Vajon mi a legbosszantóbb abban, hogy végül kiestünk? Azon kívül, hogy nehéz elfogadni magát a tényt, a legbosszantóbb az alibifoci győzelme. Gondoljunk csak bele, ilyen alibifocival annak idején Görögország Európa-bajnokságot nyert, és a siker kovácsának szobrot emeltek az ország fővárosában, Athénban. Szobrot ott, ahol Zeusz egykor villámjait szórta az Olümposzról, ahol Niké, a győzelem istennője az Akropoliszból nézhette az ókori olimpiák küzdelmeit. Szobrot ott, ahova a DAC is eljutott, és többet érdemelt volna, mint két vereséggel búcsúzni Európától! (A fenébe is, anno focicsapatok címereit is gyűjtöttem, de ilyennel, hogy Atromitosz biza még véletlenül se’ találkoztam. Na és az a nem túl szép stadionjuk…)
Ha már Otto Rehhagelt megemlítettük, a német fociiskola fenegyerekét, essen szó a mi németünkről is. Rehhagelról azt mondta anno Beckenbauer, hogy a legrosszabb edző, aki valaha megfordult a Bayern Münchennél. De mit mondana Hyballáról, aki a gegenpressing taktikáját alkalmazná, ha ebben partnerre lelne az ellenfélnél? Csakhogy az elbújik az attak elől, csupán Trója fegyverét, a falovat küldi folyton előre, melyből építkezni próbál.
És láss csodát, a kilencven perc alatt úgy kerül tető a házra, hogy közben senki sem látta emelkedni a falakat! Más kérdés vannak-e megfelelő emberei Hyballának erre a taktikára, s ha vannak, az miért csak a második félidőkben mutatkozik meg néha?
A két taktika egymással szembeállítása helyenként gyenge színvonalúvá tette az összecsapást…
…viszont a megcsillanó remény mindezt feledtette velünk, és a nemes helytállás szellemében kontrázta a csalódottságunkat. Túllépni árnyékunkon, vagyis túllépni a második európai körön, ami még sosem sikerült a DAC-nak – ezzel a motivációval repültek a fiúk Athénba, akiket ezúttal is elkísértek szurkolóink, hogy hangjukkal, és már puszta jelenlétükkel is támogassák őket.
A város elkápráztatta mindannyiukat, megelevenedett a görög történelem előttük, és a mitológiai alakok után jött a felismerés, az ellenfél városa ellenséges terület. Ezek a görögök de nagy huligánok!
Ismét a megérzésemre hallgatva, ezúttal hat doboz sörrel szemléltetve tippemet, 4:2-es dunaszerdahelyi sikert vizionáltam!
A 4 „Krusó” a mi 4 gólunknak jelenette volna ez esetben, a 2 „Fácán” pedig a hazaiakét, melyből az egyik alkoholmentes volt, így az öngól – de egye fene, lényeg, hogy továbbjutunk, egyeztünk ki feleségemmel odahaza. Hallva, hogy Athénban rekkenő hőség, 36 fok van, „pattintottam” is az elsőt, de sajnos a gólt mi kaptuk, melyet szünetig egy újabb követett.
Ennél az állásnál elég elvetemültnek kell lenni az embernek, hogy még bízni tudjon, bár a remény azt mondják vak, mégsem esik a gödörbe meghalni (vagy valahogy így, na!). A hazai szurkolók monoton szurkolása nem volt képes elnyomni a vendégszektorból kihallatszott rigmusokat:
Mindent bele! Hajrá DAC! Még Szerdahelyen is utcára nyíltak a kocsmaajtók…
Aztán jött a második félidő (meg a második sör), és ismét megmutattuk, nem adjuk fel! A szerdahelyi mérkőzés jegyzetében éppen azt firtattam, vajon odahaza az Atromitosz ugyanazt játssza-e majd, mert ha igen, roppant nehéz dolgunk lesz.
Nos, ugyanazt játszotta, viszont a szünetben ismét sikerült Hyballának felrázni a fiúkat, visszahozva ezzel a sírból a meccset (mit mondana erről Beckenbauer, hm?). Ramirez „kontakt” gólja és a jogosan megítélt büntetőt értékesítve 2:2-nél elég lett volna egyetlen gól. Egy apró pici gólocska, mellyel történelmet írunk. Öt percnyi hit, ennyi maradt nekünk, meg a tövig rágott körmök (a 3 csomag szotyi a 78. percben elfogyott)!
Végül senki ne mondja, hogy olcsón adtuk a bőrünket! Ez még mindig a tanulópénz, hogy két meccsen győzelem nélkül nem juthatunk – csak szerencsével – a harmadik körbe.
Újra bevéstük magunkat Európa naplójába, és a tavalyi két forduló után idén sem vallottunk szégyent. Meggyőződésem, hogy míg egy évvel ezelőtt a Minszk megérdemelten jutott túl rajtunk, ezúttal nem a jobbik csapat menetel tovább.
A remény meghalt, de jövőre ismét feltámad, ha bízunk magunkban. Marad a liga és a kupa egyelőre, és marad a sárga-kék szív, ami akkor is dobog, ha mások már csak kárörvendenének. Képesek vagyunk rá! Mindent bele fiúk!
Utóirat: aki arra várt, hogy az elvesztett zászlóról is írok, azt ki kell, hogy ábrándítsam. Valóban nem voltam ott, ezért nem tisztem, ám ez is egyfajta tanulópénz nekünk, szurkolónak. Vigyázzunk értékeinkre, vagy ha nem vagyunk biztosak magunkban, ne vigyünk magunkkal semmit! Az ördög is először mosolyog, a lator meg hátulról támad, mert nincs mersze a szemünkbe nézni!
(Roberto)