A szeretetnek számos fajtája van. Máshogyan szeretjük a szüleinket, a testvéreinket, a barátainkat, a párunkat, a kiskutyánkat, kismacskánkat. Nincs két ugyanolyan érzés.
Mégis van, aki ezt nehezen, vagy egyáltalán nem tudja elfogadni. Voltam olyan párkapcsolatban, ahol a másik fél egyenesen féltékeny volt a családomra. Legfőképp a bátyámra. Sok veszekedésünknek volt ez a táptalaja.
Mindig megszólt valamit, vagy egyszerűen csak bunkó magatartásba kezdett.
Idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, mi a baj, de sikerült. Féltékeny volt, de persze ezt sosem vallotta be.
Értetlenül álltam ez előtt. Nem tudtam, mit kezdhetnék vele. A bátyámmal nagyon jó, szoros kapcsolatot ápolunk. Ebből semmiképp nem voltam hajlandó engedni. S egyáltalán nem volt számomra világos, hogyan hasonlíthatja magát és a mi kapcsolatunkat egy testvéri kötelékhez. Mindkettő merőben más. Ezzel ő nem igazán tudott mit kezdeni.
Nem értette meg, hogy egy ilyen erős szálat nem győzhet le pár hónapnyi ismeretség. Sőt!
Meggyőződésem, hogy semmi és senki nem győzheti le. Ettől függetlenül azonban lehetnek még különleges kapcsolataink. De azok mástól és másban lesznek különlegesek. Nem lehet összehasonlítani egy párkapcsolatot a családi viszonyokkal. Mindenkit kicsit máshogyan szeretünk…
