Nyakunkba vettük a két gyereket és elindultunk felfedezni a liptói vidéket. A két gyerek különböző életkora, napirendje és habitusa már eleve nagy kihívást jelentett, ezt fűszerezi meg annak a ténye, hogy velem nem egyszerű kirándulni. Félek a magasságtól, tengeribeteg vagyok és kábé mindentől rettegek, ami gyorsan, meredeken és instabilan mozog. Öröm velem kirándulni, tudom, de innen szép győzni.
Majd négy éve tartó szülőségünk alatt bejártunk már sok helyet, és magunkévá tettük a mondatot: ide majd egyszer visszajövünk „rendesen“ is.
Mert például a hátunk közepére se hiányzott, hogy az Uffizi képtár tőlünk meg a két és félévestől zengjen, ha kiesik a fagyi a tölcsérből. Szóval most igyekszünk mindenkinek a kedvére tenni, de vannak programok, helyek és helyszínek, amiket későbbi időkre tartogatunk a szent családi béke érdekében.
Google barátunk ajánlatára Bajmóc (Bojnice) felé vettük az irányt, hogy a fák felett sétáljunk. A nemrég megépült kilátótorony babakocsis és nagyobbacska gyerekkel is tökéletes kiránduló helyszín. A parkolótól ugyanis aszfaltozott út vezet felfelé. Rögtön elénk tárul egy új és izgalmas játszótér, gombaházakkal és a szülőnek kijáró kávézóval. Win-win. Mehetünk felfelé. Minden egyes emelettel kisebbnek éreztem magam, remegett a gyomrom és a majdnem-négy-évesembe kapaszkodtam. A látvány csodás – innen a karosszékből meg még inkább.
Hatalmas meglepetésünkre a liptói vidék abszolút gyerek-, és családcentrikus. Szinte nem volt olyan étterem, kávézó, amelyben ne alakítottak volna ki játszósarkat vagy az udvaron játszóteret. Míg itt nálunk nagyítóval kell keresni a gyereksarkas helyeket, ott ez természetes jelenség. A helyi szolgáltatók ezzel igazán szimpatikussá váltak, hiszen az erre kijelölt helyre egy újabb szobát vagy asztalt is tehettek volna, több bevételi lehetőséggel. Viszont a családok számára az ilyen helyek aranyat érnek. A felnőttek meg tudnak szusszanni pár hosszú perc erejéig, a gyereknek pedig nem kell állandóan „jól viselkednie“ az asztalnál. Mindenki jól jár.
A fiúk számára a szálláshelyünk legattraktívabb helyisége is egy kisebb játszószoba volt. Erről tanúskodik a hazafelé utazás rövid értékelése.
„Félix, és mi tetszett legjobban a kiránduláson?
Hát, az a hokis játék a szállásunkon.“
Ennyi.
Felfedezni való is akad szép számmal errefelé. Két hátizsákkal, tele pótruhával, törött kerekű traktorral, egy babakocsival, egy még járni nem tudó gyerekkel, és egy lelkes, de gyorsan elfáradó, ezek után hangosan nyafogó gyerekkel értelemszerűen nem akartuk megmászni a Kriváň csúcsát. Helyette inkább ilyesmiket választottunk.
