A cikk megjelent a Klikk Out 2019/07. számában.
Bizonyára sokan olvasták a nemrégiben megjelent Apád előtt ne vetkőzz című könyvet, melynek szerzője Péterfy-Novák Éva. Én is a sokak közé tartozom. Nem volt egy egyszerű olvasmány, sokáig tartott míg a végére értem.
Már ahogy a címe is sugallja, súlyos tabukat mond el a szexuális zaklatásról. A könyvben megjelenik a családon belüli szexuális zaklatás és az intézményes abúzus is, amelyek hallatán sokan csak magabiztosan csóválják a fejüket, hogy velük, körülöttük ez biztosan nem fordulhat elő. Pedig tévednek. Előfordulhat. A téma olyan közeli, hogy szinte serceg a bőrünk, ahogy hozzánk ér. A könyvről nem szeretnék írni, akit érdekel, olvassa el. A téma viszont foglalkoztat, mert gyermekeket nevelek, és mert a pszichológusi énemet is gondolkozásra ösztönözte.
A Központi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal 2018-as éves értékeléséből kiderül, hogy a múlt évben Szlovákiában 1259 esetet regisztráltak, mely során gyermekbántalmazás történt. Ebből 218 szexuális zaklatás volt. Az adatok azt mutatják, hogy kilenc esetben a gyermekek életkora hat év alatt volt. Ezek azon esetek voltak, melyek hivatalosan is eljutottak valamilyen hivatalos szervhez. Merthogy a legtöbb nem jut el idáig, és sajnos, ezekből van a több. A 218 esetből egyébként csak 87 esetben kezdődött büntetőeljárás a feltételezett elkövetők ellen. A statisztikai adatok részletesebben nem vizsgálják, hogy mennyi eset történt például családban vagy esetleg intézményben.
Az Európai Unió irányelve az utóbbi évek során, hogy minden gyermek számára elérhető és megélhető legyen a rendezett, szeretetteljes családi környezet. Ám a gyermekvédelem egyik legnagyobb paradoxona pont ebből az elgondolásból fakad: miközben minden gyermek legjobb érdeke és alapvető joga, hogy a saját családjában nevelkedjen, és onnan kiemelni csak a legvégső esetben javasolt, aközben a családi környezet pont az a hely, ahol gyermekbántalmazás a legnagyobb arányban fordul elő.
Az anya és a gyermek a várandósság során erős, szimbiotikus kapcsolatban léteznek együtt. Ez a megszületéssel fizikai síkon változik, ám a kisgyermekkort sokáig jellemzi, hogy a gyermek nem különíti el saját testét, saját létezését az anyától. A testéről való rendelkezés, annak határainak megszabása egy későbbi fejlődési szakaszban történik meg.
A skandináv országokban a gyermekek testükhöz való kapcsolódását már szinte óvodás korban elkezdik. A program része, hogy a tanórák keretein belül sokat beszélgetnek a test működéséről, az egészséges táplálkozásról és az aktív sportról. Ezek mellett rávezetik a gyermekeket, hogy a testüket tisztelet és szeretet illeti, hogy őket és csakis őket szolgálja, nem pedig mást. Innen indul az egészséges testtudat építése.
A későbbiekben erre épül annak az elsajátítása, hogy tudjon a gyermek nemet mondani valamire, ami neki kényelmetlen, kellemetlen, anélkül, hogy ezért büntetést, dorgálást kapna. Hányan ismerjük azt az érzést, amikor az évente egyszer, maximum kétszer látott Ubul bácsi karácsonykor mindenáron puszit akar tőlünk, gyerekként. Sok szülő automatikus reakciója, hogy márpedig a kedves, öreg bácsit nem szabad megsérteni, puszit kell neki adni, akkor is, ha a gyermek ellenkezik. Nem, nem kell. Mert jobb, ha az eszünkbe véssük, a gyermek a mi jelenlétünk nélkül bármikor találkozhat egy hasonlóan kedves bácsival, aki csak egy puszit akar. Vagy mást.
