Egy város, Dunaszerdahely öt lapja

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Szerző: Nagy Attila

Dunaszerdahely a 20. század elejére különösen fogékony lett az írott sajtóra; az öt-hatezer lakosú kisvárosban 1901 és 1945 között ugyanis nem kevesebb mint öt, heti rendszerességű újság jelent meg: a Csallóközi Lapok (1901–38), a Csallóköz (1909–18), a Csallóközi Hírlap (1922, majd 1925–38, illetve 1939–44), a jiddis nyelvű Der Jüdische Herold (1924–38), valamint a szlovák Žitný ostrov (1928–38).

1901-ben indult útjára a város egyik legjelentősebb és leghosszabb ideig működő helyi és regionális folyóirata, a Csallóközi Lapok. A lap a Csallóköz gazdasági, kereskedelmi, ipari- és társadalmi érdekeit képviselő hetilapjaként jelent meg szerdánként, eleinte 4 oldalon. Szerkesztője Adorján Barna volt, a lap tulajdonosa pedig Goldstein Józsua könyvnyomdász. Az újság széles spektrumon mozgott: a napi politikán át a helyi ügyekig, az apró-cseprő érdekességeken keresztül a környékbeli települések legkisebb eseményeiig próbált mindent olvasóközönsége elé tárni. A szerkesztői posztot 1902-ben már Dr. Csáder Ernő töltötte be, Ullrich Nándor pedig főmunkatársként szerepelt a lapban, akit 1903-ban Baranyay József váltott. 1904 után már csak Baranyayt találjuk a felelős szerkesztői pozícióban, s nem sokkal utána Gáspáry Gyula katolikus káplán lesz a lap főmunkatársa. A későbbi főmunkatársak között pedig ott találjuk Áldori Bertalant, a főszerkesztői poszton Fekets Sándort, majd dr. Wiener Bélát, aki főmunkatárs is volt egy időben, továbbá Knapp Vincét és Mészáros Bélát.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább