Dunaszerdahely utcáin sétálva 22.: eltűnt üzemek, bezárt gyárak, megszűnt növény- és állatfeldolgozás

(Szülővárosom megelevenedő történelmi emlékei)

Ameddig a szem ellátott, aranyló gabonatáblák, sárgálló repce- és kukorica-, vagy napraforgó-ültetvények szegélyezték a várost. A csallóközi tájra jellemző kép mára kissé fakulni látszik, a termelők évről évre megvívják a maguk kis harcát az olcsó behozatallal. Gyümölcsösök roskadásik telt fákkal, na meg a veszéllyel, hogy ha jön a csősz, futni kell „az életünkért”. A kerékpárokat ilyenkor útra kész állapotban volt szokás elrejteni, akár a lovakat a régi időkben. Tudvalévő egyébként, hogy nem lopni jártunk, csak minőségellenőrzésre, ugyanis a legízletesebb falatok még a helyszínen, közvetlenül a fákról kerültek elfogyasztásra, és persze mosatlanul.

A növénytermesztéshez hasonlóan az állattenyésztés különböző formáiért sem kellett messzire tekerni a városból. Az „én időmben” a Rényi major ugyan már nem létezett, de az Ollétejed utáni telep még igen.

Fotók: Németh Sándor

Aztán itt is bevásárlóközpont (Euromarket), majd szórakozóhely létesült. A Rényi majorban volt a Nyugat-szlovákiai Baromfi Üzem (ZHZ) hizlaldája, és az itt kinevelt baromfit a Komáromi úton dolgozták fel. Az előbbi területén, vagyis a Nagyabonyi úton található ma az Europack, régi nevén az „Obal”, míg az utóbbi helyén egy fuvarozással foglalkozó vállalat működik.

ejszakai furdozes

Növényfeldolgozásban a dunaszerdahelyi cukorgyár vitte a prímet, szezononként naponta többszáz méter hosszú vonatszerelvények érkeztek területére.

Talán csak a bennfentesek tudják, hogy csaknem akkora vasúti pályaterülettel rendelkezett, mint maga a dunaszerdahelyi vasúti pályaudvar. Saját mozdonyai is voltak, melyek naponta száznál is több vagont mozgattak meg. Két kéményét a csallóközi rónáról bárhonnan látni lehetett. A rendszerváltozás után az Eastern Sugar-ra keresztelt cukorgyár napjai meg voltak számlálva. Szó volt ugyan a termelés átalakításáról, amely során bioüzemanyagot állítottak volna itt élő, azonban a vállalat végleg becsukta kapuit. 2008-ban a hatalmas kéményeifelrobbantásával tulajdonképpen eltűnt Dunaszerdahely térképéről a múlt század hetvenes éveiben épített üzem, amely a szocialista élelmiszeripar egyik legnagyobb vállalatának számított annak idején. A gyár területe részben azóta is parlagon hever, csupán az ülepítő medencék helyét foglalja el a DAC Labdarúgó Akadémiája.

Még korábban megszűnt a Slovlik, vagyis a dunaszerdahelyi konzervgyár a régi Galántai úton. A békebeli szocialista időkben mindkét vállalat állandó patronátusa volt a DAC-nak!

A termelés idején érezni lehetett a környéken a savanyúságok feldolgozásánál keletkezett jellegzetes illatot, amitől – mivel mind a mai napig imádom a csalamádét minden formában – összegyűlt a nyál a számban. De pástétomot, konzervzöldséget, kompótot, lekvárt, sőt még szeszt is előállítottak itt anno. A gyártás még a Monarchia idején kezdődött, először mint keményítőgyár üzemelt. A Slovlik elnevezés után még Dunako néven „futott” egy ideig, majd elköltözött Dunaszerdahelyről.

Helyén ma egy fagyasztott termékeket is forgalmazó pékség működik. Innen nem is olyan messze volt a Lengyár, területén ma lakópark, valamint bevásárlóközpont található. A nyolcvanas évek elején már elhagyatottan állt a gyár területe, ahol a len feldolgozása jóval korábban megszűnt.

Mindhárom üzemnek volt kéménye, és furcsa módon a Slovliké a mai napig áll, bár füst már több évtizede nem hagyta el a „torkát”…

Hasonló portfólióval rendelkezett az Agrofrigor, mely bár más néven, és részben megváltozott termelői egységekkel, de továbbra is megtartotta a környék egykori fő feldolgozó-iparágának jellegét. Ami talán ennél is fontosabb, hogy továbbra is munkát ad az embereknek, hisz’ gondoljunk csak bele, a cukorgyárban annak idején csak az idénymunkások száma – vagy ahogy mifelénk mondták, kampány alatt – több százra rúgott. Eltűnt viszont a Dunaszerdahelyi Földműves Szövetkezet a sikabonyi városrészben, melynek szőlőskertjében és kertészetében közel két évet lehúztam, még a katonaság előtt. Volt is pár demizsonnyi saját borom a pincénk rejtekében, valamint emlékbe egy könyv lapjai közt lepréselt szőlőlevelet is elraktam. Már csak azt kéne felderítenem, hova is raktam azt a bizonyos könyvet, ami stílusosan a Dunaszerdahelyi járást mutatta be… J

(Roberto)

 

Előző részek: 
Dunaszerdahely utcáin sétálva

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább