Klikk Out Vikkendhouse: „A zene átszövi az egész életem”

Ahogy mászunk feljebb és feljebb a Vikkendhouse égig érő fáján, egyre izgalmasabb epizódokra bukkanhatunk. A 88. „emeleten” a lokál alternatív zene meghatározó egyénisége, az NFG klub egykori vezetője, Mészáros Veroni vár, hogy bemutathassa kedvenceit és meséljen a zenéről. 

Fotó: Ugróczky István

Néptánc, megannyi zenekari tagság, zenés publikációk, koncertek szervezése, klubmenedzsment, és még sorolhatnám a zenébe vetett munkákat, amelyek a mai főszereplőnk nevéhez fűződnek.

Nemrég az NFG klubban volt egy kocsmakvíz, ahol Veroni és barátai is részt vettek. Tudtam, hogy a kvíz zeneorientált lesz, ezért nyeregben éreztem magam, mert biztosra vettem, hogy  a témában a mi asztalunk verhetetlen lesz. Nos ez az érzés azonnal megváltozott, amikor Veroniék helyet foglaltak a mellettünk lévő asztalnál. A kvízben elsöprő győzelmet arattak, mi pedig a második helyen végeztünk. Rájöttem, van még minek utánanéznem. De ezzel együtt kerestem az alkalmat, hogy Veronival egy Vikkendhouse epizódot készíthessek.  Ez mára meg is valósult, így most zeneileg közelebb kerülhetünk hozzá, és meghallgathatjuk a mixet, amely a nyolc abszolút kedvencéből készült.

Mészáros Veroni vagyok, és a zene átszövi az egész életem. Alapiskolás koromban a szerdahelyi Kistiglincben néptáncoltam, mellette klasszikus gitárra jártam a zeneiskolába, amit később különféle csallóközi bandákban tudtam kamatoztatni; basszusgitárosként olyan zenekarokban játszottam, mint a The Amazons, Antipeti, Stekker, Wilma For Sale, Moustache és a H.I.N.T. Koncertekről, fesztiválokról anno sokat írtam is online portáloknak, főleg beharangozókat és beszámolókat. Éveken át egyfajta „kettős életet” éltem: napközben közjegyző gyakornok voltam, estére és hétvégén pedig rengeteg koncertre jártam, az NFG-ben lógtam, ahol idővel szerveztem is jó néhány akciót. 2015-től pedig Komáromban vagyok közjegyző, de a mai napig Dunaszerdahelyen élek.   

A zene része az életednek. Mikor és hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

A zene talán a leghangsúlyosabb dolog az életemben, a legnagyobb szenvedélyem. A ’90-es években voltam gyerek, és leginkább arra emlékszem, hogy hetente vásároltam a német Bravót, otthon meg állandóan az MTV, a Viva és a Viva Zwei szólt, a szobám tele volt mindenféle előadók posztereivel: jól megfért egymás mellett a Take That, a Spice Girls, a Nirvana vagy a Blur. Aztán ’98 környékén az FM 4 rádióban meghallottam a The Smashing Pumpkins Disarm c. zseniális dalát, és elhatároztam, hogy beszerzem valamelyik albumukat. Sajnos Szerdahelyen nem lehetett tőlük kapni semmit, de a szüleim nagyon rendesek voltak és elvittek Hainburgba, ahol egy kis zeneboltban megvettem a Mellon Collie and the Infinite Sadness című dupla CD-t, és onnantól nem volt menekvés számomra az alternatív zene világából. : )

Megneveznél pár zenei irányzatot, amelyeken átmentél? Ezek mennyire hatottak rád illetve mennyire befolyásolták a mindennapjaidat?

A már említett népzenétől kezdve a popon, a rockon, a grunge-on és indie-n át sok mindent hallgattam és nyitott vagyok bármilyen zsánerre; a zenei ízlésemet a családom, a barátaim, az NFG-s közeg és egy számomra nagyon kedves kulturális újságíró, Juraj Kušnierik befolyásolta. Egyedül az electro zenét érzem kissé idegennek, talán azért, mert erősen dalszöveg-orientált vagyok, és például a techno és house trackekben nincs belőle túl sok. Na jó, bevallom, az izlandi Kiasmos techno duót eléggé bírom, meg a korai Daft Punkot.

Meg azt is, amikor a klubban Vajas Sanyi felteszi Tigától a Sunglasses at Night-ot. : )

Melyik koncert vagy fesztivál volt a legtávolabbi, ahova elutaztál, hogy részt vehess rajta?

Tavaly New Yorkban kirándultunk, és még az út előtt böngésztem, milyen koncertek lesznek az ottlétünk alatt – így sikerült Schiff András zongoraművész fellépését átélni a Carnegie Hallban, ami óriási élmény volt, másnap pedig Brooklynban épp Lorde, az új-zélandi énekes csaj lépett fel, úgyhogy őt is meghallgattuk. A koncert után a metróban egy DJ Lorde-dalok remixeit játszotta, amire fergeteges party kerekedett, mindenki táncolt a peronon!  Évekig jártam a barcelonai Primavera Sound fesztiválra, ahol láttam PJ Harvey-t, a Bat for Lashes-t, az Arcade Fire-t, vagy a The National-t és ahol a zenei kínálat mellett az nyűgözött le leginkább, hogy minden fellépés másodpercre pontosan kezdődött el, amit azelőtt sehol nem tapasztaltam.

Melyik koncertélmény volt számodra a legemlékezetesebb?

A 2008-as The Smashing Pumpkins Bécsben, a 2006-os Radiohead a Szigeten, de hatalmas volt a Portishead is a Pohodán, 2011-ben. A „saját“ koncertek közül pedig egyértelműen az a legszebb emlék, amikor 2010-ben a Pohodán játszottunk a Moustache-sal.

Kik az abszolút kedvenc előadóid jelenleg? Mostanság miket és milyen platformon hallgatsz?

Az irodámban állandóan a Rádio_FM szól, vagy pedig YouTube-ról válogatások különféle zenekaroktól és énekesektől például Talking Heads, The Last Shadow Puppets, David Bowie, Amy Winehouse, Michael Kiwanuka vagy akár Beyoncé, aki szerintem a jelenlegi legnagyobb pop előadóművész és egy istennő egyben. Otthon pedig a férjemmel mostanában kezdtünk lemezeket hallgatni, például Pink Floydot.

A régi NFG-s érából melyik zenés eseményt emelnéd ki, azaz szerinted melyik volt a legjobb?

Nagyon szerettem az Amorf Ördögök, a Hiperkarma, a Bëlga, a Royko Passage, a gwerkova vagy a Jønvukk koncertjeit. Meg úgy általában majdnem minden koncertet az NFG-ben, amiről azt gondolom, hogy a legjobb dolog az egész Csallóközben. : )

 

ÜZENET A MIXHEZ:


Az eklektikus és enyhén búskomor mixemhez kíváncsi füleket kívánok! : )

 

A MIX:


TRACKLIST:


1. Warpaint – Set your arms down
2. The Smashing Pumpkins – Mayonaise
3. Björk – Play dead
4. The Good, the Bad and the Queen – Behind the sun
5. Blue Oyster Cult – (Don´t fear) The reaper
6. Homeshake – Every single thing
7. David Byrne – Everybody´s coming to my house
8. Yellow Days – A little while

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább