A szülő egyik legfontosabb dolga a világon, hogy drága porontyát óvja, védelmezze és felkészítse a világra. Azt hiszem, ez az állítás legalább annyira vitán felül áll, mint az, hogy a gyereket már egészen apró korától kezdve érik olyan ingerek, melyek beépülnek személyiségébe és formálják azt.
Az írás megjelent a Klikkout 2019/6. számában.
Na, tekintettel arra, hogy ez nagyjából annyira új információ, mint az, hogy az ég kék, néhány ember ebből kiindulva olyan mozgalmat indított el sikerrel, ami miatt örülök, hogy nem ebben a korban kell gyereknek lennem.
Irodalomkedvelőként egy gyermekirodalommal foglalkozó előadás után a neten rászaladtam egy pár évvel ezelőtt készült kutatásra, ami a „klasszikus” mesék gyerekekre tett negatív hatásaival foglalkozik. Mármint nem úgy, hogy a Jancsi és Juliska után félő, hogy egy csapat vérszomjas nagycsoportos nekiugrik, és szisztematikusan lecsócsálja a vakolatot a ház sarkáról, hanem úgy, hogy ezeket
a meséket egyenesen erőszakos, brutális, a gyerekben rettegést keltő, traumatizáló tényezőnek tituláljuk, melyek akár azt is okozhatják, hogy drága csemeténk visszamarad a fejlődésben.
Na, itt még azt mondtam, oké, végül is magam is elszenvedője voltam annak a kornak, mikor a szombat délelőtti matiné tévesen gyerekeknek készült alkotásnak titulált néhány olyan japán animét, ami miatt a Flinstone család, valamint a Cápali és Cápeti közt az én számban is megállt a bundáskenyér. Szerencsére, ma már tudja a tévé, hogy nem minden gyerekeknek készült, ami rajzolva van, de gondoltam, tök jó, sosem árt, ha valaki átnézi, hogy azért mégiscsak mit néznek, hallgatnak a gyerekek. De ez a tanulmány nem erről szólt!
Oké, az még hagyján, hogy egy esti mesében hallani azt, hogy a Vadász felkoncolta a Farkast azért, hogy Piroska visszakapja a nagymamáját, vagy hogy Jancsit egy kisnyugdíjas konzumációs célra elraktározta a spájzban, de
enyhe túlzásnak tartom, amikor a tanulmányban szereplő szülők petíciót indítanak, hogy az oviban a fent említett meséket és még néhány hasonszőrűt ne lehessen olvasni a gyerekeknek, mert ágyékuk zsenge gyümölcse esetleg meg talál ijedni egy percre,
vagy ami még rosszabb, sovinisztává válik, esetleg intoleránssá. Merthogy ilyen is van. Hamupipőke, Csipkerózsika és a többi leányzó meséje azt sugallja az apróságoknak, hogy a nőnek a konyhában van a helye. További felháborodásra adott okot, hogy a Hófehérkében a törpéket történetesen törpének titulálták. Mi ez az intolerancia, kérem szépen!?
Mostantól kizárólag Pigmenthiányosocska, és a hét növekedési rendellenességben szenvedő, átlag alatti magasságú úriember! Plusz mennyire nem reális már, hogy mind a hét férfi volt?
Kivéve, ha mindannyian melegek voltak, mert akkor persze semmi baj az egésszel.
Komolyra fordítva a szót, én is hallottam ezeket a meséket gyerekkoromban, láttam is mesefilm formájában, de valahogy sosem szűrtem le ilyen tanulságot ezekből, hiszen ezek csupán mesék. Ebből adódóan, nem baj, ha irreális, hisz csak mese.
A gyerek nem azért lesz felnőtt korára agresszív, rasszista, homofób, mert ezeken a meséken nőtt fel, megmondója ennek a rengeteg generáció, akik mára úgy látszik, elfelejtették, milyen volt gyereknek lenni.
A gyerek nem hülye, csak kicsi.
Az esetleges negatív élmények, mint az ijedtség vagy ilyesmi, a fejlődés szükséges velejárói. Ha minden ingertől megfosztjuk őket, akkor akár szobanövényeket is nevelhetnénk, nem beszélve arról, hogy a gyerek hatévesen az első híradó hallatán gutaütést kap.
