Az interjú megjelent a Klikk Out 2019/08. számában. Fotók: Ugróczky István
Vajon hány nő bírná ki, hogy egy hónapon keresztül semmilyen jellegű ruhaneműt ne vegyen magának? …és egy évig? Csala Alexandra Emma, aki egyébként pszichológus, ezt a fogadalmát január óta tartja. Az év közepén járva elmeséli, hogyan jutott erre a döntésre és milyen hullámvölgyeket élt meg az elmúlt hónapokban.
Milyen volt a viszonyod a ruhákkal, a vásárlással régen?
Úgy fogalmaznék, hogy eléggé hektikus. Megvettem, ami megtetszett. A gimnáziumi éveim során nem nagyon költekeztünk felesleges dolgokra.
A szüleim elve mindig az volt: akkor veszünk, ha kilyukad, és én ezt el is fogadtam. A változás a főiskolával jött, amikor is felfedeztem a pozsonyi bevásárlóközpontok Vallhalláját.
A különbség szembetűnően nagy volt: az egyetem első évében egy szekrényben elfértem, a végére egy beépített szekrényem lett, ami szinte faltól falig volt. Megszerettem a divatot, megmutathattam ilyen formában is, hogy ki vagyok. Nagyon inspiráló volt mindig is Coco Chanel idézete, miszerint: „Nem én diktálom a divatot. Én magam vagyok a divat.”
Emlékszel-e arra a momentumra, amikor eldöntötted, hogy nem veszel magadnak egy éven keresztül semmit?
Élesen él bennem még mindig a kép. December, 2018. Egy találkozóm volt, és csak azt vettem észre, hogy kétségbeesve ülök a szekrényem előtt. Eltelt 30 perc és már könnyek szöktek a szemembe, hogy nincs mit felvennem, ami persze nem volt igaz, mert a ruhatenger előttem szinte fulladást is okozhatott volna. Akkor, ott rádöbbentem, hogy ez nem normális, hogy ebből nem tudok felöltözni.
Próbálok minél környezettudatosabban élni, és sok ilyen jellegű témáról olvastam az utóbbi időben. Egy szlovák női oldalon bukkantam rá egy cikkre, melyben három barátnő elhatározta, hogy nem vesz egy éven keresztül magának ruhát. Lehetetlennek tűnt. Én, aki akár heti kétszer is képes voltam kedvtelésből, rossz hangulat esetén, vagy csak unaloműzésképp vásárolni. Sokan kételkedtek, hogy ha ilyen rabja vagyok a divatnak, akkor biztos nem leszek elég kitartó. Hát, mégiscsak. Egy pszichológiai tanulmány szerint változást hozni az életben akkor hatékony, ha valakivel csináljuk (az én esetemben a párom), ha írunk róla (blogot vezetek erről), és ha legalább 21-25 napon keresztül tesszük azt. Így válhat az életünk részévé.
Hogyan oldod meg az alkalmi ruhavásárlást, például egy esküvői meghívás alkalmával?
Nagyon inspiráló számomra ebben Katalin cambridge-i hercegné, aki a minőségibb darabokat választja, és hajlandó többször is ugyanazt a ruhát viselni. Ez egy társadalmi kényszer, hogy minden esküvőre új ruhadarab kell. Én inkább szeretem más kiegészítőkkel kombinálni ugyanazt a ruhát. Valójában még senkinek nem tűnt fel, hogy eddig úgy 10 esküvőn vettem részt, és hogy nem voltam mindig új ruhakölteményben.
Azt esetleg számon tartod, hogy ez a döntés anyagilag mennyire könnyítette meg a pénztárcádat?
Jócskán megkönnyítette. Igazából attól féltem, hogy majd hirtelen másra kezdem költeni a pénzemet. Könyvbolond vagyok, és hát nehéz kijönnöm a boltból könyv nélkül, de nem billent át.
Észlelsz magadon valamiféle személyiségfejlődést?
Teljesen másképpen állok a materialista dolgokhoz. Nem is értem, hogyan tudtam ennyire ragaszkodni hozzájuk. Azóta csinálok még ezen a kihíváson belül is kisebb kihívásokat. Például volt olyan hónap, hogy öt felsőt és öt nadrágot/szoknyát kombináltam egész hónapban, és nagyon durva, hogy simán ment. Nem is hiányzott a többi ruhám.
Próbálom tovább feszegetni a határaimat. Megdöbbentő a felismerés, hogy milyen kevéssel is be tudom érni. Meglepett, hogy a blogbejegyzéseim által befolyásolhatom az embereket. Ez elképesztő volt számomra. Szinte visszhangként segítettem őket az írásommal abban, hogy ne essenek kísértésbe.
Apropó, kísértés. Volt rá példa?
Volt azért, persze. Januártól tartom a fogadalmat, és hirtelen minden hétvégén akadt valaki, aki velem akart vásárolni. Elhatározod magad, és mindenki a mézes bödön közelébe csábít. Egy helyzet kifejezetten nehéz volt, mikor tavasszal külföldön jártam. Ott már a párom is megsajnált, hogy megveszi, és jövőre odaadja, de aztán mégis megálltuk. Nem vettük meg. Igazából ő az első számú, aki leginkább támogat ebben.
Mi a helyzet az ajándékba kapott ruhákkal?
Ez érdekes, mert gyakran kaptam azelőtt, de most egyet sem. Igaz, a párom ebben a bíró. Kiadta mindenki útját, hogy nem vehetnek nekem ruhát, TILOS! Úgyhogy ezen a téren szinte testőröm van.
El tudnád képzelni ezt a fajta minimális filozófiát az élet más területein is?
Nagyon igyekszem most kozmetikumok terén is leszűkíteni a tárházamat, mert szeretem a természetes, minőségi termékeket, de biztosan több van, mint kellene. Nagymamáink beérték gyógynövényekkel és egy egyszerű krémmel, akkor nekünk sem kell az arcunk minden szegletére külön szérum, krém, ránctalanító és még sorolhatnám.
