Az első és a második rész után íme a harmadik, a befejezés.
Itt vagyok a Balatonon és azon gondolkodom, hogy mit is jelent nekem ez a tó, ez a hullámzó, zöldes színű, iszapos, szagos víz.
A kisfiam is épp annyi most, amennyi én voltam, mikor először láthattam ezt a végtelennek tűnő, hűvös tavat.
Kedvem lenne visszarepülni az időben, hogy a nyelvünk teljesen közös lehessen, hogy pontosan értse, amit mondani szeretnék. Ő is itt van velem most. De abban már nem vagyok biztos, hogy valaha érteni fogja, hogy ez a tó mit jelent számomra. Pedig milyen jó is lenne.
Abban viszont biztos vagyok, hogy a Balaton egy közös nyelv lesz köztünk.
Az itt eltöltött időt mindketten tökéletesen érteni fogjuk, a közös játék, a közös csobbanások kettőnk életének fontos, biztonságot adó mérföldköveivé válnak majd. Egy olyan hely lesz ez, ahova évről évre visszatérünk és mindketten szabadon önmagunk lehetünk.
A Balatoni kisház és a tópart egy tökéletes és meghitt hely erre. Ahol úgy vagyunk otthon, ahogy sehol máshol. Évek telnek majd el úgy, hogy nem itt kelünk fel reggelente, de ide visszatérve, remélem, nem változik majd semmi sem.
Csak mi leszünk mindig egy picit idősebbek, tapasztaltabbak, bölcsebbek… és persze egyre jobb úszók.