Amikor dugóba keveredek, mindig azzal töltöm az időt, hogy az utcán, a járdán járó-kelő embereket figyelem. Lehet reggel, délelőtt, délután, vagy akár este, szinte a nap minden szakaszában ugyanazt látom.
Fejüket lehajtó, lomhán ballagó embereket. Az arcukon közöny. Mintha minden egyes lépés fájdalmas lenne a számukra. Életunt, magukba fordult nők és férfiak. Azt sugallják, ki nem állhatják a mindennapjaikat. Mintha haragudnának az egész világra.
Van egy mese, a Lego kaland. Na, pontosan az jut róla az eszembe! Amikor az elején mindenki egyenruhát öltve, libasorban teszi ugyanazt.
Elmennek dolgozni, robotszerűen elvégzik a feladataikat, majd hazamennek, tv-t néznek, alszanak. Másnap pedig ugyanez a forgatókönyv.
Róluk is lerí az unalom. Pontosan ilyenek az utcán sétáló emberek is.
A minap például egy negyven körüli, csinosan felöltözött, ízléses sminket és frizurát viselő hölgyet pillantottam meg. Bár a megjelenése kifogásolhatatlan volt, mindez mit sem ért, mert az életunt, problémákba merülő kisugárzása elnyomta azt.
Legutóbb Csernus Imre dokival beszélgettem erről. Ugyanez volt a meglátása. Mint megtudtam, ő is szereti figyelni az embereket, kifejezetten azokat, akiknek pozitív, magabiztos a kisugárzása. Mert rajtuk látszik, hogy rendben vannak saját magukkal, a lelkükkel. Biztosan nekik is akadnak gondjaik és problémáik, mégis tudnak örülni az életnek. Valljuk be, vajmi kevesen vannak ezzel így.
Nem azt mondom, nem kell reggeltől estig vigyorogni! S arra sem szeretnék buzdítani senkit, hogy fedje el bánatát. Azonban az nem megoldás, hogy elmerülünk benne, s már semminek nem tudunk örülni.
Sokszor azt mondják nekem „olyan jó neked, te mindig vidám vagy és mosolyogsz.”
Igen, szeretek mosolyogni. Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem vagyok szomorú vagy kedvetlen, de ha mást nem is, egy mosolyt vagy egy kedves szót mindig tudok adni. Nem azért, mert nekem soha semmi nem okoz fejtörést, vagy, mert soha semmi nem bánt. De kérdem én, jobb lenne, ha magamra húznék egy fekete leplet és elzárkóznék minden széptől és jótól? Ez nem oldana meg semmit. Ugyanakkor a mosoly csodákra képes! Elcsépelten hangzik, de tényleg igaz. Ha egy nap csak egyetlen embert sikerül kicsit feltöltenünk a kedvességünkkel és mosolyunkkal, már megérte! A saját lelkünk is sokkal jobban fogja érezni magát, amit pozitív kisugárzással hálál meg nekünk.
Pár éve rátaláltam egy mondatocskára, amit azóta is nagyon szeretek:
„A mosoly egy görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent.”