növeli az önbizalmamat, új embereket ismertem meg.

Hogy tetszett a Klikk Out Hónap Nője fotózás?

– Óriási élmény volt. Féltem, hogy nem merek majd önmagam lenni, de a stáb megismerése után teljesen felszabadultnak éreztem magam.

Nagyon sokszor át kellett öltözni, mennyire volt számodra megerőltető, hogy gyorsan kellett ruhákat és pózokat váltanod?

– Az évek során és a sok fellépésnek köszönhetően

a tánc megtanított arra is, hogyan kell a lehető leggyorsabban a legabszurdabb körülmények között is ruhát cserélni. Ezzel nem volt problémám, inkább élveztem.

A forgatás utolsó része a Loft Bárban zajlott. Mennyire vagy partyarc?

– Szeretek szórakozni, esténként kikapcsolódni a barátaim társaságában. Szinte minden héten ellátogattunk egy-egy buliba.

Úgy gondolom, hogy nagyon rugalmasan alkalmazkodtál minden helyszínhez és jelenethez. Mondd el véleményed, zavaró volt-e számodra a téged stírölő, szórakozó közönség, vagy inkább ösztönző volt, hogy még jobb legyél?

– Eleinte meg voltam rémülve a rám szegeződő tekintetektől, de később ez motivált, hogy jól teljesítsek.

 

Ezt se hagyd ki:
Partyhangulatban június Hónap Nőjével, Várady Erikával

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább