Kedvelem azokat a fajta fényképeket, kollázsokat, melyek egy és ugyanazon helyen készültek pár évtized különbséggel. Ezek a történelmi kordokumentumok – egymás mellé helyezve – bemutatják a település változásait, fejlődését, de olykor szomorúan tapasztaljuk rajtuk régi városrészek eltűnését. Dunaszerdahely esetében nemcsak lebontott házakról beszélünk, hanem a város arculatának teljes változásáról. A hetvenes években kezdődő szisztematikus városrendezésnek nevezett projekt végérvényesen megváltoztatta Dunaszerdahely vidéki jellegét.
Voltak olyan épületek persze, melyeket szükségszerű volt elbontani annak állapota miatt, vagy egészségügyi szempontból nem feleltek meg a kor követelményeinek. Legtöbbjüket viszont a múlttal való végleges szakítás okán ítélték pusztulásra. Az így likvidált házak helyén szocialista stílusban épült lakótelepek és üzletek nőttek ki a földből, vagy korszerűbb családi házakat emeltek.
Ahogy a lakótömbök, úgy a családi házak is egyenszabvány szerint kerültek kialakításra, ergo olyan egyformák lettek, hogy egy görbe este után előfordulhatott, a férfiak nem találtak haza, majd a szomszédasszonyhoz csengettek be véletlenül. Egyesek ezzel magyarázzák, hogy évtizedekkel később a hőszigetelés elterjedésével a lakótelepek színesebbé váltak, figyelembe véve a családi perpatvarok megelőzését. 🙂
Érdekes jelenség a Lenin (Fő) utca átalakítása, mivel a lebontott épületsort a nyolcvanas években üresen hagyták, majd a rendszerváltás után korhű stílusban „rehabilitálták”.
Ezek az apró épületek anno is jól megfértek volna a háromszintes blokkok előtt – ahogy manapság látjuk -, viszont az akkori rendszer éppen az igénytelen tömbházakkal hívta fel magára a figyelmet, amiket a szocializmus egyfajta ugródeszkájának tartott. Mennyivel kellemesebb sétálni a Fő utca macskakövein a Makovecz Imre tervezte, építészetileg is tarka üzletsor előtt, mint anno a leaszfaltozott járdán, a semmitmondó zászlórudak tengerében!
Ráadásul a „rehabilitációval” a mester szinte ugyanazt a képet tárja elénk, ami az egykori Dunaszerdahelyre volt jellemző. A volt Városi Nemzeti Bizottság téglatest alakú épületének átalakításával – valamint annak tornyával – összhangba került szemközti üzletsor visszaadott egy darabkát városunk múltjából, immár modernebb köntösben.
Az óváros lebontásával eltűnt a város szíve, ahová kis utcácskák torkollottak, épp csak magát a templomot hagyták „érintetlenül”.
Ebből a korból csak a keskeny Patika utca (ma Posta utca) eleje maradt hírmondónak – a volt Bihari szállóval az egyik oldalán -, amely a Lenin (Fő) utcától húzódott a templom felé. Ennek sarkán kilencven fokkal balra fordulva kezdődött a Vámbéry (Lefutós) utca.
A Bihari szállóval szemben, a volt patika épülete után lebontott részeket szintén visszaállították már az egykorihoz hasonló stílusban, viszont a Kék Duna áruház korábban végérvényesen lezárta az utca kijáratát a templom felé.
Ha nem lenne az áruház, egyenesen haladhatnánk (gyalogszerrel ma is megtehetjük) a Nemesszeg irányába. A Lefutós utca teljesen eltűnt, míg a Nemesszeg utcán lebontott ódon épületek helyére nyolcemeletes blokkot húztak fel. Végül a templom köré is sikerült visszacsempészni a régmúlt idilljét, ám Hofi Géza örökzöldjét szalonképessé téve: „ha elcsesztük, hát elcsesztük, utólag már cseszhetjük”.
Amit addig érintetlenül hagytak az óvárosban, azt „elvitte” a nagy útkereszteződés terve…
Éppen a Lenin utcai panelházunk mellett folyt a nagy útépítés, amihez először az azt akadályozó házakat bontották le. Míg a Vámbéry tér esetében már csak a burkolat kialakítására emlékszem vissza világosan, addig az útkereszteződés közelében végbement változásokról már határozott emlékeim vannak. A nyolcadik emeletről jól belátható területet folyamatosan kémleltem, és a lebontott épületek között jó párszor elsétáltam. Itt tűnt el a föld színéről a Zöldfasor előtti rész – az egykori Fürdőgyolcs – a Vajanský utcán, és a Komárom felé vezető út jobb oldala. Az utóbbi helyén épült fel a Neratovice tér, amely sokáig a város legfiatalabb lakótelepe volt.
(Roberto)
Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin
