Hát ez nem a mi napunk volt (vagyis, inkább ez sem a mi napunk volt)! Egy mondat, amely mutatott teljesítményünk kritikájáról szól, azt hiszem, bőven elég lenne, vagy mégsem? Az ellenfél számlájára írandó, hogy tökéletesen felkészültek belőlünk, és „dacból betonoztak”. Ennek ellenszerét videoelemzőnk dolga megtalálni, bár gondolom Athénban más lesz a helyzet. Szerintem a legjobbkor játszunk a ligában az újonccal, hiszen rajtuk bőven gyakorolhatjuk vasárnap a faltörő kos alakzatot. Alamuszi nyuszi módjára fognak pályára lépni ellenünk, az is tuti. Beállnak majd, mint Pistabácsi dereka paradicsom fattyazása közben.
Mert a történet ott kezdődött el, hogy az athéni gardánál jóval erősebb Cracovián túljutottunk, mivel a lengyelek jatékstílusa jobban ízlett mindannyiunknak. Sokkal inkább, mint a gyros, meg a görög saláta. Ha ironizálni szeretnék, azt mondanám, kóstolja csak meg az Atromitosz a csípős magyar gulyást Athénban. Szóljatok a sztárséfünknek, segítsen felállítani a taktikát, vegye le a felső polcról azt a „piros mérget”, amitől Zeusz is elretten az Olümposzon.
Nehéz lesz innen felállni, de nem lehetetlen. „Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen” – énekeli a Kowalsky is.
Fene megette, ha elhagyna a kincstári optimizmusom. Nem az a kudarc, amit nem teszünk meg, hanem amit meg sem próbáltunk. Ugyan már kérem, két lövésük volt kapura a görögöknek, mindkettő beakadt, ám mezőnyben mi voltunk jobbak, csak épp’ helyenként pontatlanok. Tudom, most jön az a mondat, hogy a focit gólokra játsszák, a szurkolóknak attól jön meg a hangjuk… Há’ mekkora gólt akasztott be a Vida Megyeri Balázsnak a bdsrstnt!
Reggel öt óra öt perckor szólt a kakas, de még visszaküldtem a tyúkólba öt percet kapirgálni! Meccsnapon kell az energia…
Ébredéskor az előző esti eszmefuttatásunk járt az eszemben, miszerint, ha már a vendégszurkolók nem igényeltek belépőjegyet, legalább a kukucsini gyroszos kijöhetne meccsre, ne legyen annyira egyhangú a lelátó (Végül az öreg Jorgosz mégis megjelent a fiával).
A tizenkét óra szolgálat tikkasztó hőségben sörért kiáltott, a várakozás perceiben még egy évekkel ezelőtt általam kitalált figura, vagyis Ödönke is „betoppant” a gondolataim közé. Nem sejtettem, hogy ennyire aktuális lesz a meccs után majd. Most ebből idéznék:
Bár manapság a kisportolt testalkatú focista a menő, zselézett hajjal, a tehetséget nem így mérik. Láttam én már szálkás csatárt bombagólt rúgni, de olyat is, hogy a löttyedt hasú kócos védőnk agyán képtelenség volt túljárni. Nem mindig lehetett mezt kéregetni, régen a szertáros lerúgta volna mindkét vesédet, ha ilyen gondolataid támadnak.
(Nem kell megijedni, ez nem skizofrénia, csak a görbe tükör.) Úton a stadionba, látva az oldalunkon lógó sálat, egy óvodáskorú srác köszönt be „Hajrá DAC-cal”, amire a feleségem meg is jegyezte: ahogy ő ismer, ez benne lesz a jegyzetemben. Csak reméltem, hogy a sztorit pozitív környezetbe bírom majd helyezni, de nem úgy alakult…
Mit is mondott az edző a szurkolókról? „Nem volt tűzijáték!” Herr Trainer, vagyok olyan érzelgős, hogy nekem elég volt ennek a kissrácnak a mosolya, és gyufa nélkül is meggyújtom a „kanócot” meccsen!
Szerintem azért mondhatott ilyet, mert helyenként szlovák stílusban vezette honfitársa a találkozót. Bár valóban kissé halványan muzsikált a B-közép, ennek okait a pályán és a lelátón egyaránt lehetne keresni. Esetleg a büfében a sör habjában, hisz’ vesztes helyzetben minden apró mozzanat számít. Szóval 1-2 oda, a visszavágó legfőbb mozzanata az lesz, hogy hazai közönség előtt kinyit-e az Atromitosz, vagy ráül a számukra nagyon is kedvező eredményre? Az utóbbit tartom kevésbé reálisnak, és akkor mehet nekik a magyar gulyás!
(Roberto)