Mit is jelent valójában a tér fogalma, és hogy képzeljük el azt a mindennapokban? Nos, ha térre gondolunk, általában egy tágas helyre asszociálunk, melyet házak vesznek körül, és középütt valamilyen nagy személyiség szobra áll.
A mi esetünkben a tér közepén egy park található, mégpedig egy a Millennium évében kialakított park, ahová Erzsébet királyné halálakor ültettek egy szomorúfűzfát, majd az ő tiszteletére a park körüli teret Erzsébet térnek nevezték el. Bizonyára sokan most hallanak először erről a történetről, és azonnal megelevenedik előttük a magyar nemzetet nagy becsben tartó Sisi királyné alakja, és a békebeli Monarchia kora. Így aztán ha legközelebb arra járnak, talán már teljesen más színben látják Dunaszerdahely városának eme nemes szegletét.
Nagyjából keleti irányból a kultúrház előtti park határolja, míg északról az egykori Járási Nemzeti Bizottság épülete, valamint a Duna szálló, egészen a rózsaligeti lakótelep széléig.
A nyolcvanas évek elején még a kultúrház előtti park sem létezett a mai formájában, a tér ezen oldalán is házak voltak, melyek később lebontásra kerültek. A térkő helyett akkor még apró vágottkővel felszórt terepet találnánk itt, egy mandalaszerű virágágyással, valamint egy órával.
A forgalmi rend is markánsan megváltozott, mivel régebben a Lenin (Fő) utca Jesenský utcára kanyarodó sávja jelentette a főutat, és egy nagy tábla jelezte a pozsonyi irányt.
Itt került kialakításra a város első jelzőlámpa rendszere, vagy ahogy mifelénk mondják, az első szemafor. Ahogy korábban már leírtam, erről a helyről indultak a május elsejei felvonulások is. A Járási Nemzeti Bizottság épülete (városi szlengben ONV, vagyis a szlovák elnevezés rövidítése ) még valós szerepét töltötte be, amit részben az egykori Újfalu városrész temetője helyén emeltek fel.
Az amolyan igazi szocialista jellegűre megálmodott három szintes épületet a rendszerváltozás után felújították, az utcafront felöli fala így jelentős változáson ment át. Előtte az úttest felett kifeszített vékony ponyva a Szovjetunióval való örök barátság eszmélyét hirdette. Tovább haladva a Duna szálló ízléses parkját találhattuk, mely valószínűleg ma is hasonlóan nézhet ki, csak éppen „eltakarták” azt a kíváncsi szemek elől. Kivétel ez alól az a gesztenyefa, melynek termését ahogy gyermekkoromban, úgy manapság is szabadon gyűjthettem.
A Millenniumi park Erzsébet fái sem a régiek már, ahogy az azt körülvevő kerítés is eltűnt.
Az „égig erő” fákat talán biztonsági megfontolásból is indokolt volt „lecserélni” alacsonyabb, dús lombkoronájúakra, a kerítés helyére pedig élősövény került. A park jelenlegi lámpatestjei inkább illenek a korszak miliőjébe, mint azok szocialista elődjei. Nagyapámtól egyszer érdekes dolgot hallottam, mégpedig azt, hogy az Erzsébet sziget – ahogy az öregek hívták – alatt a szemközti pártépületből induló pincerendszer húzódna.
Nagy talány, hogy valóban létezhet-e, és ha igen, milyen célból készült. Esetleg bombatámadás idején óvóhelyként szolgált volna? Egy újabbkori mendemonda szerint a Fő utcai Fontána étterem alatt is volt valamiféle „menekülő járat”…
Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély… – írja József Attila, A Dunánál című versében.
S ha már a túloldalon merengünk, a Járásbíróság székházát mindenképp illik megemlíteni.
A mögötte azóta szintén lebontott egykori Katonai Parancsnokság épületében velem együtt jó pár regrutáról kiderült, alkalmas-e a haza védelmére?! Persze, hogy kinek mit jelentett a haza, azt ki-ki döntse el otthon, azáltal, milyen katonadalt énekelt éppen:
Anyám, anyám, kedves édesanyám,
De szomorú vasárnap délután,
Házunk előtt, aj, de szépen muzsikálnak,
Engemet pedig visznek katonának…
Az sem lehetett véletlen, hogy a párt akkori járási központja is ezen a területen került felépítésre, így egy helyen összpontosulhatott a hatalom minden szerve, ahogy az „ONV” mögött az ügyészség is itt kapott helyet. Az Erzsébet tér nyugati részében az Állami Bankot szintén idesorolnám, ami után már „hétköznapibb” épületek sorakoznak, egészen a nagyabonyi, illetve a hodosi útelágazásig. Adós vagyok még egy információval a nyolcvanas évekből, méghozzá a tér akkori nevével. Úgy hívták: Szabadság tér! Milyen találó, nemde?!
(Roberto)
Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva
