Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!

Apu(ci)róka

Fotók: Horen

A naptárban már eleve piros betűs volt, hiszen Cirill és Metód cimboráink is ezt a napot kapták ajándékba, de ez minket a gyakorlatban csak annyira foglalkoztatott, hogy a fejünkbe véssük, még előző nap be kell vásárolni. Kirándulni indultunk.

Nem lehet túlságosan, sőt, semennyire se előre megtervezni, hogy a pici mikor lesz már rábírható arra, hogy kibírjon velünk néhány napot egy olyan helyen, amit ő azelőtt nem minőségellenőrzött!

Szóval már hónapokkal korábban belőttük céldátumnak a házassági évfordulónk napját (7. 7.), aztán gondoltuk, vakon nekimegyünk a ködös jövőnek, és vagy egy harmatos, napsütötte domboldal jön szembe, vagy egy DS-ROKI1 rendszámú kamion.

Egyébként már jó előre, még Rokink születése előtt elterveztük fejben, hogy amíg ő pici lesz, addig visszatérünk a Balaton-Tátra-tengelyre, mint a saját gyermekkorunkban. Több okból: az első az önzőbb – eleve mi sem jártunk rohadt rég ezeken a helyeken, mivel rámentünk a bakancslistásakra (Izland!), vagyis ideje feleleveníteni, milyen is a magyar riviéra, meg a szlovák Kilimandzsáró!

A másik ok a smucigabb: a bakancslistás helyeket ráérünk kipipálgatni akkor, mikor már Roki is emlékszik majd rá. Még a végén elcipelteti magát oda még egyszer, mikor már iskolás! Jó, ez a csúnyábbik megfogalmazás, hisz az otthontól egy-két órán túli távolság inkább épp azt a jó öreg félelmet táplálja, hogy objektív körülményektől függetlenül egy-két óra alatt nem tudunk visszatérni a vélt biztonságot jelentő kis kuckónkba.

A gyakorlatban végül úgyis az dönt, mennyit bír ki a pici az otthonitól eltérő körülmények között. Voltak ennek is stádiumai, amit most engedelmetekkel felvázolok!

1. A blokk vége (50 m)

Első „kirándulásaink” egyike, még télen, kora tavaszi hőmérsékletek mellett. Az első alkalom, hogy Reni nélkül, egyedül indultunk el a babakocsival. Bátorságggal és büszkeséggel felvértezett Apucival szembejött az a bizonyos kamion, és éktelen nyikorgással járó fékezés lett a vége.

2. Doktor néni (1 km)

„Az a hely, ahol mindig olyan udvariasak velem, de meztelenül kell produkálnom magam, próbálom is visszatartani a pisit, de ez nekem még elég nagy macera” – gondolhatta kisemberünk, amennyiben autóval robogtunk az egy kilométerre lévő kórházhoz. Mert egyszer babakocsival vágtunk neki az útnak, és alaposan adott nekünk!

3. Szülők (2,5 – 20 km)

Három hónapig gyalog gyakorlatilag csak a blokk végéig, vagy a zsákutcánk elejéig jutottunk, autóval pedig a kórházi vizsgálatokat abszolváltuk. Aztán kimerészkedtünk a prérire! Az érzés olyan volt, mint mikor bénultan fekszel a műtőasztalon, körbeállnak és valamiről tanakodnak, miközben három kéz is benned matat. Egy rossz mozdulat és horror a vége. Egy nap két szülőt azóta nem látogatunk, mert az egyik csak pórul járna.

4. Csilizköz (22 km)

A piac a kedvenc kolbászunkkal. A biztonság kedvéért elsőre a kajás standhoz mentünk, és alighogy megvettük, Roki gondolhatta: jó’van akkor, otthon is megehetitek. Így is lett.

5. Csákberény (120 km)

A szülők és testvérek után az egyetlen hely, ahol levethettük a cipőnket és van ágy, az a Csákberény mellett található Catherine’s Cottages nevű vidéki pihenőhely volt. Az út közel két óra, de Roki már nagyfiú, és csak az első felét ordítja végig. Apuci ideigei közben kikönyökölnek az arcán. Rutinos kezdőszülőként már el merünk úgy indulni otthonról, hogy a pici nem épp alvás után vagy az előtt van.

Mert úgy gondoljuk, majd útközben úgyis elalszik. Ez a tézis egy időre megbukik. Biztos nem sikerült kellően tisztázni vele, hogy mi most a napsütötte kis magyar Toszkánára tartunk, kérem szépen…!

Tegyük hozzá gyorsan, első közös kirándulásunk végül príma lett. Domboldalba ékelt kis vityillók, levendulatenger és zümmögő lakossága, gyümölcsfák és természet, ameddig a szem ellát. Amint a kisfőni előtt is letisztult, hova érkeztünk, megpihenhetett a lelkem. Az egyetlen kellemetlen momentum, amit  ott fedeztünk fel (persze nem számítva azt, hogy tíz nap után Roki lebombázott, de ez megér majd egy külön fejezetet), hogy ugyan mi otthon hagyhattuk a munkával és úgy általában az élettel együttjáró stresszt, de ez a büdöskölök becsomagolta és magával hozta azt a rémes szokását, hogy hatkor, helyenként meg a nappal kel. A vidéki wellnesst viszont ez sem boríthatta, hiszen egyébként olyan finom csend volt, hogy szinte hallottuk a saját vérkeringésünket. Soha nem látott mennyiségű oldalt olvastam el a zombiregényből, amit még tavaly emeltem le a polcról, és két nap alatt az agykéreg barázdáiig hatoló kínok hirtelen felszívódtak.

Roki kíváncsi és érdeklődő volt, mint mindig, embereket vett le a lábukról, mint mindig, és talán először érezhettük úgy két napig folyamatosan, hogy mi nem egy atomreaktor egymást műszakonként váltó személyzete vagyunk, hanem egy szuper kis család!

Az előző részek:

1. Boldog új életke!

2. Rókus úrfi

3. Ott voltam!

4. Tíz dolog, amit imádok benned!

5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!

6. Ásó, kapa, nagybőgő!

7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?

8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!

9. Mi nem leszünk olyan szülők…!

10. Husi a köbön!

11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett

12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!

13. Embert faragunk belőle – meg magunkból

14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!

15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)

16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!

17. Fordulj, Róka, csosszantóra!

18. Leesett

19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!


Instagram: @rokkorokush

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább