A cikk megjelent a Klikk Out 2019/08. számában.
Fotók: Horen
„Én már most tudom, hogy rosszabb leszek, mint az anyud.”
Reni szavai alapvetően ki is verhetnék a biztosítékot anyós és meny között, az előjel azonban itt fordított. A két Oroszlán, Renim és Anyum. Alázatos, aggódó, gondoskodó és harcos anyák, akik elé nem lehet olyan akadályt emelni, amit ne lépnének át egy szempillantás alatt a gyerekükért. Grand Canyon? Ugyan má’! Járdarepedés! Ők vörös diplomások a világegyetemen! Én pedig fiúként ezt egész másképpen fogadtam be, mint ahogy megítélem már a férj szemszögéből – de erről később.
Mindig úgy gondoltam, hogy egy gyerek nem tudja visszaadni a szüleinek azt, amit tőlük kapott, csak a sajátjának továbbadni. Nos, miközben a pasik vakargathatják a fejüket, addig a nők ezt az „előre törlesztést” le is tudják a várandósság kilenc hónapja alatt, a következőkben pedig négyzetre emelik.
Így volt ez nálunk is. Noha a saját magzatkoromból nem igazán emlékszem semmire, sem az első hónapjaimból, állítólag nem voltam olyan pusztító, mint a Rokink. Igaz, hogy nem tanultam meg szopizni, de később egy csirkecombbal a számban is el tudtam aludni. (Reni is mesélhetne, hogy milyen szituációkban gördült már hátra a szemgolyóm, vagy hogy egy mikroalvásból hányszor ébredtem a nevetésére, de megtiltom, hogy erről faggassátok!)
Szóval a várandósság kilenc hónapja mellett a következő három hónap legnagyobb fizikai fájdalmait mindenképpen Anyucinak kellett elviselnie, mivel Rokink legalább akkora bandita, mint Jesse James, pedig még rendesen fel se ült.
Szögezzük le mindjárt – és ezt Reni is mindig megteszi – hogy ennél jóval nehezebb helyzetben lévő szülők és gyászosabb körülmények is vannak, ezzel csak azt próbálom szemléltetni, hogy szülés előtt, alatt és után az első hónapokban az anyukáknál nemhogy a rendkívüli, de a „standard” és a „természetes” (mocskos, hazug szavak!) szituáció is már az, hogy éppen lánctalpakkal halad rajtuk keresztül az élet egy megvalósult ezer tonnás Landkreuzer gigatank erejével. A sors furcsa fintora, hogy a világ legcukibb húsgombócának álcájába bújva!
Ha nem így születnének a gyerekek, akkor tuti, hogy annak ezt a formáját Mengele doki találta volna fel! Én ezt úgy képzelem el, hogy ha én volnék Anyuci teste, akkor a magzat a legrosszabb szomszéd vagy albérlő. Márpedig annak a fele se tréfa!
Először csak piszkálódik, meg azzal idegesít fel, hogy lemetszi a hozzá átlógó orgonát, egyszer csak azt veszed észre, hogy ő parkol a garázsodban, kizabálta a hűtődet és még az a rohadt távkapcsoló is az ő kezében van. Az idegen test az életedben, aki jó nagy rendetlenséget hagy maga után, mikor távozik. Ja, és azt még nem mondtam, hogy te meg eközben a Fűrész Jigsawjának válogatott kínzóeszközeit viseled az összes végtagodon (igen, azon is!) a fejedig bezárólag!
Ezen jár Apuci agya, miközben önként és dalolva bevásárol, felporszívózik, elmosogat, rendbe rakja a háztartást, és adott esetben főz, de legalábbis előteremti a burkolnivalót. Aki meg még erre sem képes, annak azt kívánom, legyen az a legnagyobb sikerélménye, hogy zsűrielnök egy fingversenyen.
Mert bármennyire is az élet legcsodásabb momentuma az, amikor gyereked születik és nő fel melletted egészségesen, az érem másik oldalán minimálisan az első hónapokban egy börtön van, ami jó esetben nem magánzárka.
Míg Apuci minden ebéd után egy egészségeset böfög, addig Anyucinak a várandósság alatt rendszeres veszekedéseket kell oldania a belső szervei között. Borul az, amit bioszon beléd vertek, és ha azt hiszed, fáj a májad, akkor talán éppen bélgörcsöd van. Miután pedig világra jön a kis ragadozó, a szervek megkeresik visszaútjukat eredeti helyükre, miközben a pici pedig piranjaként cuppan a cicire.
Mostanra már rettentő távolinak tűnik az első három brutális hónap, amikor Reni még úgy is egyedül volt ezzel az egésszel, hogy én simítottam előtte a pályát. Amilyen odaadóan és áldozatkészen robotolt teste és lelke a piciért, és teszi ezt a jövőben is, előrevetíti azt a kegyetlen köteléket, ami akaratlanul is elszakad, de minimálisan gyengül, mikor Roki nagyobb lesz, illetve felnő.
Fiúként és férjként is más a perspektívám. Az elsőből egy olyan anyát látok magam mögött, aki velem már azért túl van a nehezén, mert el kellett viselnie, ahogy ostoba kamaszként, majd tapló felnőttként is sokszor megfagyasztottam a szeretetteljes szentimentalizmust, de a mai napig a kapuból integet egészen addig, amíg lát minket.
Nincs az a bokros teendő, amit ne szervezne át úgy, hogy mi, a gyerekei kerüljünk akármi elé, legyen szó bármilyen piszlicsáré kínunkról. Mi pedig ennek a töredékét sem tudjuk viszonozni.
A férj szemszögéből pedig egy olyan anyucit látok Reniben, aki éppen azelőtt áll, hogy megbirkózzon azzal, amin anyum már keresztülment.
(Nyugi, az otthoni minta nem enged, ez vár rám is, de ez most mellékes!) Egyelőre fogalmunk sincs arról, hogyan fogjuk bőgés nélkül megállni, hogy akárcsak néhány órára leváljunk a mosolygós gombócunkról, nemhogy arról, hogyan fogjuk elviselni a dacolásait, lázadozásait. Anyum és én is e téren inkább bokszzsák típusok vagyunk, Reni viszont tükör. Egyrészt mindent visszaad abból, amit kap, sőt, gyakran kilátástalan „hitelbe” ad szeretetet, de könnyedén meg is reped, ha felületesebben vagy pongyolábban bánnak vele, mint ahogy azt megérdemelné.
Így kap egy rakás réteget a fent idézett mondat. Amit a pici ilyenkor kap, de még nem is tudatosít, azt visszaadni legfeljebb köbgyök alatt tudja majd azzal, hogy figyel és ölel. Más nem is kell – csak tudja majd mindezt ugyanolyan minőségben a saját csemetéinek is továbbadni.
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!