RECEPT: Sólet

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A recept megjelent a Klikk Out 2012/11. számában.

 

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Hadd ajánljam a sólet elkészítésének receptjét, amelyről úgy gondolom, a zsidó konyha legismertebb étele.

A babot főzés előtti napon beáztatom. A hagymát felkarikázom, szálaira bontom, nagyon lassú tűzön, a zsíron egy főzőedényben üvegesre párolom. Vigyázok, nehogy lesüljön, attól az egész étel odaéghet. Megszórom egy evőkanálnyi liszttel, majd belehelyezem a húsokat és a füstölt húst is, majd ismét egy kanál lisztet szórok rá. Rövid párolás után az áztató vízből leszűrt babot is hozzáadom, rászórom a harmadik kanál lisztet is. 2-3 percig így párolom, nem keverem, csak rázogatom, forgatom az edényt. Ezután beleadagolom a gerslit (gabonaféle), és az egészet felengedem annyi vízzel, ami bőven ellepi, végül héjával együtt belehelyezem a jól megmosott, nyers tojásokat. Kevés sót teszek bele, de óvatosan, mert a füstölt hús is sós. 10-12 órán át a sütőben főzöm készre, természetesen kis lángon. A főzőedényben tálalom, a fedőt ott, az asztalon veszem le róla, az asztaltársaság szeme láttára. A húsféléket adagokra vágva, a benne főtt tojásokat meghámozva kínálom…

A hagyományos zsidó konyha története hosszú és érdekes…

Jó étvágyat!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább